12/04/2023
Országos negyedik helyet ért el csapatunk!
A 2022-23as Kosárlabda Diákolimpia B kategóriájában negyedik helyezést ért el az Eötvös Négerek csapata. A három napos hétvége Kecskeméten jól sikerült, büszkék vagyunk teljesítményünkre.
Pénteken három csoportmeccset játszottunk le, mind a hármat magabiztos győzelemmel zárva. Szombaton az utolsó, negyedik csoportmeccs megnyerésével csoportelsőként jutottunk tovább, így a negyeddöntőt a hazai Kecskeméti Bolyai ellen játszottuk, amit meg is nyertünk. Vasárnap kora reggel sajnos az elődöntőben kikaptunk a címvédő bencésektől, majd a bronzmeccset is elveszítettük egy küzdős, szoros játszmában a Szombathely ellen, így negyedik helyen zártuk a tornát.
Eötvös 50-19 Szolnok
A Szolnok ellen már rögtön az első negyedben Olivér bevert egy triplát, ezzel megteremtve az alaphangulatot. 2-3as zóna védekezésünkkel nem tudott mit kezdeni az ellenfél húzóembere, aki feltűnően hasonlított Anthony Davisre. A 16-3as kezdés után el is dőlt a mérkőzés lelkiekben, nem tanúsított túl nagy ellenállást már a Szolnok.
Eötvös 38-23 Nagyatád
A Nagyatádi Ady Endre Gimnázium ellen kissé álmoskásan kezdtünk, de hamar felvettük a szokásos ritmusunkat. Szerencsére meg tudtuk figyelni előre ellenfelünket, feltérképeztük erősségeit és így felkészülten vágtunk neki a mérkőzésnek. A Nagyatád szőke magasemberére védekeztünk 4+1es boxot, mégpedig Zsombi fogta a culát. Összesen 4 pontot tudott szállítani csapatának Zsombi lockdown-defense alatt, a torna hátralévő részében mentális gondokkal is küzdött ezek után. Faragó agresszív periméter védekezése nagyban hozzájárult a csapat teljesítményéhez. Támadásban fontos szerepe volt Beni triplájának, mellyel véglegesen megtörtük ellenfelünket.
Eötvös 37-20 Debrecen
A Debrecen volt a leggyengébb csapat csoportunkban, Balázs betegség és Andris vállsérülés miatt ülték ki a meccset. Mézi kő keményen dolgozott a palánk alatt, a kezdőötös tagjaként. Az első kosarunk 5 perc elteltével született csak meg, de ez sem hátráltatott minket, a továbbiakban stabil játékkal játszottunk végig. Bolygó Máté két bedobott triplája és Zsombi ziccerei eredményeképpen behúztuk harmadik győzelmünket is.
Eötvös 46-37 Vác
A Vác ellen talán a torna legjobb teljesítményét nyújtottuk, végig kiélezett játszmát nyerve meg végül. Igaz sötét színben melegítettünk, de az utolsó pillanatban világosra kellett cserélni mezünket.
Alig 10 másodperccel a feldobás után Olivér besütött egy hármast, megismételve a Szolnok elleni akcióját. Sajnos rögtön érkezett is rá a válasz: két palánkos triplát makkoltak be a váciak, ezzel megszerezve a vezetést. Levi erős kezdése, majd Andris becserélése után átvettük a kezdeményezést és Tomi csont nélküli hármasával az első negyedet 19-15re zártuk.
A második negyedben több eladott labdával és a Vác támadó lepattanóival fordult a kocka, 23-21et mutatott az eredményjelző a Vác javára. Zoboki mester időt is kért, majd mindenre elszántan folytattuk tovább a játékrészt. Igaz, hogy sok labdát adtunk el ismét, és még a labda elrúgásával is megpróbáltak minket hátráltatni a váciak, a gyémánt figuránk után Andris step-back triplájával újra kiegyenlítettünk.
A második félidőt egy türelmesen, üres ziccerig végigjáratott flex-figurával indítottuk, majd egy 9-2es futást követően hét ponttal elléptünk a Váctól. Egy bekapott tripla miatt 37-33as állással vághattunk neki az utolsó negyednek, de Olivér blokkjai és Tomi fontos kosarai után kinyílt az olló a váciaknak, csoportelsőként jutottunk tovább a negyeddöntőbe, Tomi 11 és Andris 19 pontos teljesítményével.
Eötvös 44-26 Kecskemét
Az esti negyeddöntőt az A csoport második helyezetével játszottuk, a hazai Bolyai Gimnáziummal. Balázs a kispadról kirobbanó formában, égő kézzel lépett pályára, 3 trojkát szállított a négereknek, feltüzelve a közönséget. Az első félidőben magabiztos 10 pontos előnyt építettünk ki, melyet a második félidőben tovább mélyítettünk gyorsindításokkal és kitűnő védekezéssel. Az utolsó negyedben Molnár Máté irányította erős kézzel a csapatot, biztosítva győzelmünket. Rengeteg eötvös szurkoló volt jelen, remek hangulatot teremtve a csarnokban.
Eötvös 28-39 Pannonhalma
Vasárnap kora reggel már a Pannonhalmi Bencés Gimnázium ellen melegítettünk, majd 8 órakor fel is dobták a labdát.
A bencések rendkívül tapasztalt és rutinos játékot játszottak, ez ki is ütközött már az első negyed alatt: 11-4es előnyt tudhattak a magukénak. Borzsák szokásos HÖ felkiáltásaival jelezte, hogy üres, majd könnyedén értékesítette a ziccereit. Andris, látva, hogy az egyik pannonhalmi elfáradt, leültette azt, majd faltot harcolt ki és úgy büntette meg ellenfelét. A félidőt harcias játék után 16-20ra zártuk.
A harmadik negyedben csodás módon fordítottunk, 4es játékosunk gól-jó-faltjával 21-20ra vezettünk. Elit védekezés és lepattanózás után 26-27re zártuk a játékrészt, egy pontos hátránnyal.
Sajnos a negyedik negyedbe elfogytunk, elfáradtunk, így a bencések elléptek 6 ponttal. Ezek után muszáj volt kockáztatni, ennek okán ki is szélesedett a hátrányunk.
Végül 11 pontos vereséggel zártuk a mérkőzést, de nagyon érett és agresszív játékot mutattunk fel.
Eötvös 29-34 Szombathely
A bronzért folytatott mérkőzésen már nagyon látszódtak fáradtságunk jelei, sok eladott labdánk és kihagyott dobásunk volt. Az ellenfél csapata szerencsésebben kezdett, majd meg is tudták tartani előnyüket. Borzsák Máté és Balázs betegsége sem segített a csapaton, nagyot küzdöttünk, de végül a futóóra eljárt felettünk.
A bronzmeccs után kissé búskomor volt a csapat, de a döntő (és az alatta elfogyasztott rántotthús) jókedvre derített minket. A Pannonhalma nyerte el a bajnoki kupát, ezért büszkék lehetünk az ellenük nyújtott teljesítményünkre. Az eredményhirdetésen csapatkapitányunk Zsombi és edzőink Zobi és Matyi vehették át kupánkat, melyet az Eötvös vitrinében helyezünk majd el. Emellett Andris bekerült az All Star csapatba, még egy kupát elhozva nekünk.
A hazaúton több üveg pezsgő is elfogyott az említett kupákból, remek hangulatban telt a vonatút.
Köszönjük Miléné Tanárnőnek, hogy elkísért minket, valamint Szuromi Marcinak is a közvtítéseket. És természetesen köszönjük minden szurkolónak aki eljött Kecskemétre vagy online nézett minket!
Hajrá Eötvös!!
A csapat tagjai:
Görömbey András - 4
Borzsák Máté-5
Turner Olivér-6
Bolygó Máté-7
Molnár Máté-8
Nyerges Tamás-10
Szinvai Zsombor-11
Faragó Bálint-12
Bíró Benedek-13
Fodor Levente-14
Várkonyi Balázs-15
Szakács Márton-26
Edzők: Zoboki Ábel, Budai Mátyás