30/03/2022
"Hősök voltak, Hősök lesznek"
Ülök a tárgyalóban. Bejönnek emberek, beszélgetnek az időjárásról, a hétvégi kirándulásról és a mai napról. Várom, hogy valaki végre felkiáltson: "Micsoda meccsek voltak! Mennyi érmet nyertünk! Láttad ezt vagy azt a mérkőzést?"
Senki nem kiált fel. Csak én tudom a teremben, hogy mi történt a hétvégén, de úgy érzem, hogy mindenkinek meg kell tudnia és én mindenkinek elmesélem, ami láttam, amit éreztem:
A hétvégén került megrendezésre Magyarországon a Grappling Európa Bajnokság, ami a Magyar Grappling Szövetség első kontinenstornája volt házigazdaként.
A versenyen a számtalan magyar szervezőn kívül 30 versenyző, 9 bíró, 14 edző és vett részt, így a magyar delegáció 53 tagból állt. Bármerre nézett az ember, mindenhol a fehér melegítőn szereplő "Hungary Grappling Team" feliratot látta.
A delegáció pénteken érkezett a helyszínre, ahol a versenyzők elfoglalták a szállást, a bírói delegáció pedig szakmai megbeszélésen vett részt, majd a bőséges vacsorát követően mindenki igyekezett pihenni a másnapi megmérettetés előtt.
A szombat reggel a bírók által vezényelt mérlegeléssel kezdődött, ahol a magyar csapat minden tagja hozta a súlyát.
A szombati napon a Nogi kategóriák, a vasárnapi napon pedig a Gi kategóriák kerültek megrendezésre és a programnak megfelelően 10:30 órakor megkezdődtek a küzdelmek. Sajnos a magyar csapat küzdelmeinek a felét sem láttam, így nem tudok teljeskörűen beszámolni a mérkőzésekről, de egy kép többet mond ezer szónál: A mérkőzések visszanézhetőek az alábbi linken:
https://uww.org/event/european-championships-49?section=results&tab=results&weight-category=e12f29ab-ac69-11ec-a3ad-08002745f808
A fentiek helyett az általam látott összképet tudom bemutatni:
A mezőny nagyon kemény volt. Minden egyes versenyzőn látszott, hogy okkal ők az országuk legjobbjai, felkészültek a versenyre és készek az utolsó másodpercig harcolni a győzelemért, de ugyanez volt elmondható a magyar csapatról is: A helyi versenyekről ismert mosolygós arcok komolyabbak voltak, a tekintetek pedig elszántabbak.
A magyar versenyzők mérkőzéseit érezhetően feszült figyelem kísérte, hiszen ritkán szerepelt eddig a magyar csapat az UWW versenyek nemzetközi porondján, a teljes felnőtt válogatott pedig most szerepelt először, így a verseny ebből a szempontból is vízválasztó volt: Milyen szinten van a magyar csapat a nemzetközi elithez képest?
Aki látta a mérkőzéseket az tudja az egyértelmű választ: Magas szinten.
A magyar csapat összesen 8 bronz, 3 ezüst és 1 aranyérmet szerzett
Ezeket az érmeket pedig nem adták olcsón: A legmagasabb szinten már nincs olyan, hogy könnyű mérkőzés, versenyzőinknek minden egyes mérkőzésen az utolsó másodpercig kellett küzdeni és néha még azon túl a hosszabbításban is.
Sajnos voltak keserű pillanatok, amikor az utolsó pillanatban végrehajtott technika vagy egy vitatott bírói döntés állította meg a versenyzőinket a dobogó felé vezető úton.
Ennek ellenére az örömteli pillanatok túlnyomó többségben voltak:
-Amikor nem hallottam a saját hangomat mérkőzésvezetés közben mert Szekeres Ákos az utolsó percben megfordítja a mérkőzést és nyer.
-Amikor már nem tudtuk számolni, hogy hány pontot szerzett Tóth Zoltán az ellenfele ellen
-Amikor Kósa Péter percek alatt kopogtatja az ellenfelét
-Amikor Tóth Alexa kivédekezett egy olyan karfeszítést, amire mindenki más már kopogna.
Szerintem minden bíró nevében mondhatom, hogy pokoli nehéz volt végignézni a magyar mérkőzéseket úgy, hogy mi nem szurkolhattunk, nem kiabálhattunk és nem segíthettünk nekik.
A versenyzők közül muszáj kiemelni Tóth Alexát, aki 17 évesen Európa Bajnok lett Nogi kategóriában. Nem barokkos túlzás, hogy történelmi pillanat volt, Magyarország első felnőtt aranyérmét szerezte meg grappling sportágban.
Katartikus és megható élmény volt végighallgatni a magyar himnuszt, amiben az egész magyar csapat munkája ott volt (de természetesen főleg Alexa és a Szkíta Grappling munkája) és egy kicsit közös sikerként élhettük meg.
Külön kiemelést érdemel még Skáfár Bence és Száz Richárd, akik dedikált edzőkként, mindenkinek rendelkezésére álltak, minden felmerülő kérdést megválaszoltak, ellátták a mérkőzéseken a feladatokat és egy kicsit mindenki edzői voltak azon a hétvégén.
Szintén muszáj megemlíteni a ZR Team Budaörs csapatát és a Szalay családot, akik szurkolásukkal olyan atmoszférát varázsoltak a terembe vasárnap, amelynek minden pillanatát öröm volt megélni: Szurkolásuk révén minden magyar bevonuló versenyzőt, minden magyar pontot és minden magyar győzelmet tapsvihar és üdvrivalgás fogadott, míg Szalay Gergő tetőtől-talpig piros-fehér-zöldben fáradhatatlanul és szünet nélkül lengette a magyar zászlót és fújta a trombitát.
Azt gondolom, hogy mindig azt a kérdést kell feltennünk magunkban: "Hogyan tehetek én a legtöbbet a sikerünkért?" Gergőék vasárnap megadták erre a tökéletes választ. Köszönjük nektek!
Köszönet a magyar bírói gárdának, akik a teljes, 15 fős bírói gárdából 9 fővel képviselték a szervezetet és segítették a versenyt.
A többségüknek ez volt életük első nemzetközi bíráskodása, ami már önmagában is pszichésen megterhelő, de volt olyan bírónk aki ráadasul még ennek tetejébe döntő mérkőzést is vezetett, ahol a tét nagysága még inkább nyomja a csapatok és a bírók vállát.
A verseny előtt minden bíró sejt***e, hogy ez az esemény sokkal megterhelőbb lesz egy átlagos hazai fordulónál (amiről főleg az én poszttraumás stresszt kiváltó beszámolóim tehettek), azonban a magyar bírói csapat kiemelkedő munkával t***e gördülékennyé a rendezvényt, amelyet a főbíró és a nemzetközi delegáltak dícsérő szavai is megerősít***ek. Büszke voltam, hogy veletek dolgozhattam.
Végül de nem utolsó sorban hatalmas köszönet a magyar grappling közösséget életre hívó, mozgató és fejlesztő triumvirátusának:
Kovács Gábor
Berkes László
Merkert Zoltán
Az ő fáradhatatlan, úttörő munkájuk, végtelennek tűnő munkabírásuk, kiapadahatatlan elszántságuk és gránitszilárd belső értékrendjük nélkül a grappling, mint fogalom talán nem is létezne Magyarországon.
Elévülhetetlen érdemeiket és eredményeiket az első hazai rendezésű nemzetközi grappling verseny megrendezésével tovább gyarapították.
Megtisztelő, hogy velük dolgozhatok.
Nem vagyok versenyző vagy nagy akadémiát működtető sztáredző. Egy átlagos fogaskereke vagyok a Magyar Grappling Szövetségnek edzőként/bíróként és éppen ezek azok az események és élmények amik motiválnak engem. Motiválnak arra, hogy még pontosabban ismerjem a szabályokat, hogy a versenyzőink felkészülhessenek, motiválnak, hogy a tanítványaimat felkészítsem a következő válogatóra, hogy ők is ilyen szinten képviselhessenek minket és motiválnak arra, hogy minden tőlem telhető módon segítsek mindenkit, akinek a célja magyar grappling magasabb szintre emelése.
Írásomat mintegy keretbe foglalva, Kovács Gábor Elnök úr (bár nem szereti, ha így hívják) klasszikussá vált szavaival zárom:
"Hősök voltak, hősök lesznek."
Azonban ebben a pillanatban tisztelt válogatott: A hőseink vagytok.
Osu!
Fazekas Ádám
