31/08/2026
…..Emberi önzőség mint erény…..
Az emberi önzőség is, mint minden más is, két élű. Az egyik az a rossz, a másik a jó végzete. Önzőnek lenni egy alapvető emberi túlélési ösztön mely arra törekszik, hogy életben maradjunk, hogy fent tartsuk a egzisztenciánkat. Ez már csak azért is fontos mivel ha mi önmagunk nem vagyunk elég erősek akkor hogyan tudunk másoknak segíteni vagy bizonyos esetekben, emelni őket. Ha nem lennénk önzőek akkor hogyan válhatnánk eléggé felkészültté ahhoz, hogy például egy vállalkozó váljon belőlünk aki majd munkát fog adni másoknak, vagy orvos aki majd segíteni fog másokon vagy egy tanár aki a gyerekeknek segít felkészülni az életre? Ki fog felemelni olyan embereket akik még képtelenek felelősséget vállalni a munkájukért (t***eikért), akik még mentálisan nem eléggé felkészültek ahhoz, hogy kiálljanak önmagukért nem, hogy még másokért? Akik még képtelenek saját lábukon megálni és megtörhetnek a kudarc súlya alatt? Ők még nem tudják, hogy kudarcból lehet csak igazán erőre kapni és megerősödni de, nem is kifejezetten fizikailag, inkább mentálisan.
Ez egy idézet Arnold Schwarzeneggertől:”Az elme mindig előbb adja fel, mint a test”
A kudarcból újra felálni elhatározottságra, cselekedetre, ön-fegyelemre és bizalomra van szükségünk. A kudarc soha sem az út végét jelenti inkább az út hibáira hívja fel a figyelmet. A hibákat önmagunknak kell tudnunk meglátni és meg is oldani ehhez pedig önzően elhatározottnak, önmagunkat előtérbe helyezve, megfelelően akaratosnak és bizalommal telinek kell, hogy legyünk. Az életben mindenkinek adatott a lehetőség, hogy önmagából kiindulva a saját lábára álljon.
Önzőnek lenni kétértelmű mivel sokan összekeverik a fogalmát a tudatlansággal. Összekeverik mivel még mindíg kifelé néznek és onnan várják a segítséget. A legtöbb esetben az önzőséget összekeverik az irigységgel pedig ez a két fogalom nem is lehetne távolabb egymástól. Minden egyes embernek az élete önmagán múlik ezért minden esetben önmagát kell, hogy előtérbe helyezze. Ahhoz, hogy valaki másnak tudjunk segíteni ahhoz, legelőször szükségünk van egy megfelelő mentális felkészültségre. Szükségünk van olyan kihívásokra, állapotokra és olyan pozíciókra ahol ez gyakorolható. Ez egy “rögös” út, ahol minden lehetséges alkalommal megkérdőjelezhetnek, de egyben te is megkérdőjelezheted önmagadat, hogy vajon miért is teszed azt amit teszel. Lehetsz te egy vállalkozó, orvos, tanár, ügyvéd de lehetsz te egy alkalmazott, egy gyári munkás, buszvezető vagy akár egy Yoga tanár, spirituális mester vagy egy szent. Mindenkinek lehetősége van arra, hogy félre nézzen vagy, inkább felelősségteljesen szembenézzen önvalójával. Szembenézni és önzőnek lenni, vagy félre nézni és iriggyé válni……
De hát ki is lehetne fontossabb szamunkra mint önmagunk….őszintén?
Önzőség, elkötelezettség, akarat, kudarcok és sikerek nélkül hogyan alakulhatna egy emberi élet? Hogyan alakulhatna át alázatossá és adakozóva valaki, aki még soha sem tapasztalt kudarcot, fájdalmat vagy valamiféle frusztrációt? Valaki, aki még soha sem vesztett el valamit vagy valakit az életében!? Mikor valaki, aki még nem tudja, hogy az a sok minden amit “összeharácsolt” és az a mérhetetlen tapasztalat is amit nyert, még az is valahol értéketlen? Értéktelen hiszen minden ami élő az múlandó. Önzőnek lenni az egy dolog viszont az irigység az valami más.
Az aki önerőből már épített valamit, aki gyarapodott, aki anyagi vagy egyébb más javakban bővelkedik az már tudja, hogyan lehetett eljutni odáig. Akinek még nincs, vagy nem képes felismerni azt amije már van, az viszont vágyik rá. A vágy, az maga a tudatlanság és addig az is marad amíg az cselekedetté nem válik. Mint mindennek ebben az életben a vágy az oka. A vágy az önzőség és az irigység alapja is viszont, vágy nélkül soha sem tennél egy lépést sem! A vágynak meg kell erősödnie ahhoz, hogy az lépésre késztessen. Vágyból gondolat, gondolatból pedig cselekedet születik. A vágy önmagában soha sem elég. A vágy cselekedet, kitartás, elfogadás és alázat nélkül egyszerűen irigységgé válik.
Azok az emberek akik javakban és lelkileg is gazdagok, azok az emberek lehet, hogy önzőek de nem irigyek. Viszont, ha irigyek akkor lelkileg szegények. Ezt nehéz kívülállóként felismerni hiszen nem mi élünk a “bőrükben”. Nem mi tapasztaljuk azt amit ők tapasztalnak a mindennapi életükben. Legfeljebb részben láthatjuk vagy hallhatjuk de nem mi éljük. Ebből kifolyólag a legtöbb amit tehetünk önmagunk és a világ érdekében is, hogy nem fogunk másokra mutogatni. Az önteltség, az alattomosság, az irigység, a szélhámosság is mind egy létező és tapasztalható lépcsőfoka az emberi személyiségnek. Egymást megfigyelve könnyű véleményt formálni valaki másról de, az nem azt jelenti, hogy az igaz is.
Meglehet tanulni a különbségtételt. Az irigység és az önzőség között lényeges különbség található viszont, annak felfedéséhez mentális kötetlenségre van szükségünk. Tudatos figyelemre van szükségünk nem pedig elkapkodott ítélkezésekre. Sokat tanulhatunk másoktól azzal, hogy figyelemmel követjük az életüket. Sokat tanulhatunk önmagunkról és legfőbbképpen azt, hogy senkin semmit sem tudunk változtatni. Változtatni legfeljebb a feléjük irányuló hozzáállásunkon tudunk!
Egy irigy ember, aki a földi javakban gazdag, de attól szenved, hogy elveszítheti a javait vagy a szegény ember, az aki attól szenved, hogy neki soha sem lesz semmije, ők egy és ugyanazt a mentális szenvedést élik át. Ez a fajta szenvedés a saját mentális kötöttségük eredménye, nem pedig egy külső hatás szülötte. Mindketten arra vágynak, hogy valami amiből hiányuk van azt megkapják és úgy gondolják, hogy azzal majd teljessé válnak. Az irigy emberek, legyenek azok szegények vagy gazdagok, mind valamiféle anyagi biztonságra, anyagi vagy érzéki kielégülésre törekednek és ebben mindannyian egy-formák! Természetesen ők, ezt nem így látják…….
Azok az “önző” emberek, akik testben, mentálisan és lélekben egyensúlyban vannak, ők gazdag emberek. Nem csak anyagilag de lelkileg is. Egyszerűen csak alkalmazkodnak és követik az élet tényszerű szabályait. Engednek a kihívásoknak, engednek a sodrásnak, egyszer elvesznek valamiből, másszor pedig hozzá adnak és úgy, ahogy azt a pillanatnyi helyzet kivánja. Nem csak pusztán intelektualis (gondolatbeli) döntések segítségével haladnak az életük útján, hanem az élet örök intelligenciája által adatott lehetőségeit használva élik azt át. Az életüket inkább mint egy univerzális eszköz élik meg. Nem fikciókat követnek hanem azt az érzést, melyből a létezés életre kelt. A tudatlan személy szemében ezek az emberek, mind irigynek tűnhetnek.
A tudat tisztulása és emelkedése érdekében gyakorolt spirituális gyakorlatok önzetlenül önzőek. Ugyanis ha ön-magadon szeretnél változtatni akkor önmagadra kell, hogy figyelj. Viszont, ha csak önmagadra figyelsz akkor csak önmagad érdekében gyakorolsz és ezt önzésnek nevezhetjük de, mégis egy önzetlen gyakorlat. Miért? Mivel ha befelé fordulsz akkor Engeded, hogy a világ formálódjon úgy, ahogy az éppen alakul. Nem akasz hozzá tenni, sem nem elvenni belőle. Önmadra figyelve azonosulhatsz vele, tanulhatsz belőle és haladhatsz vele. Az önzés lehet mélyen spirituális……
A spirituális önzés az a gyakorlat, amikor a saját személyes fejlődésünket, belső békénket és határainkat helyezzük előtérbe. Míg a hagyományos önzés/irigység inkább az anyagi haszonra, szellemi tulajdonra, az egóra összpontosít.
A spirituális önzés a gyógyulásunk, az önmagunkkal való törődés szükséges eszközének tekinthető. A Jóga, Buddhizmus, Taoizmus vagy a Tai Chi, Chi Gong, Kung-Fu mind az áramlásra, az érzékiség és a lélek közötti “pengetánc” elsajátísára tanít. A Yin és a Yang születés-pontjának a felismerésére.
Akik már megtapasztalták a kudarc és a siker hullámait, akik meglovagolták a legmagassabb pontjait is, már megtapasztalták az érzékiség határait és beleérzhettek a létezés békéjébe is. Ők már tudják, hogy az emberi egyensúly érzet, az anyagi szükséglet kielégítése és a belső lelki béke érzésének az összehangolásában rejlik.
Az életünket, a velejáró gyakorlatokat senki sem tudja megtenni helyettünk. Önzően, tehát elkötelezetten gyakorolnunk kell Engedni. Engedni önmmagunknak az Ön-magját megtapasztalni. Azt, hogy igen is lehetséges testben és lélekben, tehát anyagban a belső béké érzésével együtt áramolni. Ehhez szükségünk lesz önfegyelemre, szükségünk lesz spirituális önzőségünkre hiszen senkire sem számíthatunk mivel senki más sem tudja megjárni a számunkra kitaposott utat…..
Félre nézni egyszerűbbnek tűnhet de frusztrációhoz és irigységhez vezet. Szembe nézni az élettel nehezebb és fájdalomhoz vezethet de, míg a fájdalom feloldódhat a tudatban addig a frusztráció fogva tart önkorlátozott körforgásodban…….
Vasudev
