02/08/2026
Az egész egy mozgólépcsőn kezdődött.
A szerelő már vagy húsz perce térdelt a szétszedett burkolat mellett, amikor a gépezet mélyéről különös csörömpölést hallott. Benyúlt a fogaskerekek közé, és egy kissé megviselt, kék tollú dartsnyilat húzott elő. A szárába mindössze ennyit véstek:
„Pillangó. Újabb forduló. A nyolc közé csak a legjobbak jutnak.”
Nem sokkal később megjelent egy feltűnően magabiztos férfi, aki BikaMax-potencianövelőt reklámozott, és váltig állította, hogy a nyíl eredetileg az övé volt. Bizonyítékként egy ugyanolyan kék dobozt is felmutatott, ám amikor elolvasta a nyíl szárába vésett üzenetet, hirtelen elsápadt.
– Elkéstünk… – suttogta. – Venyige már tud mindent.
A bolhapiacon Venyige valóban ott ült.
Régi rádiók, órák, fényképezőgépek, megsárgult könyvek, rozsdás szerszámok és ismeretlen eredetű kacatok vették körül. Úgy festett, mintha mindig is ott ült volna, és még akkor is ott fog ülni, amikor már az utolsó vekker is megállt.
Előtte egy kopott dosszié hevert, mellette lámpás pislákolt, fölötte pedig egy öreg tábla lengett az alkonyi szélben:
PILLANGÓ KUPA – ÁLMAID VERSENYE
A dosszié mellett állt egy másik férfi is. Ő volt az, akit mindenki ismert, csak azt nem tudta senki teljes bizonyossággal, hogy éppen hogyan hívják. Volt, amikor Lajosként emlegették, máskor Péterként, de a lényeg nem változott: ő mindenképpen Pepa volt.
Pepa egyik kezében egy kék tollú dartsnyilat forgatott, a másikban pedig egy gyűrött papírdarabot tartott. A cetlire mindössze egyetlen szót írtak:
Pillangó.
Úgy nézett rá, mintha évszázadok óta őrizné.
Venyige bólintott.
– Ő a tanú – mondta halkan. – Hol Lajos, hol Péter, de ha a Pillangóról van szó, mindig Pepa.
Ezután kinyitotta a dossziét, és egy kézzel rajzolt térképet terített az asztalra. Az útvonal a villamoshoz vezetett.
A szerelvényen egy Wellhello-pólós férfi ült. Némán bámult kifelé az ablakon, mintha semmi köze nem lenne az egészhez. Amikor azonban meglátta a kék tollú nyilat, lassan feléjük fordult.
– A válasz nem a végállomáson van – mondta. – Hanem ott, ahol a nyilak nem mindig a táblába mennek.
Ezzel egy cetlit csúsztatott át nekik. Egy dartsklub címe állt rajta.
A teremben félhomály uralkodott. A falakon trófeák csillogtak, a táblák némán várták az újabb dobásokat. Az egyik pályán egy Fradi-mezes játékos emelte dobásra a kezét, mögötte pedig lila-fehérben várakozott az ellenfele.
A kék nyíl elindult. Csakhogy nem a táblába állt, hanem egy kopasz homlok közepébe.
A sértett fél meg sem rezzent.
– Semmi baj – mondta nyugodtan. – A kiszállót akkor is megdobtam volna.
A nyomok ezután egy használtautó-telepre vezettek. A tulajdonos vastag aranylánccal a nyakában, „Főnök” feliratú kitűzővel támaszkodott egy Škodának.
– Ezzel bárhová eljuttok – ígérte. – Kevés kilométer, friss műszaki, megkímélt állapot. Csak templomba, dartsversenyre és a Francia Riviérára jártak vele.
Valamilyen, kizárólag álmokban értelmezhető logika szerint a következő pillanatban valóban a Riviérán találták magukat.
A naplementében egy fiatal nő sétált a tengerparton. A kezében apró ezüstkulcsot szorongatott. Amikor meglátta őket, szó nélkül átnyújtotta.
A kulcs egy koncertterem öltözőjét nyitotta.
Odabent Zalon Ciabattino játszott fekete ruhában, teljes zenekari kísérettel. A hangok úgy követték egymást, akár a tökéletesen felépített kiszálló nyilai. Amikor az utolsó hang is elhalt, a trombitás letette a hangszerét.
– A dobás titka nem az erő – mondta. – Hanem a belső nyugalom. A Pillangónak pedig csak az első ütemet kell megadni. Ha jól született, mindig akad valaki, aki továbbjátssza a dallamát.
Ezért következő állomásuk egy tajcsi-mester terme lett.
A mester hosszasan tanulmányozta a mozdulataikat, majd megmutatta a tökéletes dobóállást: egyik kéz előre, a másik a test mellett, a súlypont mélyen, a tekintet pedig rendíthetetlenül a célon.
– A tripla húsz előtt mindig csend van – mondta. – Aki ezt a csendet meghallja, már félúton jár a győzelemhez.
A mestertől egy sűrű, ködös erdőbe vezetett tovább az útjuk. A fák között taláros diákok siettek, a tisztáson pedig egy hatalmas, szárnyas lény kaparta türelmetlenül a földet. Az ösvényt egy termetes, szakállas alak állta el. Ő volt HÖgRId, a Pillangó erdejének őrzője.
Az egyik kezében óriási esernyőt tartott, a másikban egy összegyűrt versenylapot. Percek óta számolt rajta valamit, de minden újabb próbálkozással egyre tanácstalanabbnak látszott.
– Ötszázegyről indult – morogta. – Dobott hatvanat, aztán negyvenötöt, aztán… várjatok, az előbb még több pontja volt, mint amikor elkezdte.
Pepa óvatosan a lap fölé hajolt.
– Biztosan jól vontad ki?
HÖgRId sértődötten kihúzta magát.
– A kivonással semmi bajom. Csak az eredmény szokott más lenni, mint kellene.
Ezután közelebb hajolt Venyigéhez, és olyan komolyan súgta a fülébe, mintha egy tiltott varázslatot árulna el:
– A kiszállót mindig tudom. Csak azt nem, hogy mennyiről.
Azzal az erdő túlsó vége felé mutatott.
– Menjetek a henteshez! Neki nagy táblája van. Amit arra felír, azt még én is elhiszem.
A végső megfejtést valóban a hentes ismerte.
Éppen a napi árakat írta fel a táblára: sertéscomb, csirkemell, marhalábszár, kolbász. Venyige azonban nem az árut és nem is az árakat figyelte, hanem a számok rendjét.
A kréta önállóan mozogni kezdett.
A húsok nevei eltűntek, a számok átrendeződtek, majd különös üzenet rajzolódott ki előttük:
4–3.
4–3.
Négy Miklós.
Ebből kettő egymás ellen az elődöntőben.
Egyikük pedig a döntőben.
Pepa előrelépett. Egy pillanatra Lajosnak látszott, aztán Péternek, végül megint Pepának. Letette Venyige elé a gyűrött cetlit, ráhelyezte a kék tollú nyilat, és komoran megszólalt:
– Már majdnem összeállt.
– Mi hiányzik még? – kérdezte Venyige.
Pepa a távolba nézett.
– A végkimenetel.
Erre a semmiből New York bukkant fel. Forgatag, taxik, neonfények és hömpölygő tömeg. A Radio City előtt pedig ott állt Feri, a Kinizsi legújabb klubtagja.
Feri a felhőkarcolók árnyékában éppen néhány dollárt nyújtott át egy rászorulónak, amikor a bankjegy megrebbent az ujjai között, pillangóvá változott, és felröppent a Radio City fölé.
Feri csak nézett utána, majd elmosolyodott. Talán arra gondolt, hogy ha egyszer a 12-es villamosról be lehet kerülni a Kinizsibe, akkor azon sincs mit csodálkozni, ha egy dollár pillangóként indul haza New Yorkból.
A pillangó átszállt az óceánon, városokon és villamosvezetékeken, majd egyre kisebb köröket leírva visszatért Venyige bolhapiaci asztalához.
Leszállt a kopott dossziéra. Azután ismét kék tollú dartsnyíllá változott. Megfordult a levegőben, és egyenesen Venyige felé száguldott.
– Venyige! Ébredj! Kezdjük a versenyt!
Venyige felriadt.
Nem volt bolhapiac. Nem volt mozgólépcső-szerelő, BikaMax-ügynök, autónepper, tajcsi-mester, trombitás, hentes vagy Francia Riviéra. HÖgRId sem bolyongott az erdőben egy elrontott versenylappal, a Wellhello-pólós villamosutas sem adott át titkos üzenetet, Pepa nem őrzött évszázados jóslatot, és Feri sem New Yorkból küldött pillangóvá változó dollárt.
Csak a Kinizsi klubhelyisége volt. A dartstáblák, a gyülekező játékosok, a nevezések, a beszélgetések és a verseny előtti megszokott izgalom.
Az egész csupán álom volt.
De nem véletlenül éppen Venyige álma.
Mert ő az, aki a Pillangót itt, a Kinizsiben tovább élteti. Ő az, aki összegyűjti a játékosokat, életben tartja a versenysorozatot, és gondoskodik róla, hogy a Pillangó története ne érjen véget.
És talán az sem véletlen, hogy Pepa is ott állt mellette az álomban. Hol Lajosként, hol Péterként, de mindenképpen Pepaként – a kék nyíl és a Pillangó titkának őrzőjeként.
Aztán elkezdődött a nagyon is valóságos szombati forduló.
A versenynapon 15 játékos állt tábla elé, és egyvalami már az indulás pillanatában biztos volt:
a Miklósok nyertek.
Nem kevesebb mint négy Miklós nevezett, ráadásul közülük ketten az elődöntőben egymással is összecsaptak.
A nap ismét nagy csatákat hozott.
Laukó Márk, a Kinizsi játékosa a Pillangó Kupa korábbi fordulóin azért nem tudott részt venni, mert a Hungarian Darts Super League, vagyis a HDSL versenyeiben volt érdekelt – abban a sorozatban, ahol eldől, ki jut ki a PDC-világbajnokságra.
A Pillangó Kupára most jutott el először, és ha már ott volt, nem érte be pusztán a részvétellel.
Az elődöntőben óriási, végletekig kiélezett csatát vívott Zvara Vikivel, a Kinizsi legutóbbi fordulójának győztesével. Mind a hét legre szükség volt, Márk végül 4:3-ra nyert, és bejutott a döntőbe.
A másik ágon Csík Miklós és Toldi Miklós csatája ugyancsak döntő legig tartott. Csík Miki idén több versenyt is kihagyott, de ebből a játékán semmi sem látszott: küzdelmes mérkőzésen, szintén 4:3-ra győzött, és megszerezte a másik döntős helyet.
A fináléban Laukó Márk már nem hagyott kétséget.
5:2-re legyőzte Csík Miklóst, ráadásul a döntőben egy 13 nyilas és egy 14 nyilas leget is dobott. Első idei Pillangó Kupa-szereplését így rögtön tornagyőzelemmel zárta – méghozzá olyan játékkal, amely tökéletesen megmutatta, milyen színvonalon versenyzett az elmúlt időszakban.
A mai forduló végeredménye
🥇Laukó Márk
🥈Csík Miklós
🥉Zvara Viktória és Toldi Miklós
Venyige tehát nyugodtan felébredhetett a lázálomból.
A mozgólépcső-szerelő, a BikaMax-ügynök, a Wellhello-pólós villamosutas, az autónepper, a tajcsi-mester, a trombitás, HÖgRId, a hentes, a hol Lajosként, hol Péterként feltűnő Pepa és a Manhattanbe keveredett Feri talán csak álombeli szereplők voltak.
A Pillangó Kupa története azonban még korántsem ért véget.
Lesz még javítási lehetőség, lehet újabb pontokat szerezni, feljebb kapaszkodni, és közelebb kerülni a nagydöntőhöz. A tét továbbra is komoly: a sorozat végén mindössze nyolc játékos válthatja meg a helyét a fináléban.
A megfejtés tehát még nem teljes. A nyolcak névsora még nem végleges, és Venyigére talán vár még néhány hasonlóan különös éjszaka.
A lényeg azonban már most is nagyon valóságos:
a Pillangó tovább repül. 🦋🎯
Támogatóink: VIWA Vitaminwater, Zs-H Kft., Janko Sport Bet&Bar
