Tekerjünk Evezzünk Túrázzunk

31/05/2026

Cikolasziget - Kisvesszősi Kemping
2026.05.30. szombat

Május utolsó szombatján a tavalyi helyszínen rendeztük szokásos családi evezésünket.

Az élővízen, az Öreg-Dunán mért alacsony vízállás ellenére az árterület ágrendszerében az ilyenkor szokásosnál jóval magasabb vízszint, ezzel együtt járó erősebb sodrás fogadott bennünket.

A természetrombolásban és a szigetközi víziturizmus tönkretételében élenjáró hatóságok teljesen értelmetlen és ellentmondásos tiltásai a lehetséges útvonalakat is korlátozza.

Ha túraszervező vagy és körtúrában gondolkodsz, igencsak szűkösek a lehetőségeid.
Vagy mindig ugyanazokat a köröket mantrázod vagy szállíttatod a hajókat.

Mi egy nehezebb,viszonylag hosszabb, de büfézési lehetőséget biztosító útvonalat választottunk.

A Kisvesszősi kikötőből a folyásiránnyal szemben indulva átemeltünk a Kisvesszősi-bukón, majd a Csákányi-ágon egészen a Keszölcési zárásig küzdöttük előre magunkat.

Itt is átemelve már a Réparakodói-Dunán siklottunk az erős szembesodrásban.
Még egy fél órás csata és a Görgeteg-Dunán a bukón át értünk a Vadvíz Kemping kikötőjébe onnan persze a büfébe.

Egy óra pihenés után indultunk vissza, de most már a víz segít***e az evezősök munkáját.

Rudi-ág, a táj egyik leglátványosabb erdei viziútján, a Szirti-ágon kikerültük a veszélyes Jegenyési-bukót, majd a Kormos-ágról kanyarodtunk rá a Doborgazi átvágásra.
Még egy csúszás a kemping előtti zúgón és délután négy körül már parton voltak a hajók.

Mindenki kitűnően vizsgázott, pedig az erős szembe-sodrás igencsak próbára t***e a résztvevők kitartását.

Még egy hétvégi vizitábor, majd végleg befejeztem vizitúra-szervezői tevékenységemet.
Ennek oka nem csak az agyonszabályozással élvezhetetlenné tett útvonalak, hanem bizonyos szolgáltatók mohósága és általam elfogadhatatlan stílusa.

A mostani túrát is egy igencsak elhamarkodott bérbeadói reakció árnyékolta be:
Az évek óta tartó együttműködésünk ellenére egy olyan hajó sérüléseit kérte rajtam számon látatlanban, telefonon keresztül (fenyegetve, kifogásolható stílusban), amit nem mi, hanem egy másik, egész más felé túrázó csapat használt.

Kérésemre a személyes egyeztetést és szemlét követően elnézést kért ugyan a tévedéséért, de hogy ezen túllépek-e, azt a jövő heti táborban tapasztaltaktól teszem függővé. Ennyi.

29/05/2026

Pünkösd a Bihar gyöngyszemén, a Pádison
2026.05.22-25.
2. rész - Szamos-bazár, Aragyásza-barlang, Boga-szirt

A szombati közel húsz kilométeres túra fiziológiai következményei reggelre enyhültek ugyan, de teljesítőképességünk határait feszegető erőpróbára ma nem vágyott senki.

Kivéve engem, de én sem kívántam késő este lábaim között a porban magam után húzott nyelvvel célba érkezni, így hát kompromisszumot kötöttünk.

Első célterület a földrajzilag már nem a Pádis-fennsíkhoz tartozó, de közelsége miatt turisztikailag ide sorolt Szamos-bazár, a Meleg-Szamos szurdokjai és persze a tavalyi magas vízállás miatt járhatatlan Aragyásza-barlang „kalandpályája“.

De mi is az a „Szamos-bazár“? Idézzük magát Czárán Gyulát:

„Ne tessék visszariadni a névtől: ez olyan bazár, hol nem zsarolnak meg senkit, itt nem árulnak semmit pénzért; mindent ingyen élvezünk, h a mint bárki meggyőződhet róla, ha nem restel a Meleg-Szamosnak azon forrás ágához elzarándokolni, mely a Bihar-hegységben egyrészt a Varasó-hegyről, másrészt a Nagyhavasnak, az úgynevezett Muntyénak kucsolátai (értsd Nagy-Havas Kucsma-kői) szakaszáról ömlik alá.
Barlangok, portálok, katavothronok („karsztos víznyelők”), zuhatagok, klammok (”szurdokok”), sziklatornyok egész lánczolata követi a legkellemesebb változatosságban egymást, egy keleti bazár tarkaságával és sokféleségével hizlalva szemet, lelket, s alig fog az elnevezésen megütközni az, ki a legkülönfélébb természeti szépségeknek e gazdag kiállítását végigjárja”/1904/

Rövid autózás után, a főútról a Varasó-rétnél a murvára letérve, a menedékház után, közvetlenül a Boga-szirtre vezető letérőt jelző tábla mellett húztuk be a kéziféket.

Maga a rét is megér egy misét!
A „merino“ márkájú fűnyíróknak is köszönhetően a rövidre legelt üde zöld fű számos házikónak, kalyibának ad otthont.
Az útról jól átlátható az egész rét, a környező hegyek teljes pompájukban csábítgatják a kalandvágyó turistákat.

Jó másfél kilométer gyaloglás a Szamos-bazár felé mutató elágazóig.
Innen először lefele visz az út, majd a 2017-es nagy vihar nyomait máig őrző sziklaszirtek között szlalomozunk.

Kevés a lábon álló fa.
A természet „marokkó-játéka“ évekig járhatatlanná t***e a szurdokot, annak egy része az egymásra dőlt törzsek miatt most is turisták elől elzárt terület.
A patak itt feljebb még csak patakocska, de tudjuk, egy jó része a föld alatt rejtekezve lopakodik lefelé.

Az Aragyásza bejárata előtti rész fenn a falon futó bevasalt ösvényen is megközelíthető, de most a mederszélen is jól járható.
Úgy húsz méterrel előtte a kerülőút elágazása.

A tegnapi megpróbáltatások ismétlését megelőzendő a lányok, Andi kivételével a kerülőút mellett döntenek.
Majd a kijáratnál találkozunk!
Még nem tudják, de a láncon ereszkedést ott sem úszhatják meg.

A barlangban kevés a víz.
Pár méter után elfogy a fény. Kellenek a fejlámpák.

Az első sziklaperemhez érve a víz csak csurdogál, de nagyon csúszós.
A függőleges, kb.két és fél méteres ereszkedést egy ipszilon-lánc segíti.

A technikát igenis tanulni kell! Kesztyű előnyös.
Bízni kell a feszesre húzott, lábad közé vett láncban. Hátradőlsz, a talpad minél meredekebben feszüljön a falra.

Az első kettő gond nélkül megy mindenkinek.
A harmadiknál apró hiba.
Lazára vett, egyik oldalra fogott lánc.
Andi lógva, csípővel puffan a kövön.
Nagy kék folt a jutalom.

De megyünk tovább.
Kiérünk a csarnokba. Fentről három ablakon ömlik be a fény.
Peti nem bízza a véletlenre.
A magával hozott reflektor segítségével igyekszik élvezhető felvételeket produkálni.

Még három-négy ereszkedés, láncrángatás és már el is értük a kijáratot. Itt várnak a többiek.

A szurdokból kivezető jelzés helyett a meder mellett döntünk.
Pár száz métert sikerül megtenni, aztán elfogynak a lehetőségek. Mélyebb víz és függőleges falak állják az utunkat.

A többiek a hivatalos turistaút mellett voksolnak. Visszafordulnak.

Én meglátom az összeomlás előtti régi út kidőlt fák takarta maradványait, a meredek falon lógó láncokat, a sziklába rögzített vasalatokat.
Meg kell próbálnom itt feljutni.
Majd a fenti kerülőúton találkozunk.

A terep nem mindenkinek való és tényleg veszélyes.
Az első méterek igazi sziklamászás, majd elérem a láncot.
Ennek segítségével jutok az első peremre.
Itt lánc már nincs, csak a valamikori vasalás több tonnás rönkök által letépett nyomai.

De az egymást tartó hatalmas törzsek letört ágain jól lehet kapaszkodni. Felérek egy kevésbé meredek részre, ahol több szinten keresztezik egymást a halott fenyők.
Átküzdöm magam és végre felérek az erdei ösvényre.
Itt leülök és mivel térerő nincs, várom a csapatot.
Lent a patak nagyon távolinak tűnik.

Úgy tíz perc után hallom az első hangokat.
Magyar turisták jönnek felfelé.
Érdeklődök tőlük az enyéim felől.
Tőlük tudom meg, hogy a mieinknek eszük ágában sincs felmászni, menjek én vissza. Így teszek.

A nagyobb kört nem járjuk végig, hogy jusson idő a Boga-szirtre is.
Az autóhoz visszaérve öten vállaljuk az újabb emelkedőket.
A fiúkhoz most Évi csatlakozik.
A többiek visszaviszik a kisbuszt a főúthoz.
Mi is oda fogunk leérkezni.

A hegy lábánál kezdődő erdőig vezető út is látványos.
Vissza-visszanézve gyönyörködünk a panorámában.

Az enyhén induló emelkedő meredekké válik.
Jó félóra mászás után a Pethő-páholynál érünk ki a peremre. Káprázatos!
Még pár száz méter és a Boga-kő kilátópont 1370 m magas szirtjén vagyunk.
A Boga-kő tömbje a Pádis-fennsíkot nyugaton zárja.
Előttünk lent a sziklák közé szorult Bulz- illetve Boga völgye, a Boga-ligetből kinövő Boga-üdülőtelep házai, jobbra a Valea Rea azaz a Kukorica-patak völgye, amely felett a Kornu, a Szeglet-havas őrködik a most is szépséges Nagy-havas jellegzetes vonulatában.

A telep bal oldalán a Kutyakő és Csonkakő-sziklái rejtik a Háromkirály- ill. a Schmidl vízeséseket.
Kissé messzebb látható a Tatárhegy, a Gurányi-Magura és a Fericsei-Magura, távolabb a Belényesi medence felett, tiszta időben a Béli-hegység vonulata tűnik fel. Fenséges panoráma.
A Boga-kő alatt több mint 100 m-es függőleges fal található Karfiol-barlanggal is és egy nagyon meredek lejtő sziklákkal és erdővel.

A piros kört követve jutunk vissza műútra.

Megbeszéltük, hogy ma már nem mászunk több hegyet, inkább a Glavoj-réten pihegünk, lángosozunk.
A rét még kb. három kilométer.
Két órát maradtunk ott.

Hétfőre már nem terveztünk túrát. Időben indulunk haza.
De a hazafelé vezető úton mindenkiben megfogalmazódik a terminátor elhíresült mondata: „I will come back!“
Visszajövünk, hamarosan...
Hisz rengeteg látnivaló, túralehetőség van itt!

Köszönet a barátaimnak a jó hangulatért, a kitartásukért, az általam okozott megpróbáltatások méltóságteljes elviseléséért!

28/05/2026

Pünkösd a Bihar gyöngyszemén, a Pádison
1. rész - Glavoj-rét, Ponor-rét, Csodavár, Galbena-kőköz
2026.05.22-25.

Még tavalyi útjaim után ígértem magamnak: visszatérek!
És az ígéretet most Pünkösdkor, egy szűk baráti társaság segítségével valóra is váltottuk.

A bérelt kisbusz kilenc főben maximálta a résztvevőket, ami létszám a tervezett nehéz vagy közepesen nehéz túrákat bonyodalmak nélkül lehetővé t***e.

Az Erdélyi-szigethegység legnépszerűbb látványosságaiból terveztünk csemegézni.
Az idő rövidsége miatt teljességre törekedni ilyenkor balgaság, mert rengeteg a látnivaló: például a „Csodavár“, de minden lépésnél ezernyi csoda vár.

Az első nap célszerű kora hajnalban elindulni.
A mi viszonylag késői rajtunk - az M1 kikerülése és a pünkösdi zsúfoltság miatt - átírta az aznapi programot.

Három óra után értünk a Boga-völgyébe, ahol a szerpentinen félreállva személyesen üdvözöltük a folyócskát.
A tavalyi hömpölygő ár helyett a víz - ami akkor a „barlangászást meghiúsította - most csendesen csordogált a hatalmas köveket kerülgetve.
Bizakodva somolyogtam: lesz itt sötét járatokban csúszás-mászás...

Következő megállónk a Nagy-Pádis-rét főútról könnyen megközelíthető, fenyvesekkel ölelt, tószemekkel, víznyelőkkel tarkított tisztása, sok népszerű túraútvonal kiindulópontja.
Tettünk is egy „próbakört a tisztáson, a Boga-körtúra egy meredekebb szakaszába belekóstolva.

Öt óra körül kanyarodtunk be Pádis falu határában található szállásunkra.
A kapott négy faház panzió szintű, központi fűtéssel, saját fürdőszobával, hűtővel.

Az étterem és a bárral körített recepció a pár méterre található központi kőépületben lett kialakítva.

Gyors elhelyezkedés, átöltözés, mert várt ránk a szobához járó meleg vacsora és a tulaj szokásos üdvözlő pálinkája.
Fene tudja honnan veszi, de nagyon eltalált nedűt sikerült elővarázsolnia.

Az asztalnál átbeszéljük a másnapi programokat.
Peti a telefonján meg a nyomtatott térképein letervez vagy öt útvonal-változatot.
Én magamban már a „keményebb“ verziókban gondolkodok...

A tulaj nem szeret korán kelni!
Így reggeli csak 8 órától. Már most veszítettünk kb. egy órát.

Napsütéses, kellemesen hűvös időben gördülünk ki az udvarról.
Először nem találom a letérőt. Tavaly nem én vezettem.

Azután megleljük és vagy másfél kilométert araszolunk a román rázóasztalon.
Középtájon birkanyáj állja utunkat.
Attila kihasználja a tempót. Ölelkezve fotózkodik a meglepett pásztorokkal.
A kutyák féltékenyen vicsorognak „hazatalált“ barátunkra.

A Glavoj-rét belakva. Beindult a sátoros szezon. A büfék, fabódék mind nyitva.
Alig tudunk leparkolni.

A Ponor-rét irányába indulunk. A tavaszonként tóvá duzzadó patak most igencsak szelíd arcát mutatja.
Az átkeléshez még a cipőt sem kell levetni.

Elgyalogolunk a kis barlanghoz, ahol a víz a rétre tör.
Ugyanis a Kék-Magura lejtőin eredő források a Tamáska rét víznyelőiben eltűnve, majd két kilométert a föld alatt megtéve itt törnek a felszínre, hogy a rét végén lévő víznyelőkben újra eltűnjenek és majd későbbi túracélpontunkban, a Csodavárban fognak megjelenni.

A Ponor-rét túlsó oldalán térünk rá a Csodavár-körútra.

Az eleje meredek ugyan, de jól járható, árnyat adó erdők mélyén vezet, ami meredek marad, de köves, gyökeres talajra változik.

A sok lejtő és emelkedő pont annyi erőt vesz ki a gyakorlatlan túrázóból, hogy a 76 méter magas barlang-nyíláshoz levezető beláncozott, sodronyozott meredély láttán több káromkodást is hallani.
Többnyire magyarul.

Az ügyesebbek a sziklafalon sodronyok segítségévek lemerészkedhetnek a Portálé azaz kapun belüli, barlangi előcsarnokba, amely mélyén, hatalmas sziklák között láthatjuk az Alvilág sötét, nagy méretű földalatti patakos barlangrendszer víznyelőjébe beömlő vad, dübörgő, fülsüketítően visszhangzó vizeket.

Szárazabb időszakokban kisebb ez a zaj.
A Csodavárba folyó vizek nagy része a Ponor-rét víznyelőiből, illetve a Vár-patakból érkezik.

A víznyelő ezeket és más itt megjelenő egyéb vizeket elnyeli és azok a szűk beömlés után a 15-20 méter széles, 40 méter magas barlangi folyosóban, a Czárán Csarnokban folynak tovább.

A vízjárástól függő, változó mennyiségű víztömeg egyébként a légvonalban mintegy 2 kilométerre lévő Galbina irányába halad, hogy aztán a Galbina vízkeletben felszínre törjön, és később majd a Köves-Körös születésénél bábáskodik.

Az egyes dolinából lépcsőket megmászva átjuthatunk a két dolinát elválasztó sziklás nyergen a III. dolinába, azaz az elragadó szépségű, tágasabb, 200-250 méter átmérőjű Külső várudvarba.

Egy kőfolyásos, törmeléklejtőn magas sziklafal mentén haladva érjük el alig 200 métert megtéve a már említett Alvilág mélyéből hűvös levegőt szállító, már említett barlangi kaput.

Felettünk szemet gyönyörködtető, mintegy 150- 200 méter magasságban trónoló hármas halmot idéző sziklacsúcs magasodik.

Az ösvény továbbvezet a feljárat felé, azaz hamarosan kimászunk ismét a Csodavár szélére, az úgynevezett Tulogdi Gádoron, amely ugyan nem hosszú, alig félórás szakasz, de meredek, csúszós, kőomlásos, görgeteges, ahol helyenként láncok, sodronyok segítik a feljutást.

Óvatosan haladunk, vigyázva az esetleg legördülő kövekre! Ez az alig 100 méteres szintkülönbség talán a túra legnehezebb része, a kezdeti leereszkedés mellett.
Sok a szembejövő.
Csapatunk néhány tagja erősen szenved.

Mikor kijutottunk a katlan szélére, egy pihenőhelyen találkozunk a korábban már látott sárga kör jelzéssel, amely a Galbina szorosba igyekszik a Porcika-jégbarlang érintésével.

Mivel van egy rövid út vissza a „Glavoj“-ra, itt az ideje az önértékelésnek.

A legkimerültebb Erika csatlakozik egy szegedi csapathoz és visszaindul.
A többiek bevállalósabbak. Még nem tudják, mire vállalkoznak.

A Galbena-szurdokig sem leányálom a terep, de innen igazi kihívássá válik.
Az első kitörés feletti sziklán való átjutás csak egy beláncozott peremen lehetséges.
A vízeséseket, a látványosan sziklás patakmedret függőleges falak szegélyezik.
Közlekedni a már említett láncok, sodronyok segítségével lehet.
Izgalmas.
Közülünk sem mindenki élvezi.

Egy hideg leheletű barlang után érjük el a fő kitörést.
Ide óvatosan leereszkedve indul az igazi kaland.
A most alacsony vízben, a csúszós köveken lépkedve a mederben, sok helyen a falra rögzített sodronyokon, láncokon vergődünk előre.
Nem könnyű útvonal!

Ezt a kb. hatszáz méter akadálypályát leküzdve csak rövid pihenőt tarthatunk.
Időben nem állunk jól.
Hétre kértük a vacsit, úgyhogy sietni kell.
Még nagyon nehéz terep és jó háromszáz méter szintemelkedés vár ránk.

A Flóra-rét most krókusz-mentes.
De most senkit nem érdekelne.
Néhányan erejük végén lavíroznak.

Már majdnem hét óra, amikor kiérünk a Glavoj-rétre.

Attila nem hazudtolja meg magát: egy réten táborozó román banda befogadja.
Kidumál belőlük egy hideg sört meg pár kupicát.

Mire mindenkit összegyűjtünk, már mosolygunk.
Az élmények felülírják a szenvedéseket.

A vacsoránál már a holnapot tervezgetjük.
Már én is szolidabb túraútvonalakban gondolkodok...

18/05/2026

Szigetközi vízitúra a Bagaméri-ágon és a mellékágakban
2026. május 16.

A kijelölt időpont előtt egy héttel az “időjós” oldalak nem túl kedvező feltételeket vizionáltak egy közel húsz kilométeres evezéshez.
Erős szél, egész napos esőzések, “tizenpárfokos” hőmérséklet.

Már napokkal előtte vártam a visszamondásokat készülve a túra elnapolására.
Mivel én még előtte nap is a helyszíntől közel négyszáz kilométerre a zempléni hegyeket teszteltem (vagy ők engem?), a kisalföldi időjárási körülményekről csak az otthon lévő barátaimtól tájékozódhattam.

Péntek estére tisztult a kép: az előre jelzett 15-18 km-es szél, a szombat délutánra várható csapadék csak egy jelentkezőt riasztott el a kalandtól.

Szombat reggel kilenc után tizennégyen találkoztunk az ásványrárói Part Kemping bejáratánál.
Peti szokás szerint SUP-pal, Norbi kajakkal, mi többiek négy túrakenuval felhős, de viszonylag szélmentes, csapadékmentes időben szálltunk vízre a kikötőben.

Az egyre szaporodó, teljesen észszerűtlen tiltások (ami a szigetközi viziturizmus leépülésének elengedhetetlen feltétele) miatt a Béka-ér most kimaradt, így végig a főágon haladva értünk az Árvai záráshoz.

Az átemelés után rövid lapátolás az Aprókövesi zúgóig, ahol kikötve mindenki mérlegelhette képességeit és bátorságát, hogy átemel vagy lecsúszik a harminc centis hullámokon.

A döntést nehezít***e, hogy a műtárgy keresztmetszetét egy termetes kidőlt nyárfa szűkít***e és a zúgóval szemben úgy harminc méterre egy zátonyon fennakadt rönk várta az alá besodródókat. Ha ezt el akarod kerülni, még előtte ki kell váltanod a sodorvonalból.
Ez Norbi kajakja számára tűnt a legegyszerűbb feladatnak.

Mivel a SUP a száraz áthaladásra alkalmatlan, Peti és még egy hajó a rizikómentes megoldás mellett döntött.
A mi hajónkból Zsuzska nem vállalta a “kockázatot”, de Viola ragaszkodott a hullámlovagláshoz.

Gyuláék sokáig haboztak, de vállalták.
Rosszul döntöttek.
A 16 fokos víz megkóstolta őket.
Egy hirtelen rossz mozdulat, egy oldalra kihajolás és már mehettünk is menteni.

Partra cibáltuk a hajót és a megszeppent legénységet, kiöntöttük a vizet, majd a harckész kenut visszaemeltük a kiindulási oldalra, hogy ázott verebeink mielőbb vissza tudjanak evezni a kikötőbe.

Mi többiek mentünk tovább.
A Tilosi zúgónál nem hagytam gondolkodási időt, menetből csúsztunk le a hullámokon.
Még Zsuzska is élvezte.

De a családi hajót kezelő Peti az utasok kérésére megint a biztonságosabb utat választotta.
Egyébként ez így helyes!
Erőszaknak a vízen nincs helye!

A Vizafogó előtt a Belső-Bagaméri mellékágban indultunk vissza. Az erdészeti útnál újabb átemelés, majd a mellékágakból a főágba visszajutva újabb három átemelés után, már a zuhogó esővel és az erős széllel küzdve értünk vissza a kikötőbe.

A borulás miatti időveszteség és a kedvezőtlenné vált körülmények miatt a további mellékágak meglátogatása elmaradt.
Így lett a tervezett húsz kilométerből mégis kimerítő tizenhét.

A büfében a már száraz ruhában lángosozó hajótöröttek mosolyogva üdvözölték átázott, kissé remegő csapatunkat.

Átöltözés után büfézés, beszélgetés zárta aznapi kalandjainkat.

Gratulálok az egész társaságnak!

Köszönet a kitartásukért, a “vészhelyzetben” tanúsított higgadtságukért, tűrőképességükért és segítőkészségükért!

Ezzel a túrával (illetve a még hátralévő júniusi táborunkkal) a nyílt vízitúrák szervezését, a túravezetést befejeztem.
Ezután sem hagyjuk nélkülünk csordogálni a vadvizeket, de már csak zárt, kis létszámú, szűk baráti társaságban fogok vízre szállni.

Mindenkinek köszönöm az elmúlt éveket!

17/05/2026

Kéktúra - Visszatérés a Zemplénbe
Boldogkőváraljától Makkoshotykáig
2026.05.14-15.

Vannak az életnek nem várt ajándékai.
Hosszú évtizedekig egyszer sem, most meg három héten belül kétszer is megadatott, hogy Észak-Borsod, közelebbről a Zempléni-hegység vadonját járva, annak apró, de rendezett falvacskáit és látványos várait csodálhassam.

A szokott négy átszállással járó tömegközlekedést bevállalva a Kéktúra útvonalát a sorrendben következő szakasszal folytattuk, annak távját fordított irányban teljesítve.
Ennek oka nagyon egyszerű: a két fél napba a kevesebb emelkedő több lejtővel időben jobban belefért.

Boldogkőváraljáról indulva rögtön az elején egy igazi látványosság késztet megállásra bennünket: a Boldogkői vár.
A sziklabércre épült falak alatt elhaladva még visszatekintünk a hajóorr-szerűen elkeskenyedő kilátópontra.

A hegyoldalon leereszkedve az Arka-patak mentén jutunk Arka falucskába.
Nem egy világváros, de éppen ez adja a varázsát.

A házakat elhagyva folytatódik az emelkedő.
Először az út mellett dióültetvények. Szomorú látvány. Kevés közte a még egészséges példány, ha van egyáltalán.

Azután beérünk a sűrűbe. A patak völgye igazi elvarázsolt táj.
A bőven csordogáló víz mohával benőtt köveket, hatalmas bedőlt fákat körülölelve csobog keresztül a tájon. Káprázatos!
Az út egyszer az egyik, máskor a másik parton folytatódik. Többször is átugrálunk.

Beérünk Mogyoróskára. Aprócska, de van boltja. És éppen nyitva van.

Az erdőből egy villanypásztoron átlépve egy legeltetett rétre jutunk, ahonnan már rálátni a regéci várra.
Lentről megcsodáljuk, fel nem megyünk.
Nem az időbe nem fér bele, az erőnkből nem futja az igencsak meredek ösvényre.

Regécen, a főutcán van a szállásunk. Persze ez nem nagy kiváltság, mert mellékutcákban nemigen bővelkedik. Nem lakják kilencvenen sem.

Este az udvaron fogyasztjuk el a „batyus vacsoránkat“.
Koccintunk Laciék „madárlátta“ ágyas körtéjével és a mogyoróskai boltban beszerzett borocskával.
Tökéletes zárása a napnak.

Másnap reggel az indulással megvárjuk, hogy a helyi boltocska kinyisson.
Ez is éttermi árakkal dolgozik: egy kiskóla 800, egy eszpresszó 500, de itt legalább kapsz hozzá két mosolyt is.

A múltkori füzéri Juliska néni ezer forintos virslijeit felemlegetve indulunk mai túránkra.

Balra igazi bozótharcos tehénkék pihengetnek.
Sokan vannak.
Modellt fekszenek: pár gyors fotó, aztán másszuk is az emelkedőt.

A Dorgó-tető 723 méteren van. Abban bízunk, innen nincs feljebb.
Elhaladunk a Pengő-kő mellett. Megpengetni nem tudjuk, de felmászunk rá.

Az Istvánkúti vadászháznál újabb pecsételés. Az út melletti kis tóban hatalmas békák lakoznak.
Biztosan agresszívak, mert a helyet még a Zemplénbe tévedő medvék is kerülik.
A környező rét rendezettnek tűnik, körben ritkás nyíressel. Érdekes.

A Mlaka rétnél még két csoportban haladunk. Laci, Nóri, Kati és én erősebb tempót diktálunk, Terikéék egy órával korábban indulva valahol előttünk.
A Gerendás-réti bivakszállásnál érjük utol őket.

Az Eszkála erdészháznál újabb pecsételőpont.
Innen hosszú, lejtőkkel teli menetelés következik. Ezt kedveli kevésbé a térdem.
A zsidó-réti forrásokat elhagyva a Cifra-kútig még változatosabb a táj, majd onnan egy unalmasabb bozótos, meredek horogban csúszkálunk le Makkoshotykáig.

Elértük a fél hármas buszt. Sőt, még egy bolt-látogatás is belefért.
Be Sárospatakra, onnan Szerencs, átszállással Budapest, majd a Keletiből kilencre érünk Győrbe.
Első nap mentünk 17,6 kilométert, majd másnap 27,1-et.

Kellemesen elfáradtunk, de most tán még többet nevettünk, mint az elmúlt alkalommal.
És egyben mindenki egyet értett: folytatás következik!

11/05/2026

A Kis-Kárpátok Detrekőszentmiklóstól Bikszárdig
2026. május 10.

Kora nyarat idéző napsütésben folytattuk a Kis-Kárpátok külső várvédő övén még márciusban Detrekőváralján megszakított túránkat.

Most Detreszentmiklóson tett le bennünket a busz, ahonnan még együtt indult a csapat a falu szélénél kezdődő erdők irányába.

Mielőtt nekivágtunk a hegytetőre futó meredek hegyoldal megmászásába, a társaság szokás szerint kettévált.

A bevállalósabb „kisebbség“ a hosszabb, több, mint ezer méter szintkülönbséget jelentő, lényegesen nehezebb, de sokkal látványosabb útvonalat választotta.

Tizenhatan kezdtük meg a csupasz, emiatt kitűnő panorámát biztosító sziklaormok megrohamozását, amit most szó szerint kell érteni.

Töröknek, labancnak becsületére vált volna az a felfelé nyargalászás, amit az elöl haladók bemutattak, aminek persze már az elején meg lett az eredménye: ketten feladva a futóversenyt visszaigazoltak a „kistúrára“.
Volt lemaradozás, eltévedés, kisebb vita.

De spongya rá!
Megbeszéltük, én is gyorsan túlt***em magam a dolgokon.

A Sas-sziklák laza kövei bokát próbáló terep ugyan, de a látvány mindenért kárpótol!

A hegygerincet övező bükkösök altalaját sűrű medvehagyma-mező borította.
A tavalyi avarral együtt jó búvóhely az erdőlakók számára.
Akik közül igazi ritkaságokkal is össze lehet futni.
Nekünk két kuszma, lábatlan vagy törékeny gyík társasága is megadatott. Mi élveztük jobban.
Gyors, sminket, sallangokat nélkülöző fotózkodás, majd mindenki ment a maga útjára.

Éleskő várához menet meghallgattuk a valamikori határsáv várainak történetét.
Szlovákból fordítva, a leírt hamisságokat feltupírozva.
Kár volt érte!
A középkori magyar arisztokráciát, a magyar királyokat kizárólag élősködő, önző, bohém diktátoroknak beállítva.
Magyar szájból mindez méltatlan!

Maga Éleskő vára még így romjaiban is érzékelteti valamikori nagyságát.
A falak omladoznak, a még meglévő kapuk, boltívek több száz év pusztítását túlélve várják mai bitorlóik közömbösségéből fakadó sorsuk beteljesedését.

A Burián-csúcson - ma Záruby - igazi tömegjelenetek.
Tovább a Hollókőre látványos ösvény vezet.
Balra a fákon keresztül felsejlik az alföldet idéző síkság a Bikszárdi-tóval, jobbra a Kis-Kárpátok párhuzamos, erdővel borított hegyvonulata.
Az út folyamán többször hátratekintve a távolban kivehető Detrekő vára is.

Egy gyönyörű, fűvel benőtt kemény emelkedőt kell még leküzdenünk, hogy magára Bikszárdra érkezzünk.

Ajándék a nyitva tartó helyi vendéglátó egység a maga négy típusu csapoltjával. Ki nem hagynánk!

Mentünk 18,3 kilométert több, mint hét óra alatt 1143 m szintkülönbséggel.

Kissé megfáradva, de elégedetten ülünk fel a buszunkra.
Még két óra és otthon vagyunk.

04/05/2026

"AHOVA A VADDISZNÓK IS SÍRNI JÁRNAK..."
/evezés a Horgas-éri dzsungelben/ VIDEÓ!!!

Három év után tértünk vissza a Győrtől pár kilométerre elterülő vizes élőhelyre egy igazi extrém evezésre.

A sokak által tévesen Kis-Rábcának hívott Horgas-ér és vízrendszere a Rábca mentett bal partjánál Börcstől egészen Lébényig terjed.

Átlag vízmélysége 40-60 cm, néhol 30 méternél is szélesebbre terpeszkedik, de van, ahol a kenu is alig fér el.

Nagyon nehéz pálya, tele bedőlt fákkal, hordalékkal, sűrű nádasokkal, csak őrülteknek való.

Például nekünk. Idén már csak hárman vállalkoztunk.
A csapatunk negyedik tagja, Ernő egészségügyi okokból kihagyta a mostani kalandot.

A rövid öt kilométert 23 átemeléssel közel öt óra alatt sikerült leküzdenünk.

Ahova a vaddisznók is sírni járnak... - Evezés a Horgas-éri dzsungelben

30/04/2026

Szigetközi karika parttól partig

Szikrázó napsütés, de erős szél és a vele járó gyengébb hőérzet.
Ennek ellenére délután belefogtam egy olyan igazi szigetközi terep-bejárásba, elvégre nem hóbuckákat kell kerülgetni.

A szántóföldek mindig különleges élményt tartogatnak.
A búza vagy őtven centis, az árpa már kalászt növeszt, a dús lucernából előugráló gyanútlan nyuszik fékezésre kényszerítik a terepen száguldozó felelőtlen biciklist.

A pár éve nyitott kavicsbányánál dolgozik a kotró rendesen, a szabadon rohangászó őrkutyák már-már versenytempóra ösztökélnek.

A gátőrháznál lemegyek az ártérbe.
A szigetközi "Gyilkos-tó" belakva.
A kócsagok, hattyúk és szürkegémek között felrőppen egy vörösgém. Ritka vendég itt.

Összahordott farönkök mellett érek a Hosszú-tóhoz, majd a Bagaméri-ág partjára.
A rétnél kinézek az erdőben megbúvó horgásztanyámhoz. Érintetlen.

A tanyahajó után még egy erdei szakasz. A Tilosi és az Aprókövesi bukónál is megállok.

Az Árvai "hatlyukunál" illetve az ásványi réten sok a horgász.
Nem zaklatom őket, továbbállok.

A Béka-ér mellett jutok a mentett oldalra.
A természetvédelmi terület árasztás alatt.
Csak a vékony töltésen marad száraz a kerekem.

Újra szántóföldek között tekerek, majd az aszfalton gurulok a mecséri elágazóig.

Innen jó minőségű, frissen felújított kerékpárút visz Dunaszegre.
A parti stégen két nyugágy.
Csoda, hogy még nem lopta el senki.

A Mosoni-Duna töltésén még jó pár kilométer az Aranypart.
Itt a rakparton kerülgetem a kutyasétáltatókat, majd újra a töltés.

Ezen tekerek az Arrabona tóig. Ezt megkerülve már csak tíz perc, aztán otthon vagyok.

Majd hatvan kilométert letekerve csukom be magam mögött a kaput.
Kellemesen elfáradtam.

27/04/2026

Három napos Kéktúra a Zemplénben
Hollóházától Makkoshotykáig
2026.04.22-24.

Az ország legészakibb középhegységében siheder koromban voltam utoljára.
Kiváncsi voltam, mi maradt a több évtizede fejemben őrzött világból.
Összefüggő keményfa erdőségek, csörgedező, kristálytiszta vízfolyások, piciny, de élettel teli falvacskák éltek az emlékezetemben.

A új kalandok reményében és a jó társaság miatt még a többszöri átszállással járó tömegközlekedést is bevállaltam.
Vonat Kelenföldre, tömegnyomor a metrón, majd újabb zakatolás a Keletiből Hidasnémetire.
Innen busszal előbb Bózsva, majd végre közvetlen járat az országos Kéktúra egyik végpontjára, Hollóházára.

Szokásomhoz híven próbáltam a helyiekkel szóba elegyedni már a buszon.
Egy tűzoltótól tudtam meg, hogy az emlékeimben őrzött nyüzsgés már a múltté.
Állandó lakos alig, munkahelyek nincsenek, a híres porcelángyár valamikori ezerkétszáz alkalmazottjából alig ötven maradt.
Bolt, kocsma nincs, az elhagyott házak udvarán egyre több a szlovák rendszámú autó.
És ez az egész régiót jellemzi.
Falurombolás ez, valódi „Trianon“!

De a természet még tartja magát!
Itt nincsenek tarvágások, a hegyoldalakat zárt bükkösök, tölgyes-gyertyános vegyeserdők borítják.
Nyár vagy akác csak elvétve.

Már majd két óra volt, amikor elindultunk a kilencszáz méter magas Nagy-Milic irányába.
A határköveket kerülgetve jutottunk a csúcson lévő beton obeliszkhez.
Magyar felirat sehol, a „magyartól lopott“ szlovák címer alatt egy kézzel festett Nagy-Magyarország térkép sziluettje sejteti, hogy lehet némi közünk e tájhoz. Szégyen!

A közeli Károlyi-kilátó korhadozóban, ezért nem látogatható. Továbbmegyünk.
Sűrű erdőkön keresztül jutunk el Füzérre.
A szépen felújított várat csak a bükkösből kiérve, az utolsó métereken pillanthatjuk meg.

A templommal szemben, egy vendégházban van a szállásunk.
Már alig várjuk a beígért vacsorát.
Vendéglátónk, Juliska néni azért szolgál pár meglepetéssel.

Mivel késtünk (szerinte), a kihűlt lebbencslevesnek is örülünk.
A visszamelegítés gondolom feláras, ahogy a bekapcsolt, de nem minden szobában működő fűtés is.
Fejenként egy ezresért fázhatnánk, ha kényesek lennénk.

Többen a felajánlott reggelit gyanútlanul elfogadjuk.
És Juliska néni nem okoz csalódást.
Három gyengébb minőségű virsli mustárral és egy kis szelet kenyérrel háromezer. A kotyogós kávé 450.
Húúú, mintha egy zsinagógában ébredtem volna...

Reggel indulás Füzérradvány irányába.
Ez sem egy világváros.
Sem bolt, sem kocsma nincsen.
Viszont a közkutak működnek.
És cigányokat sem nagyon látni.

Készleteinket Magyarország legkisebb városában, az ezer lakossal sem rendelkező Pálházán tudjuk feltölteni.
Menő gázszerelője, stadionja ugyan nincs, de saját, működő kisvasútja az van.

A műút mellett futó kerékpárúton elhagyva a „várost“, csodás tájakon gyalogolunk a nagyon hosszúnak tűnő Kishuta, majd a sokkal kisebb Nagyhuta irányába, hogy úgy harminc kilométert megtéve érjük el aznapi szállásunkat Vágáshután.
A völgyben fekvő település igazi gyöngyszem.
Takaros házak, rendezett udvarok, szemét sehol.

A szállást adó mutatós parasztháztól nem messze van állatsimogató nyulakkal kecskékkel, tengeri malacokkal és egy büfével.
A jéghideg itóka hatszáz forintos árán egyik barátunk csóválja a fejét.
Nagyot nevet, amikor emlékeztetem, hogy Füzéren Juliska néni ennyiért egy fél virslit kínált.

Pénteken még kb. 25 kilométer vár ránk, ezért korán indulunk. Élvezzük a tájat, de azért tartanunk kell a tempót.
Még ma szeretnénk hazaérni.

A Nagy-nyugodó nyereg előtti panorámaútról visszanézünk a füzéri vár irányába.
Nagyon távolinak tűnik.

Már elmúlik kettő, amikor beérünk Makkoshotykára.
Tíz perc múlva megy a busz Sárospatakra. Felszállunk.

Újabb vonatozás, átszállás, újabb vonatozás.
Kilencre érünk Győrbe.
Addig van idő pihenni, felidézni az élményeket és persze tervezni a következő kalandot.

Az Országos Kéktúra 27. szakaszán mentünk több, mint hetven kilométert kb. kétezer-kétszáz szintkülönbséggel, érintve minden kötelező ellenőrzőpontot.

Köszönet a szervezőknek és a túratársaimnak!