15/12/2024
Az év utolsó párbajtőr versenyei zajlanak decemberben amelyeken egyesületünk kadét, junior és felnőtt tagjai (Boros Bendegúz, Alcser Norbert, Nagy Bertalan, Mohai Bálint és Marcell) töretlen lendülettel vesznek részt. 🤺
➡️Nemrégiben Kadét Országos Bajnokságon, Felnőtt Magyar Kupán és egy Veterán Nemzetközi versenyen (Krakkóban) szerepeltünk.
E versenyek legjobbjai:
Alcser Norbert-Krakkó 10. hely
Mohai Bálint-Kadét OB 49. hely
➡️Most hétvégén pedig népes csapattal indultunk a Felnőtt Vidékbajnokságon Szolnokon.
6 fiú versenyzőnk vívott, egyéniben és csapatban. Lelkesedésben, összetartásban nem volt hiány.
➡️Szép eredményeket értünk el. (81 induló közül)
NAGY Bertalan 14. hely
MOHAI Marcell 15. hely
(legfiatalabb vívónk, aki a lebetegedett versenyzők helyére ugrott be az utolsó pillanatban)
BOZI István 30. hely
ALCSER Norbert 31. hely
MOHAI Bálint 57. hely ( a 32-be kerüléséhez csak 1 tus kellett volna)
OLÁH Tamás 70. hely
➡️A vasárnapi csapatverseny előtt motivációért ellátogattunk a Szolnoki Olajbányász kosármérkőzésére is, ahol lelkesen bíztattuk mi is a helyi csapatot.
➡️A csapatversenyben 2 összeállításunk volt. Az A csapatunk már 8 között kezdhette meg a küzdelmeket.
Voltak néha döcögősebb asszók, de összességében elmondható, hogy mindkét alakulatunk kitett magáért, és megérdemelten érték el az eredményeiket! 👏
➡️Angels A csapat 5️⃣. helyen zárt
(BOZI István, MOHAI Marcell, NAGY Bertalan)
Nagy Berci az utolsó asszóban 36-40-es hátrányból óriási vívással fordítani tudott, és 44-45-re megnyerte a csapat számára az utolsó küzdelmet.
➡️Angels B csapatnak (ALCSER Norbert, MOHAI Bálint, OLÁH Tamás) a nyolcba jutás nem sikerült, de utána ők is nyerni tudtak (viszonylag simán) így végül a 9️⃣. helyen zártak.
Szép volt fiúk!!!👏👏👏Gratulálunk mindenkinek a teljesítményéhez!!!