18/03/2026
EZÜST A JU-JITSU FELNŐTT EURÓPA-BAJNOKSÁGON
2026. március 17-én az MSJJSZ két versenyzője lépett tatamira kontinentális reflektorfényben, miközben a görög nap kellemesen simította végig odakint a heraklioni csarnokot és mindazokat, akik siettek a felejthetetlen küzdelmeket saját szemükkel megnézni. A többieknek persze maradt az on-line közvetítés, ami ahhoz hasonló, mint amikor a görög gyroshoz nem kapsz tzatzikit: nem az igazi, de a semminél azért jobb.
Először BALJER ROXÁNA lépett a szőnyegre a Jiu-Jitsu női +70 kg-os kategóriában, ahol mindjárt az elején egy igen erős ellenféllel találta szembe magát, ez pedig nem volt könnyebb a folytatásban sem. Roxi mindent megtett a győzelemért, de ezúttal sajnos nem sikerült érmet szereznie. A felkészülése persze nem áll meg itt, nyáron indulni fog az Egyetemi Világbajnokságon, aminek a ju-jitsu küzdelmeit Brazíliában rendezik meg. Gratulálunk felkészítő mesterének, Szekeres Ákosnak!
Ahogy azt már elárultuk egy korábbi posztunkban, TŐRÖS TAMARA bejutott a Jiu-Jitsu versenyszám női -63 kg-os kategória döntőjébe a 2026-os Felnőtt Európa-bajnokságon. Azt már kevesebben tudják, hogy a döntőig három mérkőzése volt, ami bemelegítésnek sem adott elég időt számára: az első ellenfelét 20, a másodikat 36, a harmadikat 26 mp alatt kopogtatta le, így ígéretes döntő elé néztünk az egyébként viszonylag erős mezőnyben. A döntőben az a francia versenyző fogadta Tamit, akit korábban már sikerült legyőznie, így az egyébként világklasszis francia versenyző meg is tett mindent, hogy Tami ne tudjon kibontakozni, igazi jiu-jitsu játékot játszani, ugyanis szinte egész meccs alatt rettenetesen passzív volt, amiért a bíróktól egyetlen intés sem érkezett perceken keresztül. Egy szerencsés mozdulatáért aztán jogos előnypontot szerzett, onnantól gyakorlatilag nem csinált semmit perceken át, csupán passzívan kapaszkodott és szorított, illetve állásban a fogásból hátrált. Mindezt természetesen egyetlen intés nélkül, míg Tamara mozdulataira sem reagált pozitívan a bíró. A végén a betontömbbé vált franciát hozták ki a bírók győztesnek úgy, hogy az egész mérkőzés alatt vérszegény megmerevedésben töltötte az idejét. Ezzel az igen vitatható döntéssel Tami egy amúgy igen szépen csillogó ezüstérmet szerzett hazánknak az idei EB-n, amire nagyon büszkék vagyunk, innentől pedig a VB-re készül. 🥈Hatalmas gratula neki és edzőjének, Gustavo Galvaonak!
A magyar csapat még nem végzett, szurkoljunk nekik tovább együtt❗
Hajrá magyar ju-jitsu, hajrá magyarok! 🇭🇺❤🇭🇺
Dr. Spalovszky Csaba
MSJJSZ sportszakmai alelnök
mb. szövetségi kapitány
JJEU vezetőségi tag