28/05/2026
Somlai Béla
Fontos szempont volt nála mindig is, hogy hosszú távra tervezzen.
Mivel 1976 óta, tehát kereken 50 éve tartozik a Vasashoz, így ez mindenképpen sikerült.
Amikor Pasarétre került, még nem volt vívócsarnok, a főépületben volt a sportág főhadiszállása.
Kitüntettünk friss TF-diplomával csöppent olyan kiválóságok közé, mint Kovács Tamás, Marót Péter, vagy Hammang Ferenc.
Az első időszakban a sportágat kiemelkedő szinten oktató Mendelényi Tamástól, később Batizi Sándortól, majd Szepesi Lászlótól leshetett el munkamódszereket
Edzői pályafutása kapcsán igazán nem lehet hiányérzete: tanítványai az évtizedek során olimpiai, világ és Európa-bajnokká váltak, mind felnőtt mind utánpótlásszinten.
Ferjancsik Domonkostól kezdve Lengyel Balázson át egészen az egyik abszolút csúcspontig, Szilágyi Áron 2012-es londoni olimpiai bajnoki címéig lehetne sorolni a tanítványokat és velük elért sikereket.
És ez még korántsem múltidő, hiszen napjainkban a már szintén olimpiai ezüstérmes, valamint Európa-bajnok, rendkívül sokra hivatott Rabb Krisztián az első számú tanítványa.
Páratlan sikerek ezek edzőként, ám kitüntettünk hitvallása az, hogy nem csak az érmek számítanak, erről így beszélt:
„Egy sportoló a keményen végig dolgozott edzések eredményeként ugyan nem világbajnok, ám a vívóteremben elsajátítottakra bízvást építheti az életét. Kitartás, fegyelem, baráti kapcsolatok. Úgy gondolom, aki magas szinten sportol, az képes tanulni is. Büszke vagyok arra, hogy több tanítványom is bizonyította ezt.”
Félévszázados, igazi edzői életmű ez tehát, kitüntettünk pedig büszke arra, hogy ezt a Vasasban vihette véghez, mi pedig büszkék vagyunk arra, hogy Somlai Bélának a mai közgyűlésen átadhatjuk a Vasas SC életműdíját.