14/07/2026
…..Miért nem működik a Jóakarat..…
Röviden az “egészségtelen” jóindulatról, az empatiáról, a félreértelmezett szeretetről és az emberi gyengeségről. A jó Isten mencsen meg minket azoktól, akik másokat megakarnak megmenteni…….
“Jó-akarat ide vagy oda az élet csak megy tovább.”
Ez a mondat magában hordozza egy esetleges kérdésre a választ is. Hordozza hiszen valójában bármi is történjen, legyen az jó vagy rosz, az élet csak megy tovább. Nem vár semmiféle esemény értelmezésére, nem áll meg senki tiszteletére, nem foglalkozik azzal, hogy mi az amit mi jónak vagy rosznak gondolunk, vagy hogy érezzük magunkat valaki illetve valami iránt. Az élet csak halad tovább a maga saját, könyörtelen és megállíthatatlan ritmusában.
Elsősorban, mindenki ugyanolyan lehetőségekkel születik erre a világra, senkinek sem jobb vagy rosszab a sorsa még akkor sem ha az úgy tűnik. Az életünk nem a fizikai kinézetünkön, adottságainkon vagy a tudásszintünkön alapszik hanem a Szellemi szinten. A láthatatlan és tapinthatatlan “lény-egünk-re” épül. Úgy mint testnek a DNA, a szellemnek a tudat. Mint festőnek az ecset, írónak az írógép, ácsnak a fűrész, kőművesnek a kalapács úgy Istennek is az ember. Alkotó és az alany……
Természetesen szeretjük úgy gondolni, de nem létezik semmiféle külső értelem melyért életre kellett, hogy szülessünk. Cél sem létezik amit el kellene, hogy érjünk és probléma sem amit meg kellene, hogy oldjunk. Viszont mindezt megélhetjük! Megélhetjük a belsőnk, külső világgal való konfliktusán keresztül. Megélhetjük úgy, hogy belevegyülünk a külvilági, érzéki életünkbe. Egyetlen gondolat, vonzat vagy taszítás elég ahhoz, hogy forduljon az élet kereke. Egyetlen ítélet - legyen az jó vagy rossz - valami vagy valaki felett, egyetlen pillanatnyi elfogultság és már magával is ragadt minket a külvilági élet mely innentől kezdve, szinte észrevétlenül összeazonosulva vele, magára ragassza a figyelmünket.
A külvilág - az elme közvetítése által - lényegében a belső lényünkre mutat rá. Rámutat, úgy mint egy külső tükörkép a belső lényünk érzéki érzetekbe veszett konfliktusára. Külső fizikai jelenésén keresztül mutat rá a belső konfliktusra, amely a természetes békességünk érzése és az érzelmek, érzékek, gondolatok hamis játékából, azok egy-másra hatásából fakad. A belső konfliktusunk érzékelhetősége teszi a fizikai világot számunkra oly igazzá. A fizikai világban nem konfliktusok hanem fizikai törvényszerűségek léteznek, viszont a belsőnkben igen, melyet az elme közvetítése által a világra vetítünk.
…..Biztosan mindenkinek volt már ilyen vagy hasonló tapasztalata mint például a nyári hőségben megkívánni egy hideg finom csokis fagyit. Megkóstoltuk, és egyáltalán nem volt olyan finom mint amire számítottunk. Vagy fordítva….
Jó akaratból kiindulva szeretnénk valakit kiemelni az általunk szegényesnek vagy gyalázatosnak ítélt világából. Megteszünk mindent amit beszéddel, tanítással vagy anyagi segítséggel meg tudunk tenni de mégsem, vagy csak részben sikerül valamiféle eredményt elérnünk. Sokszor ez frusztrációhoz vezet sőt, még az is frusztrált lesz akinek segíteni szerettünk volna és köszönet helyett inkább szemrehányást kapunk tőle. Jóakaratunk egy pillanat alatt rosszá alakulhat át! Nem lehet jó akarat az, ha valaki szabályozni szeretné valaki másnak a fizikai létét vagy a szellemi fejlődését. Nem lehet jó, hiszen mindenki önmaga belső konfliktusának a tükröződését látja a világban de, nem csak a világban, hanem a másik szemében is. Ebből kifolyólag az, amit mi változtatni szeretnénk a másikban, azt lényegében Önmagunknak, önmagunkban lenne szükséges változtatni……
A Yoga azt írja, hogy mindenki a saját spirituális útját járja ahol önvizsgálatot kell, hogy gyakoroljon az igazsága, az öntudata felismerése érdekében. A spirituális út rögös és ahhoz, hogy tudatára ébredhessen önmaga örök létezésének, élnie kell az élet adta lehetőségeivel. Bármi is legyen az!
A jó-akarat mint szándék, - és tisztelet érte - egy nemes gyakorlat de a legtöbb esetben a segíteni akaró személy a saját érzelmi konfliktusaiból merítve cselekszik (kinyilvánul) anélkül, hogy felismerné benne önkényes akaratát. Mikor valakin segíteni szeretnénk, azzal egy nagyon érzékeny pontra tapinthatunk rá. Nem tudhatjuk kinek mi a jó. Nem tudhatjuk azt, hogy mit fogunk teremteni önmagunknak, sem a másiknak azzal, hogy az életét egyszerűbbe, komfortossabbá, biztonságossabbá vagy egészségessebbé tesszük. Talán érdemes lenne feltennünk a kérdést, hogy vajon miért is akarunk jót valaki másnak? Vajon miért gondoljuk azt, hogy valamiben is igazán segíteni tudnánk? Kinek jó az igazán és azt honnan tudjuk biztosra? Meddig lesz az jó? Egy pillanatra, 1-2 percre, talán napokra, de utánna? Van-e vagy kell-e, hogy legyen határa a jóakaratunknak és utánna mi lesz? Én lennék a felelős valaki más életéért? Nem az a normális, hogy mindenki felelős a saját életéért? A jóakaratommal adni fogok a másiknak, vagy inkább gyengítem az akaratát? Ha gyengítem az akaratát azzal segítem vagy inkább elveszem tőle szellemi fejlődese lehetőségét? Mennyi jóakarat az ami elég? Kérdések, melyeket fontos lenne feltennünk önmagunknak.
Van, aki erkölcsösnek tartja a segítséget, van aki szánalomból akar segíteni, van aki a saját “jó”közérzete miatt, és van aki félelemből teszi. De mik ezek ha nem a mi személyes érzelmi elfogultságunk szüleményei.
Nem azt akarom kifejezni, hogy nem érdemes vagy nem emberi másokon segíteni, hanem inkább arra szeretnék rámutatni, hogy a segítségnyújtás iránti igény – a legtöbb esetben – egy belső késztetésből fakad, egy belső konfliktus alapvető része, amely valahol nemcsak azzal nem elégedett amit a külvilágban tapasztal, hanem azzal sem, amit ezzel kapcsolatban érez. Sokszor a segítségnyújtás egyben egy segélykérés is önmagunk felé…….
Jó akaratunkkal, akaratunk ellenére is belekeveredhetünk mások problémáiba. Az, ami korábban csak az ő problémájuk volt, most már a miénk is lehet!
Soha sem tudhatjuk, hogy a jó akaratunk hová fog vezetni minket. Sokszor pontosan a jó akarattal teszünk rosszat mivel a másik nem biztos, hogy érti a szándékot sőt, akár még és rossz néven is veheti azt! Nem érti a jóindulatod mivel még nem volt rossz tapasztalata a jóindulatoddal kapcsolatban. Nem tudja mihez hasonlítani így lehet te leszel az első rosztapasztalata amit éppen a te jóindulatod váltott ki benne…….
Gondoljunk csak az egy igazi szentre, Jézusra. Jézus nem egy átlag ember volt. Életét az abszolút, a szeretet, a tudat az emberiség iránti “jóindulat” vezette de, mit kapott érte cserébe? Keresztre feszítették…..
Jézus tudta, hogy a jóindulat, a tanítása, az emberiségért való kiállása nem fog mindenkinek “tetszeni" és ennek a legmélyebb tudatában cselekedett. Áldozatot adott érte és mi is áldozatot fogunk adni érte. A kérdés az, hogy készen álsz-e adni és vezekelni……
Vannak olyanok is, akik kifejezetten veszélyesek a társadalomra. Akik nem akarják úgy látni a világot, ahogy van, akik nem tudják elfogadni önmagukat és a környezetüket/tükörképüket, ezért meg akarják változtatni. Meg akarják változtatni a dolgokat, a körülményeket és persze másokat is, mert azok nem jók nekik. Jó szándékaik arról szólnak, hogy mit vagy kit szeretnének elfogadhatónak látni. Lényegében egy képzeletbeli békére törekszenek a környezetükkel. „Jól” akarják átalakítani, hogy mindenben megfeleljen az elvárásaiknak……
Jó-akaratnak valahol semlegesnek kellene, hogy legyen. Kevesebb hamis, érzelmek által elvakított jóakarat és több, tényszerű megfigyelésen alapuló cselekedet az, amire igazán szükségünk van. Tenni azt amit tenni kell nem pedig jobbá, szebbé gondolni az életet, mely lényegében a jelen tagadása, hiszen az élet tökéletesebb és okosabb is mint mi. Az élet a legnagyobb tanítómesterünk és ehhez semmi kétség sem férhet!
A Jóga tanítása mélységében ugyanazt támassza alá amit a Bibliai is. Minden szentírás Önismeretre tanít. Minden szentírás szent, ezért szükséges lenne azt elfogadni és úgy ahogy az le van írva, azt gyakorlatba is kellene tenni. Ez helyett inkább megakarjuk fejteni, ki akarjuk gondolni, mögé szeretnénk látni, valamiféle ok-ot valamiféle értelmezhetőséget keresve benne. Az igazság viszont az, hogy végletekhez kötött tudattal képtelenség megtalálni azt az egy, összességünket mindenben átitató értelmet (Isten,lélek,élet energia,rezgés stb), mivel azt nem lehet megtalálni se nem meglátni legfeljebb csak érezni lehet. Nem kigondolható, viszont elfogadható.
Elfogadással, engedelemmel átitatva élve életünket, a jóakarat “adni fogja magát”. A nyugalomból fakadó gondolat egyértelmű cselekedethez fog vezetni.
A hamis érzelmi érzésből, sajnálatból, túlzott empátiából vagy félelemből fakadó jóakarat inkább a személyes érdekeket, az ego-t az arroganciát erősíti. Az ilyen fajta jó akaratnak nincs tartós ereje mivel a teljesség helyett a személyes világnézetet, a személy belső érzelmi tusáját vetíti a másikra rá. A jó akarat inkább az, ha mindíg azt tesszük amit tennünk kell. Nem válogatunk, nem kerülgetjük és nam halasszuk el későbbre. Akkor tesszük a legtöbb jót ha mindíg a világ áramlásával haladva haladunk. Mindegy mit gondolunk, képzelünk, féljük vagy nem, a világ mindíg egy nekünk megfelelő halyzet elé fog allítani. Az Isteni/Létezés/Lélek által vezérelt helyzet elé. Tények elé. A Jelen tényszerű pillanata elé. Ezért a jóakaratunk az nem lehet egy választás, nem a felemelkedésünk eszköze, viszont annak gyakorlása rámutathat a túlzott empátia, félreértelmezett szeretet és emberi gyengeségünk jelenlétére.
Emlékezzünk arra, hogy igaz gondolkodhatunk, fantáziálhatunk, akaratoskodhatunk de, Igazán csak egyetlen egy választásunk lehet. Mégpedig az, hogy Istennel tűzön vízen át, vagy ellene……
Bhagavad Gita (Indiai szentírás): “A Háborúra készülő vezér, Arjuna, belső vívódására Krisna feltárja univerzális kozmikus formáját. Elmagyarázza Arjunának, hogy a háború, isteni akarata által már eldőlt, az ellenség megsemmisült! Arra ösztönözve Arjunát, hogy félelem és aggodalom nélkül harcoljon és váljon munkájának eszközévé.”
Biblia: “A keresztény hitben Isten eszközének lenni azt jelenti, hogy aláveted magad a saját akaratodnak, és hagyod, hogy Isten a t***eidet, szavaidat és adottságaidat mások áldására használja. Jézus ezt azzal példázta, hogy az Atya akaratát t***e, az üdvösség végső eszközeként működött, és megtanította az emberiséget arra, hogyan szolgáljon.”
A fenti idézetek kiemelik Isten mindenek felettiségét. Azt is megtudhatjuk belőlük, hogy legyen szó jóról vagy rosszról, a végeredmény soha nem volt és soha nem is lesz emberi kiváltságosság. Nem lehet, hiszen életünk alapvetően egy utazás. Egy utazás önmagunk-ból kiindulva önmagunk felé, ami lehet, hogy rögös, de az egyetlen lehetséges út az ébredésünk felé.
Vasudev.
