11/05/2026
Gyàl-Erzsébet Sk 2-4, félidőben 0-0, Gólszerző: Szirmai 4
Ma este Gyálra látogatott csapatunk. Egy tökéletesen előkészített pálya fogadott minket, itt tényleg élmény focizni. A múlt heti vereség ellenére bizakodó volt a társaság, pár sérült újból csatasorba tudott állni, bár így is csak két csere ült a padon.
Az első percekben nálunk volt a labda, jól járattuk de előre nem tudtuk juttatni. Próbáltuk Ágostont megjátszani itt még kevés s*kerrel. Aztán átvette az irányítást a hazai csapat, próbálkoztak becsülettel, ekkor a vezetést is megszerezhették volna. Ebben az időszakban pontatlanok voltunk, sok labdát veszítettük. Így telt el az első félidő, a hajrában újból mi próbáltunk többet tenni a vezetés megszerzése érdekében.
A második félidőben már sokkal gyorsabban tudtuk tenni a dolgunkat, talán ez volt a kulcs. Gyors és veszélyes kontrák után hamar három Ágoston gól következett, ami le is zárta a meccset. Vagyis gondolták sokan a nézőtéren, de a hazaiak ezt másképp szerették volna, és két gyors góllal vissza tudtak jönni a meccsbe.
Ez nem tartott sokáig, Ágoston sebességét ma nem tudták tartani,, így meglőtte a negyedik gólját is. Ezzel eltemetve a Gyáli reményeket a pontszerzésre. Utolsó gyáli fellépésünk alkalmával is négyet lőttünk a hazaiaknak. Akkor Roli volt, aki egymaga ezt megt***e, most Ágoston. Könnyű az edző dolga ilyen csatárok láttán.
Összességében a rengeteg sebből vérző csapatunk szép győzelmet aratott, és szép estét töltött Gyálon.
Csodálatos Erzsébet 🖤🤍🌹