18/06/2024
Már szinte kizárólag csak a WTF sorozat versenyeire járunk, a többi szervező által lebonyolított futóversenyek szépen lassan kikoptak az éves futónaptárainkból. Mi ennek az oka? Talán az, hogy nagyon rugalmasak és nagy fantáziával megáldottak a WTF szervezői, emiatt pedig sokszínűek és változatosak ezek a megmérettetések, valamint az 500 és 1000 fő közötti létszám miatt „szinte” családias rendezvényeknek számítanak. Ezeken a versenyeken mindenki megtalálhatja a képességeihez, vagy éppen az aktuális formájához illő távot 7 és 30 kilométer között, legyen szó sima aszfaltos- vagy akár terepfutásról. A korábbi téli „Cold”, a tavaszi „Börzsöny”, a nyári „Szentendre” és az őszi „Buda” események már régebb óta kiegészültek egy esti versennyel („Night”), idén pedig már a „Spartacus” ösvényen is össze lehet majd mérni a tudásunkat másokéval.
Ezek közül nekem a WTF Szentendre (vagyis SZTENDRE) az egyik kedvencem! Sajnos a korábbi kedvelt útvonalat tavaly módosították a szervezők, teljesen más helyre tették át a versenyt és az általam preferált „L” táv 17 kilométerről 22 kilométerre hízott. Ugyanakkor ez a módosított vonalvezetés és az új helyszín is tetszik, mert igazán nekem való terep! Első olvasatra kicsit soknak tűnik a teljes távon leküzdendő 700 méteres szintemelkedés, de a Visegrádi-hegység nem a magas csúcsairól híres, inkább egyfajta hullámzás jellemző az útvonalra, amit én nagyon szeretek.
Idén eddig viszonylag normálisan futok, de 14 kilométernél hosszabbakat nem nagyon mentem az utóbbi időben, ezért kicsit izgultam, mi lesz velem 22,5 kilométeren át. Tavaly már ezen az új útvonalon 3 óra 16 percet mentem, idén volt egy titkos, 3 óra alatti vágyam, ezt még elérhetőnek gondoltam.
A bemelegítésnél a hivatalos fotósnak sikerült egy jó képet lőnie rólunk, ami érdekes módon teljesen spontán, nem beállított, de mégis nagy az összhang! 😊
A verseny rögtön egy kellemetlen eseménnyel kezdődött, 2 kilométer után akkorát estem, mint ide Lacháza! Valószínűleg nem emeltem elég magasra a lábam, ezért belerúgtam valami kiálló kőbe és hatalmasat taknyoltam. Próbáltam visszanyerni az egyensúlyomat, de a túl nagy lendületből kifolyólag nem sikerült, ezért úgy gondoltam, inkább elfekszem kicsit ebben a melegben. 😉 Egyből ketten megkérdezték, minden rendben van-e velem, de látszatra nem történt semmi említésre méltó. Felpattantam, futottam tovább, gyorsan leellenőriztem az övemben lévő felszerelésemet, nem esett-e ki valami, szerencsére minden megvolt. A sarkam viszont fájt minden lépésnél egy darabig és kellett nagyjából 1 kilométer, mire összeszedtem magam, de futottam tovább. Az hullámzó útvonal feledtette az esés okozta bosszússágot, nagyon tetszett a környezet, volt emelkedő és lejtő is, de azért nem egy Börzsöny!
1 óra 28 perces idővel fordultam a fele távnál felállított frissítőpontnál, de tudtam, nem sok esélyem lesz a 3 óra alatti időre, mert visszafelé már biztosan fáradtabb leszek, ezért bizonyos mértékű lassulás várható. Így is lett, 3 óra 5 perces idővel értem be a célba, de még ez is 10 perces javítás tavalyhoz képest!
Az eredményem biztosan nem múlt a Lajos-forrásnál lévő frissítőpont személyzetén, akkora ovációval és drukkolással fogadtak visszafelé, mondtam is nekik, jó ide megérkezni. 🥰
Összességében kiváló verseny volt, viszonylag sokáig bírtam erővel, még 21 kilométer után is tudtam futni, a szokásos görcsök is elkerültek, és szerencsére az esés sem okozott semmi maradandót, a térdemen lévő vörös horzsolást leszámítva.
Mondanám, hogy jövőre ugyanitt, de sajnos (vagy sem, az majd kiderül) 2025-ben nem Szentendrén, hanem a Vértesben rendezik ezt a júniusi versenyt. Meglátjuk. 🙃
