Debreceni Taekwondo és Keleti Harcművészetek

Debreceni Taekwondo és Keleti Harcművészetek Harcművészet Gyerek, felnőtt Taekwondo és Keleti Harcművészeti edzések Debrecenben! Ez az ősök üzenete. Ez az a hozzáállás, ami harmóniát eredményez.

Amilyen értékeket kapunk:

- Mozgáskultúra

- Önfegyelem

- Önbizalom

- Tisztelet

- Akaraterő

- Egészség

- Baráti Közösség


Harcművészeti edzéseinken, amivel foglalkozunk:


– Önvédelmi technikák

– Küzdelmi gyakorlás (ütő- rugó-, földre viteli- technikák)

– Formagyakorlatok

– Erőnléti edzések

– Fegyveres gyakorlás

– Életfilozófia

Az edzéseket Wágner István 3. danos Taekwondo mester és Farkas Tamás többszörös Kung Fu (Wushu) világ- és európa- bajnok vezetik. Gyerek edzésekről bővebben

Foglalkozásaink során Taekwondo és más keleti harcművészetek mozgásanyagával ismerkedhetnek meg a gyerekek. Célunk, hogy a fiatalok kialakíthassák az önismeret, önuralom, önbizalom, céltudatosság erényeit, mindezt egyfajta felelősségteljes, egymást kölcsönösen tisztelő, egészséges életmódot preferáló értékrend mellet, tesszük ezt a test nyelvén, ami által fejlődnek a gyerekek fizikális, mentális, érzelmi képességei. "A legtöbb amit gyerekeinknek adhatunk gyökerek és szárnyak" / Wolfgang von Goethe /

Filozófia

Minden tradicionális formagyakorlat védekező mozdulattal kezdődik. Az alapkoncepció az, hogy „sose győzessünk le, és ne akarjuk elfoglalni más területét”. A gyakorlás során jellemünket, testünket nemesítjük. Célunk önmagunk és környezetünk megismerése és tisztelete, a harcművészetek nyelvezetét segítségül hívva. Edzőink

Wágner István 3. danos Taekwondo mester vezetésével tanulóink megismerkedhetnek a Taekwondo mozgásanyagával, rendkívül színes és látványos rúgástechnikáival, kéztechnikáival. A koreai filozófiával és életszemlélettel. Igény esetén övvizsga és versenyzési lehetőséget is tudunk biztosítani. Farkas Tamás, mestereitől Szilágyi Istvántól és Shigeru Uemurától kínai, japán harcművészeteket tanult: Emishi-O-Do-Kai, Seven Star Mantis Kung Fu, Yi Chuan, Tai Chi, Kenjutsu, Iaido. Cél a közös alapok keresése a harcművészeti stílusok között. Amennyiben vonz ez az út, legyél akár teljesen kezdő, akár haladóbb, akár fiatalabb, akár idősebb, akár fiú, akár lány, meg fogod találni a gyakorlásban a számodra fontos értékeket! Edzéseink időpontja:

– Kedd, csütörtök 17:00-18:00, 5-től 12 éves korig

– Kedd, csütörtök 17:00-19:00, 12 év felettiek

Helyszín: Híd utca 4-6

Elérhetőség: 0670 267 8311

15/08/2026

Taekwondo oktatás Debrecenben!

Gyerek és felnőtt csoport.

Várunk szeretettel minden csatlakozni vágyót!

Mozgásfejlesztés, egymás és önmagunk tisztelete, akaraterő, céltudatosság, önfegyelem, fejlődési és versenyzési lehetőség, baráti közösség!

Járjuk közösen a harcművészetek útját!

Edzéseink:
Kedd, csütörtök
17:00-18:00 Gyerekek, 11 éves korig
18:00-19:30 Serdülők (12 éves kortól), felnőttek

Bocskai István Általános Iskola
Debrecen, Munkácsy Mihály u. 4.
Tel.: 30/967-4858
https://dtkharcmuveszet.hu/

Gyerek és felnőtt Taekwondo és keleti harcművészetek oktatása Debrecenben!Várunk szeretettel minden érdeklődőt!Mozgásfej...
15/08/2026

Gyerek és felnőtt Taekwondo és keleti harcművészetek oktatása Debrecenben!

Várunk szeretettel minden érdeklődőt!

Mozgásfejlesztés, egymás és önmagunk tisztelete, akaraterő, céltudatosság, önfegyelem, baráti közösség!

Járjuk közösen a harcművészetek útját!

Edzések:
Kedd, csütörtök
17:00-18:00 Gyerekek, 11 éves korig
18:00-19:30 Serdülők (12 éves kortól), felnőttek

Bocskai István Általános Iskola
Munkácsy Mihály u. 4.
Tel.: 30/967-4858

Amennyiben vonz ez az út, legyél akár teljesen kezdő, akár haladóbb...

⏳ MÁR CSAK 24 ÓRA! Támogasd az egyesületet az adód 1%-ával! 🥋🌍Kedves Csapattagok, Szülők és Támogatóink!Az óra ketyeg: h...
19/05/2026

⏳ MÁR CSAK 24 ÓRA! Támogasd az egyesületet az adód 1%-ával! 🥋🌍

Kedves Csapattagok, Szülők és Támogatóink!

Az óra ketyeg: holnap, 2026. május 20-án éjfélkor lejár a határidő a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlására. Ha még nem rendelkeztél róla, kérünk, hogy az utolsó pillanatban se hagyd veszni ezt a lehetőséget!

Neked ez csupán két perc az életedből és 0 forintodba kerül – nekünk viszont a jövőt, a fejlődést és a biztonságos edzéskörülményeket jelenti.

Miért számít a Te 1%-od?
Minden egyes felajánlásból közvetlenül a tanítványainkat támogatod, hiszen a felajánlásokból új edzőfelszereléseket (pajzsokat, védőfelszereléseket) tudunk vásárolni.

Hogyan tudsz segíteni?

1. Lépj be az Ügyfélkapuddal a eszja.nav.gov.hu oldalon.

2. Kattints az 1+1%-os nyilatkozatra.

3. Add meg az egyesületünk adatait:

👉 Kedvezményezett: Kék Bolygó Egyesület
👉 Adószám: 18546105-1-09

Fejlesszük tovább együtt a klubot! Mutassuk meg holnap éjfélig a közösségünk erejét! 👊💙

Nagyon köszönjük, ha minket választasz, és hálásak vagyunk, ha egy megosztással segítesz, hogy a hír minél több szülőhöz eljusson!

Próbáld ki nálunk a taekwondot! Az első edzés ingyenes! 🥋Gondolkoztál már rajta, hogy belevágj a harcművészetekbe, de ne...
14/05/2026

Próbáld ki nálunk a taekwondot! Az első edzés ingyenes! 🥋

Gondolkoztál már rajta, hogy belevágj a harcművészetekbe, de nem tudod, mire számíts? Ne izgulj, nálunk nem a falon átugrással kezdünk! 😉

Mire számíthatsz az első edzésen?

✅ Barátságos közösség: Itt mindenki volt kezdő, segítünk az első lépéseknél.

✅ Mozgáskoordináció és erő: Játékos, de átmozgató gyakorlatok.

✅ Önbizalom: Megtanulod a fegyelmet és azt is, hogyan feszegesd saját határaidat.

✅ Profi szakmai háttér: Biztonságos környezetben, képzett edzőkkel dolgozunk.

Mit hozz magaddal? Csak egy kényelmes pólót, nadrágot és egy kulacs vizet. Az edzés mezítláb zajlik, szóval a cipővel nem kell bajlódnod!

📍 Helyszín: Bocskai István Általános Iskola, 4029 Debrecen, Munkácsy Mihály utca 4.

⏰ Időpont: Kedd, csütörtök 17:00-18:00 (4-től 11 éves korig), 18:00-19:30 (11 év felettieknek)

Ne csak a képernyőn nézd a látványos rúgásokat – éld át Te is az élményt! Az első edzés nálunk INGYENES.

👇 Kérdésed van? Írj nekünk üzenetet vagy jelentkezz itt: dtkharcmuveszet.hu / Wágner István +36 30 967 4858

Légy Te is a megújuló honlapunk arca!Kedves Csapattagok! 👋Amint látjátok, gőzerővel dolgozunk az egyesület új weboldalán...
14/05/2026

Légy Te is a megújuló honlapunk arca!

Kedves Csapattagok! 👋

Amint látjátok, gőzerővel dolgozunk az egyesület új weboldalán (dtkharcmuveszet.hu), hogy még profibb formában mutathassuk meg a világnak: mit is jelent hozzánk tartozni. De egy honlap csak üres váz a benne lévő közösség nélkül... és itt jöttök TI a képbe! 😊

Szeretnénk, ha az új oldalon a Ti hangotok is hallatszana. Ha van egy kedvenc emléked, egy gondolatod arról, miért szeretsz nálunk edzeni, vagy mit adott neked a Taekwondo, oszd meg velünk!

Amit keresünk:

💬 Egy rövid (1-3 mondatos) vélemény / ajánlás.

👤 Név és kor (hogy lássák: a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki nálunk van!).

📸 (Opcionális) Egy fotó rólad edzés közben vagy dobokban.

Hogyan küldheted el?

👉 Írd meg itt kommentben!

👉 Küldd el nekünk privát üzenetben!

👉 Vagy mondd el élőben az edzés végén!

Segítsetek, hogy az új honlapunk pontosan olyan legyen, mint az edzéseink: élettel teli és motiváló! 👊

Köszönjük, hogy a csapat tagjai vagytok!

Taekwondo Országos Bajnokság, 2025.11.29.Debreceni Taekwondo csapat: 13 versenyző:2 arany 🥇6 ezüst 🥈5 bronz 🥉
01/12/2025

Taekwondo Országos Bajnokság, 2025.11.29.

Debreceni Taekwondo csapat:
13 versenyző:
2 arany 🥇
6 ezüst 🥈
5 bronz 🥉

A harcművészet nem az erőszakról szól - épp ellenkezőleg: az irányításról, az önbizalomról és a stratégiai nyugalomról, ...
22/06/2025

A harcművészet nem az erőszakról szól - épp ellenkezőleg: az irányításról, az önbizalomról és a stratégiai nyugalomról, nyomás alatt is. Ezáltal ÉLNI segít.

Misconceptions about martial arts! 🥋🥋

“Martial arts makes children more violent”

we’ve heard it many times and it couldn’t be more the opposite.

Martial arts teaches:

⭐️ Self Control
⭐️ Provides an outlet for energy and emotion
⭐️ Builds Empathy and Respect
⭐️ Reinforces positive role models
⭐️ Introduces clear rules and consequences

Confidence over conflict. We give young people the skills they need in life to handle conflict and deal with adversity the right way 🥋💚

16/04/2025

HATALMAS elismerés a HARCOSAINKNAK, nagy öröm és élmény volt veletek lenni és dolgozni!

Köszönet a SZÜLŐKNEK a töretlen támogatásukért!!! 🙏

Mindenki teljes ♥️-vel odatette magát. 🥋

NE FELEDJÉTEK:
A végső cél ÖNMAGUNK MEGISMERÉSE, amit csak belső munkával, kudarcok és sikerek által érhetünk el.
Minden "kudarc és siker" egy fontos lépés ezen az ÚTON. Ezek adják az életünkhöz a BELSŐ ERŐT és a rutint, azaz a HASZNÁLHATÓ TUDÁST.

Használjatok fel erre minden napot, minden tapasztalatot, és megállíthatatlanok lesztek!

Küzdelem:
Erdei Csenge 1.
Gyallai Zétény Benett 3.
Kalmár Eszter 2.
Molnár Szilárd 3.
Nádasdi Bence 1.
Osváth Áron 3.
Papp Lajos Ede 1.
Szarka-Páger Bence 2.
Tajti Panna Marina 1.
Wágner Szabolcs 3.
Wágner Tamás 1.

Formagyakorlat:
Nagy Kamilla Zoé: 3.
Külön gratulálok, hogy egyedüli versenyzőként képviselte a csapatunkat, nagyon szép gyakorlatot mutatott be. 🥋

Gyorsrúgó verseny:
Osváth Áron 3.
Wágner Tamás 1.
Wágner Szabolcs 1.
Wágner Lea 3.

Cím

Munkácsy Mihály Utca 4
Debrecen
4029

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Debreceni Taekwondo és Keleti Harcművészetek új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Debreceni Taekwondo és Keleti Harcművészetek számára:

Parancsikonok

Megosztás

Kategória