19/06/2026
Bravó Tomi💪
Lezártuk a szezont a Klubcsapatok Európa-bajnokságán Szarajevóban! 🇧🇦🥋
Az idei EB-n elképesztően erős mezőny gyűlt össze, több súlycsoportban is 4-5-6 török versenyző szerepelt, így minden egyes győzelemért keményen meg kellett küzdeni. 💪🔥
🏅 Borsos Tamás fantasztikus teljesítménnyel bronzérmet szerzett! 🥉👏
Külön öröm számunkra, hogy több fiatal sportolónk is lehetőséget kapott a bizonyításra. Többek számára ez mindössze a második világranglista pontszerző verseny volt, kicsin múltak a mérkőzések.
🥋 Pál Liliána
🥋 Mali Ádám
🥋 Novák-Filipich Domonkos
🥋 Szalai Flóra
🥋 Székely-Kerekes Bodza
🥋 Joó Boldizsár
A csapat többi tagja is értékes győzelmeket szerzett egy rendkívül erős nemzetközi mezőnyben. 👏💜
Természetesen most még van bennünk némi hiányérzet, hiszen több mérkőzésen is hajszálnyi különbséggel maradtunk alul. Ráadásul több esetben a kategóriák későbbi győztesei, kiemelt favoritjai állítottak meg bennünket. Ezekből a helyzetekből tanulunk, elemezünk és fejlődünk tovább. 📈🎯
Most következik:
✅ Elemzés
✅ Tervezés
✅ Nyári feltöltődés
✅ Hazai és nemzetközi edzőtáborok
A munka nem áll meg, csak új lendületet vesz! 🚀🥋
Fogunk még meglepetést okozni 😉
Szép volt, CSAPAT! 💜🤍
Hajrá LILÁK 💜🇭🇺💜
Köszönjük a rengeteg biztatást és támogatást, amit otthonról és a helyszínen is kaptunk! 🙏💜🇭🇺
📸 Hamarosan érkezik a többi kép is
A végtelenbe, és tovább 👉💥👈🚀