24/06/2024
Tour de Zalakaros 2024 beszámoló
Múlt vasárnap a Knorr-Bremse alkalmazottainak lehetősége nyílt részt venni a Tour de Zalakaros nevű lassan ikonikussá váló országúti kerékpár versenyen. Öt kollégánk is képviselt minket céges színekben, amit többen is felismertek és vidáman kérdezgettek egyik másik ismerős munkatárs hogyléte felől.
Általában két jelentősebb versenyszámot rendeznek és ezek mellett vannak még kisebb családi, illetve céges „futamok”. Ez a két szám a 66 km-es középtáv és a 132 km-es hosszútáv, ami utóbbi végül szintén a középtáv útvonalán lett megrendezve (két körrel). Az eredeti útvonalon ugyanis éppen felújítják az utat (vagyis jövőre mindenképpen jelentkezzen, aki hibátlan aszfalton szeretne tekerni egy jót).
Igazán kihívást a meleg és a nagy szél okozott. Mindkettő elég sok erőt vett ki a versenyzőkből, és szoros együttműködésre késztette őket, hiszen a kerékpárversenyzésben a nagy szél legjobb ellenszere a bolyban való tekerés és a csapatmunka. Ami viszont nem nagyon kedvez a kiürült kulacsok újratöltésének, hiszen senki sem akar lemaradni egy erős bolytól azzal, hogy megáll a kulacsait megtöltetni. Ebből adódott is némi probléma, mivel a kiszáradás ilyen melegben nagyon veszélyes. Sok versenyző panaszkodott is arra, hogy ezzel eltaktikázta magát. Azt viszont senkitől sem lehetett hallani, hogy megbánta volna a részvételt. Hiszen remek volt a szervezés, gyönyörű az útvonal és nagyszerű a hangulat.
A legjobb egy ilyen eseményben az, hogy pontosan azt kapod tőle, amit szeretnél. Ha nyomni akarod a tempót, akkor választasz egy erős bolyt és olyan tempót mehetsz, amit egyedül, illetve kis csoportban esélyed sincs. Ha pedig egy kellemeset akarsz tekerni, szép környezetben, beszélgetős tempóban, akkor pedig választasz egy lassabb bolyt a mezőny végén és ugyancsak megkapod, amiért jöttél, utána pedig remek élményekkel mehetsz haza.
Gratulálunk minden teljesítőnek, de kiváltképp kollégáinknak!