Obszidián lovasoktatás

29/07/2026

Ma megint szembe jött velem egy téma, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Láttam egy posztot egy lovas csoportban, ami arról szólt, hogy régen nem volt ennyi "papíros" gyerek és hogy azt, hogy most egyre többen vannak a nevelés hiánya, és a kütyük okozzák. Szeretném leírni, hogy én mit gondolok erről.
1 Attól, hogy valaki neveletlen, még lehet neurotipikus és fordítva, az idegrendszeri eltérés nem nevelés kérdése.
2 hogy most több-e a nem neurotipikus azt nem tudjuk, mert régebben ezt sosem vizsgálták, nincs viszonyítási alap, hiszen ezek az eltérések még akár 30 40 évvel ezelőtt sem okoztak komoly problémát, hiszen egészen mások voltak az elvárások.
Az egy egészen modern dolog, hogy egy gyereknek 8 vagy 10 órát kell egyhelyben ülni és 0-24 ben csendesen, szépen viselkedni. Igen, régen is kellett viselkedni az iskolában. De 50 éve ami nem volt olyan régen, egy alsós gyerek 5 órát volt iskolában, utána ment a többiekkel játszani, kieresztette a gőzt, úgy ment haza a szüleihez, ahol megint tudta szabályozni az idegrendszerét.
3 igen a kütyüknek van szerepe ebben, éretlen idegrendszernek adnak iszonyatos mennyiségű ingert, de ezt teszi az egész társadalom. Annyi zajt, képet, ingert kell az idegrendszernek feldolgozni, annyi elvárásnak megfelelni, ami felnőtteknek is lehetetlen, vagy legalábbis embertpróbáló. Az idegrendszer nem lett más 100 év alatt, de gondoljunk bele mennyi zajt hallunk, ha csak felülünk egy buszra. Mennyi felé kell figyelnünk, hogy balesetmentesen bevezessünk a munkahelyünkre. Egyáltalán, hogy ott legyünk minden nap időre és akkor még semmi különlegeset nem mondtam. Ezek újkeletű dolgok. Sose volt probléma hogy valaki nem bírt egy helyben ülni, hiszen nem is volt elvárás. A hiperaktívra nem azt mondták hogy hiperaktív, hanem hogy dolgos. Sosem volt probléma, hogy az adhds másképp érzékeli az időt, mert sehova nem kellett időre menni, maga osztotta be a sajátját. Nem a neurodivergens lett több, egyszerűen az elvárások egyre embertelenebbek. A társadalom azt várja el, hogy robottá váljunk. Akkor gondolkodj és azon, amit mondanak. Akkor beszélj amikor mondják, akkor mozoghatsz, amikor megengedik. Ez nyilván az emberek egy jelentős részének nem fog probléma nélkül menni, egyszerűen azért mert előlények.
3 azok a szülők, akiknek a gyereke eljut oda, hogy papírja legyen, na ők foglalkoznak a gyerekeikkel. Mire odáig jutnak már mindent megpróbáltak, látják, hogy a gyereknek ez mekkora nehézséget okoz, és segítséget szeretnének. Még csak nem is maguknak, hanem a gyereküknek. Vért izzadva keresik a megoldást, hordják fejlesztésre ide oda, rászánva időt, pénzt, hogy ha már az elvárás irreális, valahogy sikerüljön mégis teljesíteni. Aki leszrja a gyerekét, annak nem lesz papírja mert a szülő nem fog foglalkozni vele, sok ilyen is van.
4 ha már ott tartunk mi volt régen és most. Régen anyuka szinte minden családban otthon volt, nem dolgozott, jelen volt. Legalább ha akart tudott időt tölteni a gyerekkel, elvarhato volt tőle, hogy tegye is meg. Ma mind a két szülő dolgozik. Hulla fáradtan hazaér és még utána várja a házimunka. Még aki szeretne is minőségi időt tölteni a gyerekével mikor tegye? Nyilván, lehet rá időt szakítani egyéne válogatja. De ha a társadalom munkára és nem családra van berendezkedve, akkor ez egy társadalmi problémaként fog jelentkezni. Ha a társadalom munkára van berendezkedve, munkát várhat el, ha családra akkor nevelést, de valamelyik a másik kárára fog menni az biztos. Itt most nem egyéni, hanem társadalmi szintről beszélek.
4 ez már tényleg csak a saját gondolatom, de sokkal nagyobb empátiával kellene viseltetnünk a saját gyerekeink felé. Ez nem azt jelenti, hogy ne legyenek feladatok elvárások, hiszen azok hiánya épp olyan káros. De olyan elvárásokat támasztani, amire legalább az idegrendszerük kész van. Amikor tanfolyamra jártam kB annyit kellett tanulni, mint egy átlag 8.osnak. Felnőtt emberek 80%a nem bírja, de ugyanaz a felnőtt aki tőlünk kibukik elvárja a kitűnő bizonyítványt. Mi a munkahelyen 8 órát dolgozunk, a gyerekeink 8 órát ülnek a suliban utána haza jönnek és túlórában házit írnak. És erre jön rá az a brutális alap háttérzaj ingerekből és elvarásokból, ami csak abból adódik, ahogy élünk.
Nincs az a gyerek, de felnőtt se, akinek az idegrendszere ezt gond nélkül veszi. Az adhd pl egy figyelemzavar, annak is a szabályozása okoz nehézséget. De mik a szabályok, amire képesnek kell lenni szabályozni. Régen menjél háborúba, művelj földet, legyél iparos igazgasd a jobbagyaidat. Semmi gondot nem okoz egyik se egy neurodivergensnek. Ma üljél egyhelyben 6 8 12 órát és figyelj arra amit mondanak. Ezek után is viselkedj csendesen rendesen, ne legyél hangos mérges, ne hisztizzél, ne szaladgálj. Minden nap, minden órában elenyésző kivétellel. Lehetetlen. Ez az energia kell menjen valahova. Vagy kifelé és akkor hiperaktív lesz, vagy robban, vagy befelé és akkor szorongó, de valahol megjelenik. Nem 1 nem 2 szülőnek magyaráztam el, hogy ha nálam felül a gyerek és 25 percet csacsog a feladatok közt, akkor itt az lesz. Ez az ő ideje az ő kicsi szórakozása, lehet hogy sose kerül le futószárról, mert nem tanul meg lovagolni, de legalább az idegrendszere pihen és jól érzi magát, amire amúgy sincs elég lehetősége. Többek között azért lettem lovasoktató, ahelyett, hogy tanár lettem volna, mert érdemben akartam foglalkozni a gyerekekkel, nem csak tanítani. Nem éreztem a rendszert elég empatikusnak, nem tudtam volna beilleszkedni bele. Lovasoktatóként elég szigorú vagyok, hiszen ez egy veszélyes sport, de mindig elmagyarazom, hogy a szabályok értük vannak, hogy biztonságban legyenek, elmagyarazom, hogy mit miért nem szabad. 20 év alatt sosem volt problémás tanítványom. Ha megértették a szabályokat igyekeztek betartani. Ha valakinek nem ment egyszerűen nem hoztam olyan helyzetbe ahol ez problémát jelenthetett, pl megbeszéltem a szülővel, hogy azért nem jöhet táborba, vagy azért nem engedem szabadon lovagolni, mert nem tudok érte felelősséget vállalni, hogy egyben megy haza, mindenki megértette, aki nem az nyugodtan összetöretheti a gyereket máshol, de én szóltam, hogy balesetveszélyes. Visszaszájalás ilyesmi, soha nem volt,meg se próbálták, olyan elofordult, hogy ha én nem engedem, hátha a másik oktató, de az meg hát nem az én felelősségem, én szóltam és én továbbra sem fogok semmi balesetveszélyest engedni. Cserebe igyekszem, hogy minél hamarabb eljussunk odáig, hogy pl biztonságos legyen az a vágta vagy az az ugrás. Szívvel lélekkel oktatok és igen, nevelek. Mert az edző nevel is. Igyekszem empátiával fordulni mindenki felé, legyen az gyerek, vagy felnőtt, és sosem fogom elfogadni mások ilyen jellegű megbélyegzését, legyen annak bármilyen alapú. Szerintem ez alapvetően elfogadhatatlan, és különösen az, ha olyanokról van szó akik fiatalokkal gyerekekkel dolgoznak. Legyetek bármilyen különbözőek nálam mindig őszinteséggel és elfogadással fogtok találkozni a lovardában és a civil életben is.
Tudom hogy hosszú volt a bejegyzés, köszönöm ha végigolvastad

25/02/2026

Kicsit komolyabb téma. Mikor válik a szigor bántalmazássá- elvárások a sportban. Gondolkoztam, hogy írjak e erről posztot, de szembe jött velem egy komment, ami meggyőzött. A cikk, ami alatt a fent említett komment felbukkant, arról szólt, hogy egy nagynevű, élsportolókkal dolgozó edző ellen eljárás indult bántalmazás miatt. A komment maga pedig arról, hogy ezen a szinten a sportolók kineveléséhez szükség van szigorra.
Én is edző vagyok, bár most nem főállásban, de több százas nagyságrendű tanítvány fordult meg a kezem között nagyjából 20 év alatt. Nem versenyeztetek és nem is áll szándékomban a versenysport közelébe menni, aminek rengeteg oka van, erről írhatnék egy külön posztot. Itt lehetne jönni azzal, hogy hát a versenysport az más, minek szólok bele, ha nem értek hozzá. Igen, valószínűleg nem tudnék olimpikont nevelni, mert se ilyen jellegű tapasztalatom, se módszertani, szakmai képzettségem nincs, de a verseny és a szabadidő sport nem különbözik abban, hogy érző, lélegző emberekkel foglalkozunk. Ezt semmilyen szinten nem szabad elfejteni, és soha, semmilyen körülmények közt nem helyezhetjük a teljesítményt a sportoló fizikai és lelki jóléte elé. Azt sem gondolhatjuk, hogy ebből a szempontból, mi jobba tudjuk mi jobb neki, mint ő maga.
Alapvetően az edző azért van, hogy segítsen a sportolónak kitűzni az ÁLTALA kijelölt célokat. Ehhez kell a szigorúság és sosem lehet öncélú. Tudom, hogy ez az élsportban nem egészen így van, mert olyan kicsi gyerekkorban kezdik, ahol még nem biztos, hogy meg tudják hozni ezeket a döntéseket, csak szeretik a sportot, de ezért vannak a felnőttek. Hogy lássák, ha a versenyzés a gyerek testi-lelki jólétére megy, ez az ő felelősségük. Igen, az élsporthoz szükséges emberfeletti teljesítményhez, emberfeletti erőfeszítés szükséges. De ér ennyit az emberfeletti teljesítmény? Nem elég csak az emberi?
Ha azt hallanánk, hogy egy 10 éves gyerek minden nap 5-kor kel, 6-tól 7-ig munkába, utána iskolába megy, de onnan délben eljön hogy 1-től 3-ig megint dolgozzon és még utána tanul mindenki felhördülne, hogy ez bántalmazás. Akkor ha a munka szót kicseréljük sportra, (ami sokszor keményebb mint a legtöbbünk munkahelye) akkor az miért van rendben? Egyáltalán van rá szükség? Alapvető szabálynak tartom, hogy ha valaki szereti, amit csinál az jobban fogja csinálni, mintha ugyanazt a dolgot nem szereti, egyszerűen azért mert több munkát fog beletenni, és a tehetség ugye nagyon szép dolog, de munka nélkül nem ér semmit. Láttam én olyan lovast, aki ezerből egy tehetséges volt és majdnem a legrosszabb lovas a lovardában, mert a munka nem volt meg. Hiába a tehetség, ha elvesszük a sport szeretetét. A sportoló, aki utál lóra ülni, pályára lépni stb. nem fog teljesíteni, hanem ott fogja hagyni az egészet.
Az idei olimpia ékes példákat hozott mind a kettőre. Alysa Liu egy műkorcsolyázó az Usaból. Az egyik legfiatalabb, aki ott kontinens bajnokságot nyert (konkrétan annyira, hogy a másik két helyezettnek kellett felhúzni a dobogóra, mert túl magas volt neki). Többek közt olyan időrendje volt, hogy heti 7 nap jégen volt, mert az edzők féltek, hogy elveszti az ugrásait (Nem veszti el. Ha jól van alapozva és biztosan be van gyakorolva készség szintre egy mozgás, akkor az megmarad, vagy legalábbis nagyon hamar visszahozható. A kondi tud elmenni. Sőt, az is bizonyított tény, hogy egy rövidebb kihagyás után a sportolók jobban teljesítenek, mint előtte. Nekem most van olyan tanítványom, aki 3 évig lovagolt, majd két évig nem látott lovat közelről és mégis mindene a helyén van, és ha nem szúrom el neki, akkor ott is marad). Ebből nyilván valóan elege lett és két évre abba hagyta a sportot. A két év alatt rájött, hogy ő tulajdonképpen nem korcsolyázni utál, csak azt, ami az élsporttal jár, úgyhogy újra kezdte, de a saját szabályai szerint. Nem diétázik, annyit van jégen, amennyit ő akar. Elég elszánt magától, tudja mit akar és küzd érte, de nem hagyja, hogy mások nyomást gyakoroljanak rá és felépített egy közös munkát a két edzőjével. Egy éven belül újra az élvonalban versenyzett, kijutott az olimpiára és nyerni tudott, és ehhez nem volt szüksége ahhoz a feszített, katonás szabályrendszerre, amivel sok elit edző dolgozik.
Persze itt fel lehet tenni a kérdést, hogy úgy is ez lett volna az eredmény, ha előtte fiatalon nem kapja meg azt a katonás kiképzést, amit kapott. Ezt nem tudjuk, mert megkapta. Lehet, hogy úgy közepes eredményeket ért volna el. (Miért is baj ez, ha közben boldog?) Vagy később jutott volna el ugyanoda. (Arról megint csak ódákat lehetne írni, hogy miért várjuk egy fiatal sportolótól 20 évesen a top teljesítményt, amibe aztán a felkészületlen szervezet bele sérül, ahelyett, hogy várnánk. Buta hasonlat, de minden lovas tudja, hogy a túl korán használatba vett lovaknak milyen egészségügyi problémái lesznek hosszútávon, akkor miért csináljuk ugyanezt emberekkel?) De ugyanezt úgyis feltehetjük, hogy ha a katonás kiképzés miatt abbahagyja a sportot és sosem kezdi újra, akkor mi van, mert nyilvánvalóan akkor semmi.
És még ha feltételezzük, hogy igen erre a szigorú tréningre szükség van ahhoz, hogy világ klasszis sportolót neveljünk, akkor hol az elég? Ilia Malinin 21 évesen meg tud ugrani valamit, amiről 15 éve még azt tartották, hogy fizikailag lehetetlen. Stabilan meg tudja csinálni, nem fogja elfelejteni, ha 6 nap helyett, csak ötöt edz. Ez elég, hogy elengedjük az elvárásainkat vele szemben, és hagyjuk csak örömkorcsolyázni? Kijut az olimpiára és csapatban aranyérmes. Ez elég? Hogy lehet, hogy amikor ez a 21 éves fiatal összeomlik a nyomás alatt, mert egyéniben is ezt várják tőle és ott nem sikerül ugyanez, akkor, azt érzi, hogy cserbenhagyott mindenkit, és bármennyire próbálkozik, senki nem látja? Honnan veszi ezt? Ki tanította neki, hogy ha nem vagy tökéletes, ha nem hozod az eredményt, akkor senki vagy és a lehetetlen sem elég, csak egy állomás az újabb elvárások felé? Mert ez is bántalmazás.
Az a megfelelési vágy és elvárás, amit ezek a sportolók magukkal szemben támasztanak, így is elképesztő lelki teher, amivel foglalkozni kell. Nekünk edzőknek az lenne a dolgunk, hogy ezt a terhet minden lehetséges módon csökkentsük és támogassuk őket, pozitív megerősítéssel, elismeréssel, dicsérettel. Nem csak azért mert így emberséges, hanem azért is, mert az ellenkezője kontraproduktív és hatással van a teljesítményre. Nyilván nem kell a buksiját simogatni állandóan, de az eredményeket el kell ismerni, amiről sokan megfeledkeznek. Nem csak egy érem, vagy helyezés az eredmény, hanem egy szép átmenet, egy első vágta, stb. Ezeknél meg kell állni, észre kell venni és hangsúlyt adni neki, hogy a sportoló érezze, hogy sikert ért el, és ügyes volt. Azt az edzőt, ahol el tud telni óra 4-5 dicséret nélkül, ott kell hagyni. Ha a tanítvány hibázik, a hibát korrigálom, nem azzal hogy azt mondom rosszul csináltad, hanem azzal, hogy elmondom, mit kellene csinálni legközelebb, hogy jobb legyen. Ha valami ügyes volt arra is felhívom a figyelmét, megdicsérem, hogy tudja, hogy ez a jó legközelebb is így kell csinálni. Pont elég önbizalom hiányt tudnak a tanítványok magukba generálni, nincs szükség az én segítségemre.(Rengeteg olyan lovassal találkoztam, akiknek egyetlen akadálya a fejlődésben a magával szemben támasztott túlzott elvárás volt. Nem látták, hogy mi mindent tudnak, csak azt, hogy mit nem és ez elvette az önbizalmukat. Sokszor pont a legjobbak voltak ezek. Egy darabig segítette őket ez a hozzáállás, mert sokkal keményebben dolgoztak, de aztán akadállyá vált. Láttam olyan extrém esetet, hogy a lovast emiatt nem lehetett oktatni).
Igen szükség van a szigorra, hogy átlendítse a sportolót a nehézségeken, de a tanítványok lelkével is foglalkozni kell. (Többek közt ezért nem lettem iskolában tanár. Töltöttem már másfél órát anyuka kocsijában vagy nyergesben tanítvánnyal, szülővel beszélgetve, a gyerek lelki állapotáról, és szeretném, ha ezt továbbra is megtehetném) Kell, hogy legyen olyan a viszony, hogyha túl sokat követelek, ha túl kemény vagyok, akkor merjen szólni. Én elmondom, hogy az esetleges lazítás milyen hatással lehet arra acélra, amit el akar érni, de a végső döntést neki kell meghozni, akkor is ha én sajnálom, hogy az adott munka vagy tehetség kárba vész. Mert én érte dolgozom és közösen próbáljuk elérni a céljait, nem eszköz, hogy rajta keresztül érjek el sikereket.
Ha belép a rendszerbe az edző egoja a szigor bántalmazássá válik. Egy edző nem engedheti meg magának, hogy azért kiabáljon, mert rossz napja van. A saját feszültségét nem vezetheti le a másik emberen. Főleg nem hajszolhatja azért, mert ő maga éhezik az eredményre. Az élsportnak változnia kell, nem követelhet egyre nagyobb és nagyobb teljesítményt, mert már így is a lehetetlent követeli. Nem az érmek, szalagok hajszolását kellene támogatnia, hanem értékeket. Támogatnia kellene az egymással versenyzést, az egymás ellen versenyzés helyett, és a saját magunk legyőzését, a sporttárs támogatását. (tudom, bilibe lóg a kezem) Emberekkel dolgozunk, ráadásul fiatalokkal, akik felnéznek ránk. A legsebezhetőbb, legérzékenyebb korszakukban formáljuk őket, és iszonyatos nagy felelősségünk van. Elképesztő károkat tudunk okozni, ráadásul alá-fölérendelt viszonyban dolgozunk. ( Aki ezt tudatosan kihasználja, az álljon a tükör elé és köpje magát szembe légyszi) Semmilyen érem, vagy eredmény nem lehet fontosabb egy másik ember testi-lelki jóléténél. A bántalmazás akkor is bántalmazás, ha nem fizikai, ha így szoktuk, ha a társadalom elfogadja, ha maga az áldozat se fogja fel rögtön, hogy ami történik vele az bántalmazás, mert ugyanolyan károkat okoz a testben és a lélekben. Nincs kifogás. Egyetlen érem sem éri meg hogy valaki lelkileg vagy testileg szenvedjen. Nem sportolókat kell nevelnünk, hanem egészséges, boldog felnőtteket, semmi nem fontosabb ennél, még az sem hogy élsportoló lesz e valakiből vagy sem. Aki ezt nem érti, aki összekeveri a szigort a bántalmazással, annak nagyon nagy baj van a fejében és azonnal el kell távolítani minden olyan pozícióból, ahol emberek, fiatalok életére lehet komoly hatással.

11/02/2026

https://www.facebook.com/share/p/1CtpYFMuXg/

©1979 Bob Levenson Production©1984 Farnam Companies and Horseman Video Showcase***The content featured in the above video is the property of the original cre...

01/02/2026

Na kedveskéim fogok oktatni legalábbis míg metrózni nem engednek valamit meg csinálni kell. Szerdai és csütörtöki napokon a Tarka Barka Lovasudvarban. Bejelentkezni náluk tudtok mondani kell hogy hozzám akartok jönni és hozzám írnak be. Árak stb a Tarka-Barka Lovasudvar Facebook oldalán berakom a linket kommentbe

14/09/2025

Vigyázzunk a toxikus edzőkkel!
A lovas világ kétségkívül varázslatos és magával ragadó. Az állatok iránti szeretet a legtöbb közösséget jól érezhetően átjárja. Ahogy viszont mindennek, ennek a közösségnek is vannak árnyoldalai. Ezekkel talán már te is találkoztál, de legalábbis valami biztos eszedbe jut ezt olvasva.
Ebben a cikkben azonban kifejezetten a toxikus edzőkről lesz szó – azokról, akik miatt kemény stressz előzhet meg minden lóra ülést, akik teljesen kimerítenek testileg és/vagy érzelmileg – és arról, hogyan ismerheted fel az ilyen viselkedésmódokat, és mihez kezdhetsz velük.

Hogyan ismerheted fel, ha az edződ vagy tanárod toxikusan viselkedik?

A következő viselkedésformák figyelmeztető jelek lehetnek számodra, hogy az edződ vagy a tanárod társasága nem biztonságos számodra:

A legijesztőbb viselkedéssel kezdjük a sort. Az az edző, lovasoktató, aki sz*****is jellegű vicceket puffogtat, megérint az engedèlyed nélkül, fizikailag közeledik hozzád, érzelmileg manipulál, megfélemlít, az a 0. típus, konkrétan sz*****is ragadozó, bántalmazó. Ezektől azonnal el kell távolodni, a problémát pedig jelezni kell illetékes szemèlyeknek. (Szülők, lovardavezető, rendőrség…)

Lássuk a többi mérgező viselkedést:

Nyilvános degradálás, megszégyenítés, elhanyagolás – Az edződ mások előtt kiabál veled, leszid, hangsúlyozza a hibáidat építő jellegű kritika nélkül, vagy olykor úgy tesz, mintha nem venne tudomást rólad: a szavadba vág, nem hallja meg amit mondasz, alapvető dolgokat „felejt el” veled kapcsolatban.

A lovas és/vagy a ló szükségletei másodlagosak a versenyeredmények elsődlegesek – Az edződ feltűnően koncentrál a versenyeredményekre, miközben láthatóan nem érdekli különösebben a te, vagy négylábú bajtársad testi-lelki egészsége. Veszélyes helyzeteknek tesz ki, vagy a készségeidhez képest irreálisan nehéz feladatokat ad, sürget, hajt.

Bullying megerősítése, abban való részvétel – A bullying, avagy a kortárs zaklatás minden közegben komoly probléma. Bár az illetékes felnőttnek (legyen szó edzőről, lovasoktatóról, iskolai tanárról vagy akár érintett gyerek szüleiről) sokszor rettenetesen nehéz megfelelően kezelni a helyzetet, vannak azok az esetek, amikor ezzel láthatóan nem is próbálkoznak. Sőt, létezik olyan is, hogy egy éretlenebb személyiségű felnőtt egyenesen megerősíti, bíztatja ez a rendkívül problémás viselkedést. Az ilyen közeg nagyon veszélyes lehet, minden esetben kitüntetett figyelmet igényel!

Játszmák, manipuláció – Bár az emberi játszmák bizonyos mértékben természetesek, sok formájuk toxikus, sőt, veszélyes. Ezeket nagyon nehéz felismerni, mert az ember hajlamos belesimulni. Egyszerűbben azonosítható, és gyakoribb formáihoz tartozik például, amikor a másokhoz való hasonlítgatással próbálnak meggyőzni (pl.: „XY is kibírja ezt a típusú edzést, neked is ki kell!” vagy „YZ bezzeg sohasem hisztizik így, ha rászólok!”), amikor hazugsággal motiválnak, vagy amikor feltűnő kedvenceket választanak a tanoncaik közül.

Nem engedi, vagy eltántorít attól, hogy kérdezz – Az autoritásszemélyek gyakran állnak az emberekhez olyan attitűddel, ami mentén gyereknek érezhetik magunkat, akiknek alkalmazkodniuk, engedelmeskedniük kell. A kérdések emberekbe fojtásának számos negatív hatása van, a bizonytalanságon keresztül növeli a stresszt és a szorongást, megsemmisíti a biztonságérzetet. Ezt érezheted olykor az egészségügyben, felnőttképzésben, általános a közoktatásban. Kíméld meg magad attól, hogy a lovasoktatásban is ezt kelljen tapasztalnod.

A felelősségvállalás hiánya – Minden kontextusban toxikus, de egy ilyen sportban, ráadásul oktatótól, kifejezetten veszélyes. Gyorsan aláássa a bizalmadat az edzőben, ami könnyen megfoszthat a biztonságérzettől. Az edző és az oktató dolga is az (többek között), hogy védőhálót jelentsen és bízhass benne, azoknál a sportoknál kiváltképp, ahol viszonylag magas a sérülés kockázata. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy önazonos legyen és vállalni tudja a felelősséget esetleges ballépéseiért. Nem is beszélve arról, hogy az edző felelősséghárítása a téged terhel olyan hibákkal, amiket nem te követtél el, ami hosszú távon tönkre tudja tenni az önértékelésedet.

Semmitmondó, homályos kritika, és aránytalanul kevés, vagy teljes mértékben hiányzó dicséret – Egy egészséges, jó edző, talán mondanom sem kell, építő kritikával segíti a diákja fejlődését. A homályos kritika természetesen nem javít a teljesítményeden, viszont rengeteg felesleges szorongás és önbecsülési deficit forrása lehet. Ugyanez a helyzet a dicséretek teljes hiányával, legyen szó akár rólad, akár a lovadról, vagy mindkettőtökről.

Az elfogadást feltételekhez köti – Ha az edződ azt érezteti veled, hogy csak akkor számítasz igazi lovasnak, ha „megfelelő” fajtájú lovad van, és „megfelelő” márkájú termékeket használsz, akkor valójában nem a lovaddal vagy a felszereléseddel van a baj.

A legjobb indikátor mind közül viszont az, ahogy az edződ összességében az emberekkel viselkedik, az empátia, amivel viszonyul másokhoz, vagy ami feltűnően hiányzik belőle. Gyakran halljuk, hogy ezek az emberek „legalább olyan jók a lovakkal, mint amennyire ügyetlenek az emberekkel”, de tekintve, hogy minkét faj milyen jelentősen érzékeny a különböző érzelmi állapotokra, nehéz az egyikhez érteni, ha a másikhoz képtelen kapcsolódni valaki.

Mit tehetsz?

Ha azt tapasztaltad a fentiek olvasása közben, hogy kapcsolódni tudsz, hogy hasonló okok miatt fog el olykor a szorongás, ha a lovasoktatódra gondolsz, vagy hogy észre sem vetted, de most mégis olyan ismerősnek hatnak ezek az érzések, viselkedésformák, akkor van egy rossz hírünk számodra, ugyanakkor egy jó is: egészségtelen környezetben vagy, de nincs minden veszve, meglehet, hogy épp időben csípted nyakon a problémát.
Mindig van lehetőséged az edzőváltásra.

Edukálódj a különböző edzői stílusokat illetően és tudd meg melyik illik hozzád a legjobban, milyen típusú tanárral tudsz a leginkább fejlődni, és ha lehet, beszélj a kiszemelt oktatóval, mielőtt elköteleződsz mellette, figyeld meg milyen órákat tart. A legjobb lehetőség mindig az, ha megtalálod a hozzád illő edzőt, és ha kikerülsz a toxikus közegből.

Ha viszont az edződ emberileg ugyan kissé megkérdőjelezhető, furcsa, de szakmai kompetenciái miatt nem szeretnél megválni tőle, ha erősen hezitálsz a kérdést illetően, korlátozottak a lehetőségeid, azt is megteheted, hogy minimalizálod az interakcióitokat, és csakis a kapcsolatotok professzionális oldalára koncentrálsz. Felelj a kérdéseire rövid válaszokkal, ne tölts vele több időt, mint amennyit muszáj. Semmiképp ne kényszerítsd viszont bele magad olyan szituációkba, amik szorongást, vagy jelentős stresszt okoznak számodra, mert ez könnyen generalizálódhat és eltávolíthat téged a lovaglástól.

A lovas közösség tele van empatikus, figyelmes és segítőkész emberekkel, akikre számíthatsz. Ha pedig régóta szenvedsz egy toxikus oktató, vagy közeg miatt, akkor mindig van lehetőséged szakértői (pszichológusi, sportpszichológusi) segítséget kérni. A legfontosabb, hogy mindig helyezd
előtérbe a mentális jóllétedet!

Források:
https://www.theplaidhorse.com/2018/10/08/toxic-trainer-relationships-what-to-watch-out-for-when-finding-the-best-for-you-and-your-riding/?fbclid=IwAR0LPq2prneHrHv4GmKm42LqhWYBAStLlBvTtV8jrWQv2dviaozBCZQJWqw
https://www.horseillustrated.com/horse-community-toxic-trainers?fbclid=IwAR2QVVcH3nEqlLO_0QjL_4yQtmavPZbSg9b6Nfe2gO9re0XcPjMaBhBAG0M
https://besthorsepractices.com/6-signs-toxic-trainer-test/?fbclid=IwAR16wPr9CACnbuBkoMibpeCruqWwKovI6STNp-qX9pCkvZJ96KycwOZYVkc

12/02/2025

Így így