01/09/2026
A férfiakkal nehéz! :) (Én például az utolsó pillanatban majdnem lemondtam a 3 napos álomutamat amiatt, amiről most írok…)
Épp az elmúlt hetekben jutott el végre hozzám valaki, aki saját bevallása szerint már 2 ÉVE (KETTŐ ÉVE!) gondolkodott rajta, nézegette az időpontokat, de ennyi idő (és egy ijesztő vérkép) kellett ahhoz, hogy rászánja magát arra, hogy írjon, és aztán végre bele is vágjon az edzésbe…
Sok edző legyint egyet, hogy “Á, csak lusta!” Pedig nagyon nem. Mi férfiak különösen szeretjük kompetensnek, alkalmasnak érezni magunkat abban, amit csinálunk (tudom, a nők is, ezen most légyszi lépjünk túl). Új dologba vágni ezért is ijesztő, hiszen abban az elején nem fogjuk magunkat ügyesnek, rátermettnek érezni...
Ráadásul ha a mozgásról van szó?
40 felett újra odaállni edzeni, úgy, hogy korábban csupa rossz élményünk volt mondjuk a tesiórákon?
Ne szépítsük: szorongató érzés.
Már az orvos is mondta, és a feleséged is jelezte - de nélkülük is tudod, hogy szükséged lenne rá. Mégis, amikor a lehetőségeket nézegeted, simán eszedbe juthat minden korábbi szörnyű élményed a mozgással kapcsolatban.
Az amikor téged választottak utoljára a csapatok elosztásánál.
Amikor utolsó lettél a futásban.
Amikor a gerenda miatt szorongtál, vagy a kötélre nem tudtál felmászni.
Amikor mindezekért a tesitanár még gúnynevet is aggatott rád, vagy csak valami poénosnak szánt beszólása miatt röhögött rajtad az egész osztály, és ezután még az öltözőbe is be kellett menni a többiekkel.
Szóval nem, Te nem lusta vagy.
Az van, hogy amikor felnőttként felmerül, hogy el kéne kezdeni edzeni, ezek a régi kudarcélmények bekapcsolnak. Nem úgy, hogy leülsz és tudatosan végiggondolod őket! Inkább csak hallod bent a régi gúnyolódásokat, és egy belső hangot:
„Inkább hagyjuk.”
„Majd később.”
„Ez úgysem nekem való, nem vagyok sportos típus.”
Egyszer már kellemetlen volt kilógni a sorból, hibázni mások előtt, ügyetlennek érezni magad. Ezért az agyad azt mondja: ne menj bele még egyszer! Próbál Téged megvédeni. :)
De ez csapda is! Ha emiatt nem vágsz bele, akkor nem kapsz új élményt sem, ami felülírná a régit. Pedig az, hogy akkor milyen közegben mi történt veled, nem azt jelenti, hogy Neked nem való a mozgás. Csak annyit, hogy OTT rossz élményed volt vele.
Én is így voltam az edzéssel anno, de most egy frissebb élményemről írok inkább.
Fiatalon kimaradtak az életemből az utazások, nem láttam túl sokat a világból. Így 40 felett elhatároztam, hogy basszus, hát mindig vágytam arra, hogy egyszer éjszakai vonattal csupán egy hátizsákkal utazzak valahova egyedül, és ott eltöltsek pár napot, akkor hát miért is ne csinálhatnám meg? :)
Kinéztem magamnak Szlovéniát. Leszerveztem mindent: megvolt már a vonatjegy, a szállás, a terv, hogy miket nézek meg…
És az utolsó pillanatban majdnem lemondtam. Ilyenek mentek a fejemben:
“Á, nem való ez nekem. Alig beszélek angolul, hogy fogom megértetni magam? Mi van, ha nem érzem ott jól magam? Én nem vagyok az a világjáró típus…”
Másnak ez könnyen megy, természetes. Nekem nem az. Egyértelműen kimozdulás a komfortzónámból.
Aztán elmentem, mert realizáltam, hogy mi történik a fejemben.
És életem eddigi legjobb utazós élménye lett. Mesélnivalót, élményeket, energiát szereztem. Vétek lett volna kihagyni!
Te most valahogy így vagy az edzéssel.
Szóval, nem az akaraterőddel van baj, és nem vagy béna sem. Egy (vagy több) régi kudarcélmény próbál távol tartani egy új helyzettől. Ezt nem önostorozással lehet felülírni, hanem olyan közegben szerzett új tapasztalatokkal, ahol a lassú tanulás természetes.
A Vasember Műhely pedig egy ilyen közeg minden olyan férfinak, aki most még nem gondol sportos típusként magára. Elindult a tanév, várlak Téged is - itt szép lassan azzá válsz majd :)
Te ne várj 2 évet az üzenettel, írj nekem MOST! És akkor 2 év múlva egy izmosabb, erősebb, magabiztosabb, slim fit pólós férfit látsz majd a tükörben…
____
Amúgy valaki szeret(ne) még egyedül utazni rajtam kívül? És hova? :)
