Igyekeztünk egy olyan rendszeres futó eseményt szervezni, ahol többféle szempontból is pozitív élmények érhetik a résztvevőket. A futás önmagában is pozitív dolog, de néha jól jön valami extra, ami megfűszerezi az esetlegesen unalmasabb hétköznapokat. A társaság, a közös futások hangulata - helyszíntől függetlenül - szintén nagyon ösztönző. Mi, a DK Team szervezői, ezért választottuk a közös esti futásaink helyszínéül a belvárosi hegyeket. Innen csodás panoráma tárul elénk, Budapest legszebb arca. Sok kezdő futó tartozik közénk, akik számára sokat jelent közösséghez tartozni. Igyekszünk ösztönözni minél több embert, hogy mozogjon, fusson. Bárki, bármikor csatlakozhat ehhez a lelkes közösséghez. A futást minden hónapban megszervezzük. Az útvonal változik, nem is hirdetjük ki előre, hogy pontosan merre megyünk majd. Néhány fix pont azért akad az út során. A Batthyány térről indulunk és ide is érkezünk. Mindenképpen érintjük a következő helyeket: Halászbástya, Tabán, Citadella, Szabadság-híd, Váci utca, Lánchíd. Az útvonal-választástól függően ez 9-12 km között lehet, elég sok szintemelkedéssel. Nem könnyű, de teljesíthető. Nem verseny, az elsődleges cél a közös futás, a közösség építése, ezért max. 6-800 méterenként mindenképp bevárjuk egymást, néhány nevezetes ponton meg is állunk pár percre nézelődni, fotózni. A viszonylag lassú átlagtempó nem jelenti azt, hogy nincs sportértéke is a futásnak, mert egy kellemes hill edzésnek is tökéletes. Néhány - már-már szállóigévé vált - gondolat a korábbi futásokról: "Olyan szép innen a panoráma, hogy ezért pénzt kellene kérni!", "Budapest összes lépcsőjét megmásztuk!", "Jé, itt még sosem jártam!". Szerettel várunk mindenkit, aki szívesen futna a belváros hegyein és szeretné megcsodálni onnan Budapest esti fényeit. (A részvétel ingyenes.) Valami ilyesmi:
http://www.gmap-pedometer.com/?r=6137012