15/05/2026
A következő videórészletben a tegnapi repülés egyik meghatározó élményét osztom meg veletek.
Az első, ami igazán feltűnő, hogy tekerés közben szinte teljes árnyékoltságban repültünk. Jól látható, hogy a terület legalább 90%-ban árnyék alatt volt. Ebben az egész helyzetben az volt az igazán érdekes, hogy nagyon mélyről kellett visszaemelkedni, és ehhez kapcsolódott az a rádiókommunikáció is, ami később kialakult.
A Hortobágy fölött repültem, hatalmas árnyékok között lavírozva, keresve azokat a kis besugárzott foltokat, ahol esetleg újra emelést lehet találni. Körülbelül 80 méteren szóltam be rádión Csaba Földinak:
– Figyelj, nekem ez vége, én itt leszálltam.
Erre Csaba visszaszólt – szerintem ez akár az év idézete is lehetne:
– De hát még repülsz!
Magamban csak annyit gondoltam: „Oké… de ez már leszállás.”
Aztán 70 méteren, pont azon a véletlen kis helyen, ahol besütött a nap, éreztem egy apró emelést. Elkezdtem óvatosan „dörzsölgetni” a magot. Nagyon türelmes munka volt: egytized-kéttizedes emelések, semmi látványos. De nyugodtan, tudatos stratégiával – és persze egy kis szerencsével – sikerült bent maradni, centiről centire visszaemelkedni, végül pedig újra feljutni felhőalapra.
Abban az időszakban ez különösen kritikus pontja volt a távrepülésünknek.
Amikor végül kitekertem, a rádióban hallatszott Csabi elismerése. Ez nagyon jól esett. Az egész helyzet egyszerre volt hihetetlen és vicces – én is nevettem rajta utólag. Mindig különleges érzés vesztett helyzetből visszajönni és újra nyerő pozícióba kerülni.
Nagyon jó érzés volt az is, hogy közben a kísérőkocsis segítőnk, Zoltán Ferenczik folyamatosan figyelt minket, rádiózott, követtek Livetracken. Ez óriási lelki biztonságot ad egy ilyen helyzetben. Tudod, hogy bárhol is szállsz le, van mögötted egy csapat, aki segít, aki érted jön.
A tanulság számomra az, hogy addig repülünk, amíg a lábunk nem éri a földet, és amíg a kupola a földön nincs.
A másik fontos tanulság pedig az, hogy a közösség ereje rengeteget számít. Ha tudod, hogy számíthatsz egymásra, akkor nem biztonságból hozol döntéseket. Nem azért választasz egy stratégiát, mert „onnan majd nehéz lesz kijutni”, hanem mert onnan tudsz tovább repülni.
Szerintem hatalmas energiát ad az, amikor kölcsönösen segítjük egymást. Egy csapat így tud igazán fejlődni: amikor figyelünk egymásra, támogatjuk a másikat, és egy nehéz helyzetben inkább bevárjuk egymást, mint hogy csak a saját pozíciónkat próbáljuk erősíteni.
Nagyon szép repülés volt, és számomra óriási élmény.
A Hortobágy pedig elképesztően gyönyörű hely. Örömmel repültem be fölé, és egyáltalán nem érdekelt, hogy esetleg mennyit kell majd kifelé sétálni.
A napon 123 km sikerült repülni. Körösladányból- Egerbe.
https://www.xcontest.org/hungary/repulesek/reszletei:budai/14.05.2026/09:05
Hab a tortán hogy eljutva a Nagy Eged-hez, beálltam egy kicsit lejtözni a helyiek közé. A leszállóban barátom Attila Toth , és Ákos Grimon barátom üdvözölt.
