16/08/2026
Gyerekként imádtam a meséket. A kedvencem Meridam királykisasszonyról, a megbonthatatlan szeretetről és egy mágikus erdőről szólt. Ezerszer is elolvastam.
Imádtam azt a pillanatot, amikor a király mágusai egyetlen varázslattal erdőt teremtettek Meridam ablaka alá. Szerettem a szeleket is – a sirokkót és valamennyi titokzatos vándort, amely messzi tájakról sodorta oda a varázslatos növények magvait.
De a legszebb mégis az volt, amikor Meridam elindult az erdőbe.
Nem tudta, mi vár rá. Csak lépésről lépésre haladt, és ahogy egyre beljebb jutott, sorra fedezte fel a benne rejtőző csodákat. Mintha az erdő nem egyszerre született volna meg, hanem minden egyes lépéssel egy kicsit újabb arcát mutatta volna meg.
Talán ezért szeretném én is ezt megvalósítani a Hold kertjében.
Nem egyetlen pillanat alatt megteremteni a csodát, hanem elültetni, megvárni, figyelni, ahogy növekszik, és közben felfedezni, mi minden születik belőle.
Mert talán az igazi varázslat nem is az, amikor valaki egyetlen mozdulattal erdőt varázsol az ablak alá.
Hanem amikor egyszer csak elindulunk benne, és útközben rájövünk, hogy a mese valóban elkezdődött.
Az álmokat pedig egyszer valóra kell váltani.
Igaz?
Ősi fény rezdül –
a gyerekkori varázs újra
utat talál bennem.
