Sétacikli kölcsönző

Sétacikli kölcsönző Kerékpár kölcsönző A SÉTACIKLI KÖLCSÖNZŐ-t 1984-ben alapította Grünwald István és felesége, Szentpéteri Katalin.

Először csak néhány egyedi tervezésű és építésű SÉTACIKLI állt "csatasorba", melyeket István sok-sok éjszaka és nappal alatt álmodott meg. A kölcsönző a tervezés, a prototípusok legyártása és jó néhány próbakör után nyitott meg egy szép, napsütéses augusztusi napon a Margitsziget közepén. A hőskorban a tesztelés és apró módosítás még napi feladat volt. Nem csináltak titkot ebből, így akár a vendégek szeme láttára is történhettek kisebb beállítások. A forgalom növekedésével, a fejlesztések eredményeképpen a SÉTACIKLI kínálat folyamatosan bővült, változott. Az évek során új konstrukciók, új, egyre modernebb megoldások láttak napvilágot, melyek a főkonstruktőr István vezette tervező csapat ceruzájából születtek, természetesen a vásárlói igények figyelembe vételével. A Margitsziget könnyedén bejárható mindegyik járművel, meg lehet tekinteni akár a romokat, a rózsakertet, az állatkertet és a többi csodaszép látnivalót, már fél óra alatt is. A tulajdonosok hitvallása a testmozgás, ezen belül is a kerékpározás népszerűsítése. A nyitás óta, szinte folyamatosan várja kedves vendégeit a kis családi vállalkozás, azzal a céllal, hogy a vendégek érezzék jól magukat a saját készítésű járműveken, a SÉTACIKLI-n. István 2020-ban bekövetkezezett halálát követően Katalin, immáron lányával közösen vezeti a családi vállalkozást. A jelenleg elérhető SÉTACIKLIK:
KISDZSIP 2-5 éves gyerekek részére
KISAUTÓ 5-11 éves gyerekek részére
3 vagy 4 kerekű AUTÓ 2 felnőtt részére
HINTÓ 2 felnőtt és 2 gyermek részére
AUTÓ 4 felnőtt részére

Felnőtt 2 személyes
28/04/2026

Felnőtt 2 személyes

Ajánlatunk két felnőtt személy részére
25/04/2026

Ajánlatunk két felnőtt személy részére

Árak 2026
25/04/2026

Árak 2026

28/05/2025

A nyitvatartás az időjárás függvényében változhat

Kedves Vendégeink!Újra itt a május, újra eljött az osztálykirándulások ideje,  még senki nincs lekésve, Budapest közepén...
14/05/2024

Kedves Vendégeink!

Újra itt a május, újra eljött az osztálykirándulások ideje, még senki nincs lekésve, Budapest közepén a csodás Margitszigeten várjuk Önöket szeretettel, egy vidám biciklizésre. Csoportos kedvezmények.

2 személyes Gyerekbicikli max. 140cm-ig
28/04/2024

2 személyes Gyerekbicikli max. 140cm-ig

Idei áraink
28/04/2024

Idei áraink

Cím

Budapest
13

Nyitvatartási idő

Hétfő 11:00 - 19:00
Kedd 11:00 - 19:00
Szerda 11:00 - 19:00
Csütörtök 11:00 - 19:00
Péntek 11:00 - 19:00
Szombat 10:00 - 19:00
Vasárnap 10:00 - 19:00

Telefonszám

+36306065936

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Sétacikli kölcsönző új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Sétacikli kölcsönző számára:

Parancsikonok

Megosztás