28/09/2025
Tegnap részt vett egyesületünk 6 vesenyzővel a King of the ring amatőr nemzetközi bajnokságon. Mindenki kitett magáért, nagyon kemény és megfontolt küzdelmeket láthattunk.
🥇Sankó határozottan hozta az első meccsét, majd a második meccsén egy jóval nagyobb gyerekkel szemben is fel tudta venni a küzdelmet, és a javára tudta fordítani.
Döntőben pedig nem fogyott el, és bravúrosan hozta!
🥉Zsombi szépen hozta élete első mérkőzését, és végül 3. helyezett lett. Első versenyre ez nagyon szép eredmény, ebből lehet tanulni.
🥇Nimród parádés elhajlásokal és abból gyönyörű kontrákkal határozottan végig uralta a mérközést. Ahogy az azt követő mecsein is látszódott, hogy meg van benne az az állóképesség, és mentális stabilitás ami a győzelemhez kell, így sikeresen nyert az az követő bunyókban is. Ezzel elhozta az első helyet!
🥈Eszternek megnehezítette dolgát egy verseny szervezési hiba, emellett egy tapasztalt kemény ellenfelet fogott ki. De végig nyomta élete első mecsét és azért ki osztot ő is jó pár pofont és combost, így végzett a 2. helyen.
🥊 Iván következett, a kemény, telített felnőtt mezőnyben okosan bunyózott, nem ment bele mindenbe, viszont látszódott, hogy a felkészülés sajnos nem úgy sikerült. Lekesedés viszont hatalmas, és tudom, hogy legközelebb sokkal jobban fog tudni teljesíteni, mert Ivánban ennél ezerszer több van, mint amit ebben a versenyben megmutatott!
🥈 Szabi csapatunkból utolsóként este 8 körül került sorra, aznap is végig kellet várni az egész napot, mint általában mindig. Ez úgy néz ki, hogy rengeteg izgalom, segítség és szurkolás a társaknak, aztán fel lép a pástra. Szépen, megfontoltan küzdött Szabi, voltak nagyon szép találatai is, meg ő is kapott párat. De mivel light küzdelemben voltak, nagyon vissza kellet fogni magát, ezért párszor ott hagyta elenfelét. Végül a bírók megosztott pontozással az ellenfelét látták jobbnak. Semmi gond, megmutatjuk a következő versenyen! 💪😀
Összegzésül 2 arany, 2 ezüst és egy bronz érem, és nagyon szép megfontolt bunyók! Szépen alakul a csapat és megyünk tovább!!
🥊Hajrá Hurricane SE! 🥊