19/10/2025
Az első lépés, az első verseny 💚
Ha ez egy film lenne, most jönne az a jelenet, amikor a főszereplő egy kicsit nevetve, de őszintén mondja a köszönetét: „Először is a férjemnek, aki nélkül ez az egész el sem kezdődött volna. Ő volt az, aki mindig hitt bennem, még akkor is, amikor én a millió kétség között cikáztam.😅
Nóra Udvardi-nak, aki a futásomat bearanyozta a vidámságával, kedvességével, és ott várt a célban, hogy elsőként gratuláljon és megöleljen! 😊
Petinek, akit boldogíthattam útközben 🤣
És mindenkinek, aki hitt bennem, amikor még én sem voltam benne biztos, hogy végigérek.”
Ez volt az első versenyem.
13 kilométer, 300 méter szintemelkedéssel, 1 óra 28 perces idővel, a 60 női indulóból a 33. helyen.
De a számok mögött most valami sokkal fontosabb van. Ez a futás nemcsak a táv teljesítéséről szólt, hanem arról, hogy kiálltam minden félelmem ellenére.
Teljesen zöldfülűként, rengeteg izgalommal a gyomromban, de mégis elindultam. És ahogy az első métereket megtettem, minden félelem lassan elcsendesedett. Átvette a helyét a fókusz, a tudatosság, a test és a lélek összhangja.
Felfelé koncentráltan, lefelé pedig jött, amit imádok, szaladni lefelé a hegyről! 🤩
Az utolsó kilométeren pedig már csak egy gondolat járt a fejemben: „Úristen… mindjárt áthaladok a célvonalon!”
Megérte.
Minden edzés, minden kétség, a betegség utáni újrakezdés — most mind a helyére került. Látom az eredményt, és tudom, hogy nem hiába csináltam. Ráadásul mindez hazai terepen, ott, ahol élek, ahol egyre több ösvényt ismerek. De még annyi tervem van, még annyi hegyen és völgyön szeretnék futni! És így is lesz ;)
Most bennem van minden: a kellemes fáradtság, a hihetetlen élmény, a koncentráció utórezgése és az a csendes büszkeség, hogy nemcsak lefutottam a távot, hanem önmagamat is legyőztem.
Ez most nemcsak egy futás volt — ez volt a pillanat, amikor valami megváltozott bennem. 🌿
