Wekerlei Fejlesztő-műhely

Wekerlei Fejlesztő-műhely Mozgás, kognitív és pszichológiai fejlesztés már csecsemőkortól! Ezen tapasztalatok miatt döntöttem véglegesen a fejlesztés mellett.

A Wekerlei Fejlesztőműhely már több mint 10 éve várja azokat a csecsemőket, valamint 3 és 18 év közötti gyerekeket, akik mozgásukban, beszédfejlődésükben elmaradtak, vagy tanulási, magatartásbeli zavarral küzdenek, esetleg kiemelkedő képességeik miatt tehetséggondozásban részesülnek. Nálunk minden család megtalálja a számára leginkább testhezálló foglalkozást, legyen az fejlesztés, játék, terápia, iskola előkészítés, vagy tehetséggondozás. A kognitív és mozgásos fejlesztések mellett nem feledkeztünk meg a gyerekek egészséges pszichés állapotának fenntartásáról sem, ezért indítottuk útjára személyiségfejlesztő foglalkozásainkat is. Több éves szakmai tapasztalatom és édesanyám támogatása révén hoztam létre Wekerlén ezt a kis fejlesztő központot. Mivel már az egyetem alatt is gyerekekkel foglalkoztam, rengeteg családot ismertem meg a telepről és Dél-Pestről egyaránt. A sok pozitív visszajelzés mellett, azonban láttam és tapasztaltam azt is, hogy egy sérült vagy problémás gyerek mennyi gondot és aggódást okoz a szülőknek. Tele vannak kételyekkel, bizonytalanok abban, hogy kihez forduljanak, ki a megfelelő szakember, aki nemcsak a gyerek tényleges problémáját ismeri fel, de a mindennapi élethez szükséges tanácsokkal is el tudja őket látni. Szakképzett és elhivatott kollégáimmal együtt segítünk megteremteni gyermekének az optimális fejlődéshez szükséges feltételeket, hogy a mindenki által várt, pozitív változás minél látványosabb és hatékonyabb lehessen. Keressenek fel minket bátran!

14/09/2026

Előadás a Mozdulj Wekerle! programján – A csecsemőkori reflexek hatása a gyermek fejlődésére

• Mik azok a csecsemőkori reflexek?
• Hogyan befolyásolják a gyermek viselkedését és kognitív fejlődését?
• Hogyan befolyásolják felnőtt életünket?
• Hogyan tudunk segíteni, mi a megoldás?

Előadó: Romhányi Réka
fejlesztőpedagógus, TSMT, KMT, alapozó- és homloklebeny terapeuta, Stephens–Sarlós mentor

📅 2026. 09. 20., vasárnap
🕙 10:00–12:00
📍 Kós Károly tér

Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
🔶REGISZTRÁCIÓHOZ az űrlap elérhető a hozzászólásban, vagy az alábbi linken:🔶
https://forms.gle/7nNcByEyrTLr6aq37

Iskolára hangoló foglalkozásainkra még lehet jelentkezni! wekerleifejlesztomuhely@gmail.com
11/09/2026

Iskolára hangoló foglalkozásainkra még lehet jelentkezni! [email protected]

Jövő héten indul a Tanulástechnika tréningünk, felső tagozatosoknak!!
09/09/2026

Jövő héten indul a Tanulástechnika tréningünk, felső tagozatosoknak!!

02/09/2026
Augusztus 24-28.-ai, félnapos (9:00-14:00) KAMASZ táborunkba még egy hely kiadó!!
19/08/2026

Augusztus 24-28.-ai, félnapos (9:00-14:00) KAMASZ táborunkba még egy hely kiadó!!

Augusztus 24-28.-ig, a nyár utolsó egy hetes nyári TSMT tanfolyamára várjuk a gyerekeket az alábbi időpontokban: 7:45-8:...
18/08/2026

Augusztus 24-28.-ig, a nyár utolsó egy hetes nyári TSMT tanfolyamára várjuk a gyerekeket az alábbi időpontokban: 7:45-8:55, 8:45-9:45, 16:00-17:00, vagy 17:00-18:00

Cím

Zoltán Utca 26
Budapest
1192

Nyitvatartási idő

Hétfő 09:00 - 20:00
Kedd 09:00 - 20:00
Szerda 09:00 - 20:00
Csütörtök 09:00 - 20:00
Péntek 09:00 - 20:00
Szombat 09:00 - 20:00

Telefonszám

+36709450896

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Wekerlei Fejlesztő-műhely új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Wekerlei Fejlesztő-műhely számára:

Parancsikonok

Megosztás