SZISE - Labdarúgó szakosztály

SZISE - Labdarúgó szakosztály A Szent István SE labdarúgó csapatainak hivatalos Facebook oldala. Norvégia, Oslo - Norvég Kupa, a 37 indulóból V. hely

1988. helyezést érték el a fiúk.

1989.

Bemutatkozik a SZENT ISTVÁN SPORTEGYESÜLET labdarúgó szakosztálya:

A sport több évtizedes múltra tekint vissza a Mester utcában, ahol a labdarúgás szeretetéből kialakult egymás közötti kispályás mérkőzések, majd később osztályok közötti mérkőzések során fejlődő sportolók. Először a középiskolás bajnokságokban, majd a szakmai munka fejlődésének eredményeként a hazai budapesti, majd Nemzeti bajnokságban szerepeltek, és 1974-től Patonyi László tanár úr hathatós segítségével formálódott szervezett keretek között Labdarúgó szakosztállyá, majd Sportegyesületté. Ma már szakosztályunk egészen az U7-es korosztálytól a felnőtt labdarúgásig versenyeztet játékosokat, emellett rendszeres résztvevője az országos, budapesti nagypályás, valamint az országos és budapesti futsal bajnokságoknak. Edzéseink, a Vágóhíd utcában, a ROKK Sportközpont területén található új generációs műfüves labdarúgó pálya ad otthont, edzőink rendelkeznek az utánpótlás neveléshez elengedhetetlen az MLSZ által akreditált UEAFA "A", "B" és "C" licenszekkel. Már a ’80-as években részt vesznek nemzetközi tornákon, ahol mindig eredményesen szerepeltek:

1987. USA, Minneapolis - két csapattal, a 16 évesek korosztályában a 19 indulóból az V. helyen, a 18 esztendősök korosztályában az 56 résztvevőből a VII. Brasilia, Rio de Janeiro - Brazil Kupán a 24 indulóból V. helyen fejezték be a csatározásokat.

1989. Kanadába, Winnipeg - Canada Cupra, 24 résztvevőből a döntőbe jutott, ahol II. helyezett lett a csapat.
1990. Angliába,Norwich Citybe - Canary Cup, 8 résztvevő között I. helyezés.

1991. Franciaországi, Jarnyban - A tornán felvonult Európa néhány élcsapatának utánpótlása, a 8 indulóból a VI. helyen fejezte be a versenyt. Talán ezen a tornán érte el történetének eddigi legnagyobb eredményét, hiszen a fiúk 1-0-ra legyőzték a világhírű Internazionale együttesét.

1991. Ausztrália Sydneyben a Kanga Cup - a rendezvényt 23 egyesületet megelőzve I. helyezett lett a csapat.
1991. Kanadában, Winnipeg - a 24 indulóból a IX. helyet szerezték meg.

1992. USA, Dallas - ahol a 18 csapatból a VII. helyen fejezték be a csatározásokat.

1992. Olaszország, Verona - a 32 résztvevő együttes küzdelmét a VIII. hely

1993. USA, Florida - 8 tornán II. hely, majd az USA CUP (Minneapolis) szintén II. hely.

1994. USA, Minneapolis - USA Cup III. hely

1995. Franciaország, Jarny - a nyugat-európai profi klubok junior tornáján az előkelő IV. hely.

1995. Angliában, Plymouth - Nemzetközi ifjúsági labdarúgó kupán II. hely, a döntőben a híres Cardiff City nagy küzdelemben csupán 1-0 arányban tudott győzni a magyar fiatalok ellen.

1996. Franciaország, Jarny - Nemzetközi junior tornán, s a három évvel idősebbek mezőnyében bronzérmet szerzett olyan híres klubokat megelőzve, mint pl. a belga FC Gént, az olasz Cesena, vagy a bolgár Lokomotaív Szófia.

1996. USA, Minneapolisban - USA CUP II. hely

1997. és 1999. Spanyolország, San Sebastian - mindkétszer a Nemzetközi Torna III. hely

1999. Németország, Frankfurt - megrendezett Húsvéti Kupa I. hely, és az ezt követően 2003-ig rendszeresen részt vettünk ezen a tornán és minden alkalommal iskolánk csapata végzett a dobogó legfelső fokán.

2006. Németország - teremlabdarúgó torna II. hely
Olaszország - Nemzetközi torna III. hely

2008. Spanyolország, Barcelona - két csapatunk vett részt egy nemzetközi tornán. Az 1992-ben születettek megnyerték a tornát az 1991-ben születettek pedig negyedik helyen végeztek.

2016. Franciaország, Leers - Nemzetközi Torna a 16 csapatból a X. helyen végeztek.

2018. Franciországban, Lille - Nemzetközi Torna, ahol először szerepelt U13-as csapatunk egy tornán.

2019. Németországban, Müchen - Nemzetközi Torna U13-as labdarúgóknak

Természetesen a hazai bajnokságokban is kiemelkedő eredményeket értek el labdarúgóink:

1999-ben érte el a Szent István labdarúgó szakosztálya eddigi legnagyobb hazai sikerét: az ifjúsági "A"-csapat 10 pont előnnyel nyerte az NB l-es bajnokságot, az ifjúsági "B" csapat pedig csupán rosszabb gólkülönbséggel szorult a 2. helyre.

2005/2006 bajnokságban az 1988-ban született játékosokból álló csapatunk pedig sok év eltelte után ismét a dobogóra állhatott. Csapatunk csak három ponttal maradt le a bajnokságot megnyerő Paks mögött.

2006. tavaszán pedig tizenkét év után ismét kupagyőztes lett a korosztályos csapatunk és ezzel megnyerte a Góliás Róbert vándorkupát. Iskolánk csapatait két év óta rendszeresen szerepeltetjük a diákolimpiákon is.

2003/2004-es tanév óta, ahol beneveztünk, mindig a diákjainkból álló csapat képviselte Budapestet az országos diákolimpián (teremlabdarúgó, nagypályás). A legnagyobb sikert a diákolimpiákon is a 2006-ban értük el, mert az 1989-es születésű tanulóink megnyerték az országos nagy pályás labdarúgó diákolimpiát, és ezzel kiharcolták a jogot, hogy az iskolánk csapata képviselhesse Magyarországot a 2007 tavaszán Chilében megrendezésre kerülő nemzetközi nagypályás labdarúgó diákolimpián.

2007-ben az 1992-ben születettekből álló teremlabdarúgó csaptunk az Országos Diákolimpia kecskeméti döntőjében kapus nélkül a harmadik helyet szerezte meg. Ősszel iskolánk lánycsapata megnyerte a budapesti középiskolás kispályás bajnokságot és a teremlabdarúgó bajnokságot is. A budapesti középiskolás teremlabdarúgó bajnokságban az 1989-ben született fiúk a második helyen, az 1991-ben szültettek pedig a harmadik helyen végeztek.

2008-as év őszi fordulóinak végén az U18-as és az U17-es csapataink is a negyedik helyen állt a Közép B csoportban. Decemberben iskolánk csapata a Teremlabdarúgó Diákolimpia budapesti döntőjén kivívta a jogot, hogy ők képviseljék januárban Kaposváron Budapestet.

2009. január végén az Országos Teremlabdarúgó Diákolimpián iskolánk csapata a házigazda Kaposvár csapata mögött a második helyen végzett.

2021-ben U17-es csapatunk az MLSZ-es bajnokságban II-ik, a BLSZ-es bajnokságban pedig III-ik helyezést ért el. Ennek a labdarúgó szezonnak a végén gólkirályok kerültek ki a felnőtt, az U17-es valamint az U14-es korosztályainkból.

2017. óta különböző korosztályainkban részt veszünk futsal bajnokságokban is a Budapest Regionális felnőttől egészen az MLSz által szervezett országos U17-es és U19-es korosztályokban.

2021/22-es szezon végén a Alap Regionális U16-os bajnokságot, valamint a rájátszást is megnyerte a 2006-os korosztállyal, és a következő szezontól már a Kiemelt Regionális bajnokságban léphetett pályára.

2022/23-as szezon végén a Alap Regionális U15-ös bajnokságot, valamint a rájátszást is megnyerte a 2009-es korosztállyal, és a következő szezontól már a Kiemelt Regionális bajnokságban léphetett pályára. Ebben a szezonban felnőtt csapatunk, ahol szinte saját nevelésű játékos lépett pályára nyerte meg a BLSZ II. osztályt és szerepelhetett a következő szezontól a BLSZZ I-ben.

2023/24-es szezonban az U19-es csapatunk megnyerte a Regionális kiemelt, valamint a Regionális futsal bajnokságot

2024/25-ös szezon végén a Alap Regionális U17-es bajnokságban a 2-ik helyen végzett a 2008-as korosztályunk és az MLSZ felkérésének köszönhetően a következő szezontól már a Kiemelt Regionális bajnokságban léphetett pályára. Egyesületünkben jelenleg már közel 250 gyermek sportol a Vágóhíd utcában, amivel színesíteni próbáljuk a IX-ik kerület sportéletét, illetve az FTC-vel kötött Partnercsapati megállapodásnak köszönhetően igyekszünk évről évre tehetséges labdarúgókat átirányítani hozzájuk, akik megfelelő minőségben erősítik korosztályos csapataikat. Jelen vagyunk már több kerületi és szomszéd kerületi óvodában, iskolában, ezzel is elősegítve a gyermekek sportolási lehetőségét, és a labdarúgás szépségeinek, rejtelmeinek a megismerését. Sok szeretettel várjuk minden korosztályunkba a labdarúgás érdeklődőket!

NEXT MATCH☝️🆚 Erőd FC🕐 09.16 19:00📍ROKK SPORTTELEP
14/09/2026

NEXT MATCH☝️
🆚 Erőd FC
🕐 09.16 19:00
📍ROKK SPORTTELEP

HETI MENETREND!📆Ezen a héten sem fogunk unatkozni!☝️Hajrá SZISE!💚🤍
14/09/2026

HETI MENETREND!📆
Ezen a héten sem fogunk unatkozni!☝️

Hajrá SZISE!💚🤍

Nagy győzelem az U12-es csapatunktól! 💚🤍⚽U12-es játékosaink az U13-as bajnokságban léptek pályára a Palota SE II. ellen,...
13/09/2026

Nagy győzelem az U12-es csapatunktól! 💚🤍⚽

U12-es játékosaink az U13-as bajnokságban léptek pályára a Palota SE II. ellen, és magabiztos, 8–1-es győzelmet arattak! 👏

Külön öröm, hogy fiatalabb korosztályként is ilyen eredményesen veszik fel a versenyt az U13-as mezőnyben. 💪

Gratulálunk a játékosoknak és a szakmai stábnak! 💚🤍

📸 Kalmárné Ulbert Anett

GÓÓÓL!🔥Müller góljával már 2-0-ra vezetünk!⚽️⚽️
11/09/2026

GÓÓÓL!🔥

Müller góljával már 2-0-ra vezetünk!⚽️⚽️

MATCHDAY🔥🆚 TESTVÉRISÉG ÚJPALOTA SE II.📍 ROKK SPORTTELEP🕐 19:00Hajrá, SZISE!💚🤍
11/09/2026

MATCHDAY🔥
🆚 TESTVÉRISÉG ÚJPALOTA SE II.
📍 ROKK SPORTTELEP
🕐 19:00

Hajrá, SZISE!💚🤍

Döntetlen a KISE csapata ellen.⚽️
10/09/2026

Döntetlen a KISE csapata ellen.⚽️

Vereség idegenben.🇬🇧 Defeat away from home.
08/09/2026

Vereség idegenben.
🇬🇧 Defeat away from home.

U19-es csapatunk REAC elleni összecsapása képekben📸
08/09/2026

U19-es csapatunk REAC elleni összecsapása képekben📸

Így alakultak csapataink elmúlt heti mérkőzései!⚽️A BLSZ és MLSZ bajnokságokban is pályára léptek csapataink, több koros...
08/09/2026

Így alakultak csapataink elmúlt heti mérkőzései!⚽️

A BLSZ és MLSZ bajnokságokban is pályára léptek csapataink, több korosztályunk pedig győzelemmel zárta a hetet.💚🤍

Mutatjuk az elmúlt hét eredményeit!📊

HETI MENETREND!📆Hajrá, SZISE!💚🤍
07/09/2026

HETI MENETREND!📆

Hajrá, SZISE!💚🤍

Cím

Vágóhíd Utca 11-13
Ferencváros
1097

Nyitvatartási idő

Kedd 14:30 - 19:30
Szerda 14:30 - 19:30
Csütörtök 14:30 - 19:30
Péntek 14:30 - 19:30

Telefonszám

+36307579991

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni SZISE - Labdarúgó szakosztály új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése SZISE - Labdarúgó szakosztály számára:

Parancsikonok

Megosztás