Balog Anna - testorientált önismeret

Balog Anna - testorientált önismeret Kísérlek a keménységből a valódi női erődbe. Testorientált szomatikus önismerettel
Lovakkal
Szabad tánccal. Online és személyesen Hárskúton
9 éve a szakmában.
(1)

Ismerkedjünk meg egy 20 perces online beszélgetésben! Egy csodálatos módszer, amelyben együtt, közösen egy fantasztikus segítővel, a lóval tanulhatsz magadról, kerülhetsz közelebb önmagadhoz, ismerheted és fedezheted fel, majd használhatod képességeidet, miközben az új helyzetek új megoldásokra, új ötletekre buzdítanak majd. Az élményalapú tanulás mellett a coaching technika is bevetésre kerül: a strukturált, fókuszált beszélgetések és különböző eszközök, gyakorlatok támogatják a megszerzett ismeretek, a tudás és az információ mélyülését, beépülését, a mindennapi életben való még hatékonyabb alkalmazásnak módját. A speciális gyakorlatok egyik fő célja, hogy megtaláld és alkalmazd a számodra legjobb megoldást, utat, a saját „megoldókulcsodat”. A foglalkozások során olyan élményt, tapasztalatot szerzel, amely zsigeri szinten épül be: tudsz majd hozzá kötni képet, illatot, hangot, mozdulatokat. Ez nem valamiféle virtuális történés: kézzelfogható, az „itt és mostban”, a valóságban történik a tanulás, a tapasztalatszerzés. Emlékezni fogsz, mivel a felismerés, a változás minden szinte megtörténik, és a jövőben tudni fogod, hogy mit tegyél, ha hasonló helyzetbe kerülsz. Lehetőséged lesz kifejezni az érzéseidet, megmutatni azt, ami benned van, összhangba kerülhetsz önmagaddal, erősítheted az önbizalmad, el kezdhetsz hinni újra önmagadban. A ló megtanít az együttműködésre, a partneriségre, miközben fejlődhetsz a kommunikációs készségeid, valamint a szülői és vezetési kompentenciáid terén is. A hétköznapitól eltérő környezet, az új helyzetek, impulzusok új megoldásokat, új nézőpontokat tesznek lehetővé, amelyek a későbbiekben is használhatóak majd. Az alkalmak során a ló egy tükör lesz számodra: ez azonban nem lesz kellemetlen, mivel ő csak visszajelzést ad, ítélet- és előítéletmentesen. Nem kritikát fogsz kapni, hanem egy olyan visszajelzést, amely építő jellegű lesz számodra. Kutatások bizonyítják, hogy a tapasztalati úton szerzett tudás, információ hatékonyabban épül be, hogy a „saját bőrünkön” megtapasztalt élmények nemcsak a készségek fejlesztésére alkalmasak, hanem hozzásegíthetnek az egyes viselkedések, szokások megváltoztatásához is. Szintén tudományos tény az, hogy az állatok mellett, az állatokkal való interakciók során csökken a szervezet kortizol-szintje, ami a stresszre adott testi reakciókat szabályozza, miközben az oxitocin nevű hormon, az ún. „szerelemhormon”, szintje pedig nő. Fontos! Előzetes lovastudásra nincs szükség! A foglalkozások során sem pszichoterápiás, sem gyógyító, sem természetgyógyászati tevékenységre nem kerül sor. A lovakkal végzett gyakorlatok során a földről dolgozunk velük. A lovaktól való félelem sem jelent akadályt: a foglalkozások során lehetőség van feltérképezni és feloldani, leküzdeni ezeket a kellemetlen érzéseket. A Natívmethod módszere egy kísérleti tanulási forma, ami a lóval való kapcsolódáson alapul. Az állat-asszisztált tanulás kategóriájába esik (AAL- Animal Assisted Learning). Mentálisan és fizikailag egészséges emberekkel dolgozunk, önismereti szinten, az élmények tudatosításán keresztül. A résztvevő új helyzetben, új ismereteket szerezhet saját magával és a működésével kapcsolatban, teret kap a kísérletezés, a cél helyett a folyamatra kerül a fókusz. Ki vagyok én? Balog Anna, lóasszisztált tréner, life & business coach, háromgyermekes anya, feleség, ló-kutya- és macskatartó. Veszprém mellett élek családommal és állataimmal. A lovak iránti szeretet és tisztelet már egészen gyermekkorom óta jelen van az életemben: nyolc évesen kezdtem el – a szüleim hosszas megdolgozásának eredményeként – lovagolni. Ez a szenvedély, ez az életforma egész életemet végig kísérte, melynek – eddigi csúcspontját a saját lovakkal való mindennapi együttélés és a velük való munka, hivatás jelenti. Önismereti szakemberként számomra ez a módszer egy csodálatos, varázslatos és egyben nagyon hatékony lehetőséget jelent, amelyet szeretnék a lehető legtöbb ember számára elérhetővé tenni. További információkat a honlapomon találsz, de természetesen telefonon is állok rendelkezésedre. Szeretettel


Anna
Balog Anna
lóasszisztált tréner
life&business coach
Telefonszám: +36205299266
Email: [email protected]
Facebook: https://www.facebook.com/soulcoachinglovakkal/
Insta: .hu
Weboldal: www.baloganna.hu

a sérüléseket a múltban szereztük.de gyógyulni az itt és mostban lehet.a kapcsolódásban. az új tapasztalatokban. a teste...
20/09/2026

a sérüléseket a múltban szereztük.

de gyógyulni az itt és mostban lehet.

a kapcsolódásban. az új tapasztalatokban. a testen keresztül megélt élményekben.

ezért nem biztos, hogy érdemes folyton a múltban vájkálni.

lehet, hogy érdemesebb a jelen pillanatban keresni azt, ami éppen van.

azt megélni, engedni, és hagyni, hogy gyógyuljon.

ölellek.

Anna

elég jól elkezdtem szorongani azon, hogy mi lesz akkor, ha az ŐSZI TESTBE HOZÓ órákra nem jelentkezik majd senki. korább...
18/09/2026

elég jól elkezdtem szorongani azon, hogy mi lesz akkor, ha az ŐSZI TESTBE HOZÓ órákra nem jelentkezik majd senki.

korábban is voltak már csalódásaim, ha úgy akarom, kudarcok, csoportos programjaimmal, mindig van azért bennem egy kis félelem, hogy mi lesz ha...

én már ezt a félelmet nem akarom elnyomni. nem akarom ezt a szorongást "titokban" tartani.

és jó ezt megengedni magamnak. mert amikor ezt a részemet is engedem, aki fél, , aki retteg attól, hogy ő nem elég jó, nem elég sikeres, nem elég népszerű és nem elég cool, akkor ez az egész elkezd oldódni.

mert ez a részem is van, létezik, én vele vagyok teljes.

és ma volt egy olyan - testi - tapasztalatom, hogy amikor ezt is tudom engedni (és más, nem olyan szép részeimet), akkor tudok hozzáférni az áramlásomhoz és az élvezetemhez.

ez elég jó érzés.

és nagyjából talán ebben az időben elkezdtek bejönni jelentkezők.

lehet, hogy ők is szeretnének a testükön, a testükkel való kapcsolódáson keresztül közelebb kerülni magukhoz, a derűhöz és az élvezethez?

nekem nagyon úgy tűnik.

ha Te is kipróbálnád, itt tudsz jelentkezni:

https://forms.gle/Gx8XETv7AJVGQFfm8

pánik – amikor menekülsz a nehéz érzések elől.ami érthető. mert ha épp nincs ott a belső tartály, a kapacitás, a megtart...
18/09/2026

pánik – amikor menekülsz a nehéz érzések elől.

ami érthető. mert ha épp nincs ott a belső tartály, a kapacitás, a megtartó felnőtt részed, akkor megjelenik az a belső fantázia, hogy az a nehéz érzés majd elsodor.

hogy túl sok.
hogy nem tudod tartani.
hogy eljön a világ vége, mert így vagy úgy érzek.

mert a dühöm annyira pusztító.
mert a fájdalmam annyira mély és beláthatatlan.
mert a félelem annyira nagy, hogy azt nem lehet kibírni.
mert olyan erős az undor, hogy azt biztos csak hányással lehet túléléssé tenni.
mert olyan durva a szégyen, hogy tuti kinyílik alattam a föld.

ez általában nem ennyire tudatos. ez olyankor derül ki, amikor elkezdünk vele dolgozni egy megtartó, biztonságos kapcsolódásban.

és ilyenkor jön a pánik.
„nem akarom ezt érezni, menekülök, lefagyok. bármit, csak ezt ne.”

elakad az energia. és jönnek sorra a testi reakciók: a fulladás, a légszomj, a dübörgő szív, a rohanó pulzus, a mellkasi szorítás, az elvesztem a lábam alól a talajt érzés.

ismerem.

először azt tanultam meg, hogyan tudom megállítani, amikor jön. hogyan földeljek, hogyan hozzam vissza magam a jelenbe.

aztán jött a valódi áttörés: megtanultam azt is, hogyan tudom kifejezni az érzéseimet. hogy nem (teljesen) lenyomni kell őket, hanem kiengedni belőlük olyan kicsi adagokat, amik már nem veszélyesek. megtanultam átengedni magamon az energiát, hogy újra elindulhasson bennem az áramlás.

sokszor gondolkoztam azon, miért kellett ezen átmennem.
az egyik magyarázatom az, hogy így tudok másoknak a legjobban segíteni. mert ismerem az „összes” kicsi lépést. mert át tudom érezni, mit élsz meg ilyenkor.

(és ott van mellette természetesen az elmélet is, ami pont annyira fontos, mint a saját élmény.)

így tudok hiteles és biztonságos teret tartani.
mert tudom, mennyire fontos. és azt is pontosan tudom, milyen az, amikor annyira – annyira elveszettnek és reményvesztettnek érzed magad.

de a legfontosabb, amit megtanultam: ebből a talajvesztettségből és kétségbeesésből vissza lehet találni. nem kell egyedül maradnod vele.

fotó: Dalida Jákli

🤍 visszajelzés az előző Testbe hozó órák részvevőjétől. Köszönöm, Szabina, hogy megoszthattam. ❤️Az októberben induló ór...
15/09/2026

🤍 visszajelzés az előző Testbe hozó órák részvevőjétől.

Köszönöm, Szabina, hogy megoszthattam. ❤️

Az októberben induló órák minden infoja itt: ŐSZI TESTBE HOZÓ ÓRÁK

„minden fejben dől el.” „csak hozzáállás kérdése az egész.”hányszor hallottad már ezt? és hányszor érezted úgy utána, ho...
15/09/2026

„minden fejben dől el.” „csak hozzáállás kérdése az egész.”

hányszor hallottad már ezt? és hányszor érezted úgy utána, hogy ha neked mégsem megy, akkor biztosan te csinálsz valamit rosszul?
itt az ideje, hogy leromboljuk ezt a tévhitet.

a valóság az, hogy semmi sem a fejedben dől el. a fejed csak az utolsó láncszem. a tudósító, aki beszámol arról, ami a testedben már régen megtörtént.

amikor a beidegződött reakcióid működésbe lépnek — amikor lefagysz, amikor elönt a szorongás, amikor felpörögsz vagy leblokkolsz —, az nem a hozzáállásod hiánya. az a vegetatív idegrendszered automatikus válasza.

az idegrendszered másodpercenként több ezer információt dolgoz fel a testéből és a környezetéből. gyorsabban dönt a biztonságról vagy a veszélyről, mint ahogy egyetlen tudatos gondolat megszülethetne a fejedben.

hiába mondod magadnak pozitív gondolatokkal, hogy „minden rendben van”, ha a testedben a védekező minták, a megrekedt feszültségek és az elraktározott stressz még mindig a veszélyt jelzik. a fejedben lévő pozitív gondolat nem tudja felülírni az idegrendszer fizikai állapotát.

a valódi változás nem ott kezdődik, hogy megváltoztatod a gondolkodásodat. a valódi változás ott kezdődik, hogy visszaérkezel a testedbe.

amikor megtanulsz biztonságot teremteni a fizikai érzeteid szintjén — amikor a tüdőd, a gyomrod, az izmaid és a kötőszöveteid megérzik a megérkezést —, a gondolataid maguktól lecsillapodnak.
ne az agyadat próbáld tovább erőltetni.

a válasz a testedben van.

ha elkezdenél újra kapcsolódni a testeddel és magaddal, akkor itt a szuper lehetőség október 2-ától az ŐSZI TESTBE HOZÓ ÓRÁKon.

ha pedig nem akarnál elköteleződni 4 alkalomra, akkor gyere el a BIZTONSÁG SZABAD TÁNC alkalomra, ahol szintén megtapasztalhatod, milyen az, amikor nem szavakkal, hanem a mozdulataiddal fejezel ki.

finoman szólva is kevés az érdeklődés az őszi testbe hozó órákra és a biztonság témájú szabad táncra.érzem, ahogy kúszik...
14/09/2026

finoman szólva is kevés az érdeklődés az őszi testbe hozó órákra és a biztonság témájú szabad táncra.

érzem, ahogy kúszik fel a jeges félelem, alig érzem a kapcsolatot a talajjal, elkezd felszínessé válni a légzésem.

helló, ismét, félelem és kétségbeesés. régi ismerősök vagytok.

mit csináltam rosszul?
hol rontottam el?
miért kell bűnhődnöm?
nem elég jó, amit adok?
valójában: én nem vagyok elég jó?

kavarognak a kérdések a fejemben.

korábban ez az egész a végletekig húzott be az egyik legmélyebb sebemhez. az elutasítás, a nem várt – és nem akartság sebéhez. ami, mint egy vörös fonal húzodott végig az életemen: óvoda, iskola, a szüleim válása, az apám új házassága, pasitörténetek, munkahely. és mindvégig ott a késztetés, hogy bizonyítanom kell az elég jóságomat.

ma már meg tudok állni. tudok levegőt venni. észre tudom venni, hogy miről is szól ez az egész. és magamhoz tudom ölelni a belső kicsi Annát a félelmével és kétségbeesésével. együtt maradni az érzésekkel és közben tudni visszaérkezni a felnőtt, érettebb, átdolgozottabb részünkhöz – ez az, ami igazán nagy ajándék az életben.

és most, ahogy itt ülök a saját elnehezülő légzésem és a gyomromban szorító gombóc mellett, hirtelen megértem: ez a tánc már elkezdődött.

a biztonság nem a telt házas terem. a biztonság nem a visszajelzések száma, és nem az, ha minden a terveim szerint alakul.

a biztonság az, amikor a jeges félelem közepette is képes vagyok tenni egy mély belégzést. amikor nem szaladok el a kétségbeesés elől, és nem kezdem el ostorozni magam, hanem azt mondom a bennem lévő kisgyereknek: „itt vagyok. nem mész senkihez, nem kell bizonyítanod. veled maradok.”

a biztonság az a belső talaj, amit senki nem vehet el tőlem — még akkor sem, ha a külső kapaszkodók épp meginognak.

pontosan ezt a teret nyitom meg a szabad táncon is. nem egy olyan teret, ahol mindig minden tökéletes és örömteli, hanem egy olyan megtartó közeget, ahol a félelemnek, a bizonytalanságnak és az elutasítástól való félelemnek is szabad léteznie. ahol nem kell jobbnak, többnek vagy „elég jónak” lenned. ahol csak lehetsz.

ha most te is keresed a talajt a lábad alatt, ha neked is nehéz néha megérkezni a biztonságba — várlak szeretettel.

egyéniben, csoportban, táncon.

írj és megbeszéljük, mi az, ami most legjobban támogatna Téged.

kép: Dalida Jákli

ismerős az az érzés, amikor ésszel pontosan tudod, mi a baj, mégis ott marad a feszültség a válladban? vagy az a bizonyo...
13/09/2026

ismerős az az érzés, amikor ésszel pontosan tudod, mi a baj, mégis ott marad a feszültség a válladban? vagy az a bizonyos gombóc a torokban, ami egyszerűen nem akar elmúlni, akármennyit is beszélsz róla?

sokszor azért akadunk el, mert a válaszokat csak fejben keressük. pedig a testünk mindent megőriz: a feszültségeket, az elfojtásokat és a régi mintákat is.

októberben indul a Pipacsban a Testbe hozó órák című 4 alkalmas önismereti folyamat. Nem előadás lesz és nem is sima beszélgetés: megtanuljuk testi szinten átélni és kiengedni azt, amit fejben már rég megértettünk.

a csoport létszáma maximum 10 fő, hogy biztonságos, megtartó közegben lehessünk együtt.
• Időpontok: Október 2., 16., 30., és November 13. (péntekenként 17:00–19:00)

• Helyszín: Pipacs
ha érzed, hogy eljött az ideje a váltásnak, szeretettel várlak.

köszi, ha megosztod ezt a posztot másokkal is.

jelentkezés: https://forms.gle/7piyUaAWokwKVmNW6

Érezted már, hogy ésszel érted és már minden oldalról körbe jártad a problémát és mégsemváltozik semmi? Hogy valahogy ne...
11/09/2026

Érezted már, hogy ésszel érted és már minden oldalról körbe jártad a problémát és mégsem
változik semmi? Hogy valahogy nem férsz hozzá a testérzeteidhez és az érzelmeidhez?
Hogy valójában sosem tudsz igazán megnyugodni? Hogy valahogy nem érzed magad
biztonságban és nehezen kapcsolódsz?
Befeszül a vállad, görcsbe rándul a gyomrod, elakad a lélegzeted - mind annak a jele, hogy valahol
blokkolva vagy a testedben.
Minden elfojtott érzelem és régi minta ott van a sejtjeiben.

Ha
megtapasztalod, hogy milyen újra együttműködni a testeddel, akkor ezek már nem fura
tünetek lesznek, hanem egyértelmű jelzések és támogatás abban, hogy hogyan változtassa.

Szeretettel hívlak az ŐSZI TESTBE HOZÓ ÓRÁKRA, ahol ránézünk arra, hogyan válhat a
testünk a legőszintébb iránytűnkké.

Mire számíthatsz?

Nem csak beszélni fogunk róla – meg is tapasztaljuk.

Lesz
valamennyi elmélet: beszélek majd arról, hogy mi ez egész és hogy tudsz
közelebb kerülni magadhoz és egy őszintébb, boldogabb élethez.
saját élményű gyakorlat: kipróbáljuk, milyen az, amikor nem csak gondolkodsz
magadról, hanem érzed is a határaidat és az erőforrásaidat.

Kinek ajánlom?
Annak, aki szeretne közelebb kerülni önmagához, aki elakadt a „csak
beszélgetős” terápiákban, vagy akit egyszerűen kíváncsivá tesz a testorientált megközelítés ereje.

Jelentkezni az első kommentben elhelyezett linken tudsz.
Kérdésed van?
Írj.

elindult a jelentkezés az ŐSZI TESTBE HOZÓ ÓRÁKRA. TESTBE HOZÓ ÓRÁK VESZPRÉMBEN – A PIPACS TÉRBEN Indul a 4 alkalmas, sz...
10/09/2026

elindult a jelentkezés az ŐSZI TESTBE HOZÓ ÓRÁKRA.

TESTBE HOZÓ ÓRÁK VESZPRÉMBEN – A PIPACS TÉRBEN

Indul a 4 alkalmas, szomatikus-integratív szemléletű önismereti utazás, amely egymásra épülve vezet el a belső biztonságtól a felszabadult jelenlétig.

A folyamat 4 pillére:
Október 2. – Biztonság és Megérkezés: Megteremtjük a belső „tartályt”. Megtanuljuk lecsendesíteni az idegrendszert, és valóban megérkezni a talajra, a saját testünkbe.

Június 16. – Határok és Belső erő: Felfedezzük, hol végződünk mi, és hol kezdődik a világ. Megtanuljuk testi szinten képviselni a határainkat – bűntudat nélkül.

Október 3O Áramlás és Érzelmi rugalmasság: Ránézünk a testi blokkokra és „páncéljainkra”. Finom mozgással és figyelemmel segítjük, hogy az elakadt életerő újra áramoljon.

November 13. – Nyitottság és Integráció: Összekötjük a belső stabilitást a külvilággal. Hogyan tudunk nyitott szívvel kapcsolódni másokhoz úgy, hogy közben hűek maradunk önmagunkhoz?

Szeretnél előbb belenézni, hogyan dolgozunk?

GYERE EL AZ ELSŐ ALKALOMRA október 2-án és tapasztald meg a módszer erejét az elköteleződés előtt.

Kapsz egy rövid elméleti alapozást.

Átélhetsz egy saját élményű gyakorlatot (mozgás, figyelem, légzés).
Kinek ajánlom?

Annak, aki szeretne végre valóban megérkezni önmagába és megtanulni megnyugodni.

Aki elakadt a „csak beszélgetős” terápiákban, és érzi, hogy a teste kimaradt a folyamatból.

Akit egyszerűen kíváncsivá tesz a testorientált megközelítés mélysége.
Minden infót itt találsz meg:
https://forms.gle/jDP85n9b9zaCoJ8z7

Tegnap 9 + 1 nővel elindult a ragyogó nő három hónapos női csoport. Hú, igazán erős energiák érkeztek. Gyönyörű volt meg...
10/09/2026

Tegnap 9 + 1 nővel elindult a ragyogó nő három hónapos női csoport. Hú, igazán erős energiák érkeztek. Gyönyörű volt megtapasztalni azt, ahogy együtt, kapcsolódva, egymás kezét fogva, egymás szemébe nézve ki mondhattuk azt: SOHA TÖBBÉ NEM KELL EGYEDÜL LENNED.

Még most is finom libabőrös leszek, amikor erre az élményre gondolok.
Ha ebbe a csoportba most nem tudtál jönni, akkor hoztam Neked három másik lehetőséget:

Szeptember 30-án a biztonság témájával mozdulunk szabad táncon. Újdonság, hogy a táncok mostantól szerdán és a Pipacsban lesznek. És az is fontos, hogy erre a táncra most nőket és férfiakat egyaránt várunk. Jó lesz újra mozdulni, kapcsolódni a férfiakkal is.
Infók és jelentkezés: https://forms.gle/QvgHF5jyMpYmDgQK9

És visszatérnek a TESTBE HOZÓ ÓRÁK is, amik a kora nyáron telt házzal mentek.

Gyakran azért akadunk el, mert a válaszokat csak fejben keressük. Pedig minden elfojtott érzelem, régi minta és túlélési stratégia ott van a sejtjeinkben. A Testbe hozó órák során nem csak beszélünk a változásról – hanem testi szinten tapasztaljuk meg azt.

Az szomatikus-integratív-traumainformált szemléletű folyamat során megtanuljuk, hogyan válhat a testünk a legőszintébb iránytűnkké. Ez a 4 alkalom egymásra épülve vezet el a belső biztonságtól a felszabadult jelenlétig.

Minden infót és a jelentkezést itt találod: https://forms.gle/dqMNNXd6NatWsRAo7

Emellett lehetőség nyílik egyéni testorientált munkára is: lovakkal vagy lovak nélkül, Hárskúton vagy Veszprémben.
Ha ezzel kapcsolatban bármi kérdésed van, írj!

Ölelés
Anna

Cím

Hárskút
8442

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 17:00
Kedd 08:00 - 17:00
Szerda 08:00 - 17:00
Csütörtök 08:00 - 17:00
Péntek 08:00 - 17:00

Telefonszám

+36205299266

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Balog Anna - testorientált önismeret új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás

Kategória