CrossRoad Angels Baseball Team

CrossRoad Angels Baseball Team CrossRoad Angels Baseball Team
Budapest XVII. kerület Baseball csapatunk 2009-ben alakult, azóta minden évben indulunk a Magyar bajnokságban.

Kisebb nagyobb sikereket tudhatunk magunkénak, de egyik célunk a folyamatos fejlődés, a minél jobb eredmények elérése. Ez a játék igazán jól a pályán érthető és élvezhető, ha kipróbálnád, keress meg minket. Helyileg Budapest XVII. kerületéhez kötődünk, ott is tartjuk edzéseinket. Az edzések helyszíne a térképen. Téli edzéseinket tornateremben tartjuk. Csapatunk fő támogatója: KeresztÚr Baptista Gyülekezet

30/06/2021
07/04/2019
20/07/2018

A kis különbségű vereség is döntő ért Ukrajna ellen az U15-ös EB csoportkörének záró fordulójában a magyar válogatottnak.
A találkozón végig érezhető volt a hatalmas tét mindkét csapaton. Az első 3 inning pont nélkül pörgött le, mindkét oldalon stabil védekezéssel, amit a mieinknél Házi Zsombor megbízható dobójátéka alapozott meg. A 4. innigben aztán Ketema Dalton és Piros Ádám back-to-back triplája végre meghozta a vezetést, aminek azonban nem örülhettünk sokáig, a fordulás után hamar megteltek a bázisok. Belle Máté érkezett dobni, aki gyorsan begyűjtött két outot, ekkor azonban tele bázisoknál egy 3B vonal felé küldött, erősen foul ball gyanús ütéssel átvették a vezetést az ukránok, az inning végére 1-4 volt az eredmény. Mátét Piros Ádám váltotta, aki összesen 30 dobással lehozta a hátralévő két inninget, mindössze egy további pontot engedve az ellenfélnek. Az ütőink azonban továbbra is némák maradtak. Flachner Zoé az ötödik, Laffer Benedek a hatodik inningben kijutott ugyan az első bázisra, de további pontot nem sikerült szerezni az ukránok kiválóan dolgozó, complete game-et teljesítő dobója ellen.
A végeredmény így 1-5 lett Ukrajna javára, ez azonban a pontkülönbségek miatt mégis nekünk kedvezett – itt jött igazán jól a belgák ellenei nagy különbségű győzelem. A találkozó végén így az ukránok sem tudtak örülni a számukra kiesést jelentő győzelemnek, de a magyarok sem ünnepelték felhőtlenül a döntőbe jutást. A lényeg azonban mégis az, hogy az egész torna eddigi mérkőzései alapján – a semleges nézők számára is egyértelműen – kiemelkedett a mezőnyből az orosz és a magyar csapat, így ez a két válogatott csaphat össze a szombati döntőben. A mieink pedig visszavághatnak a csütörtöki vereségért.
Szurkoljatok délután 2-től! Hajrá magyarok!

17/07/2018

Lejátszotta első mérkőzését a magyar U15-ös válogatott az antwerpeni Európa-bajnokságon. A srácok nem nyitottak vitát: 17-2-re lépték le a láthatóan gyengébb játékerőt képviselő litván válogatottat.
Bár az első inningben kicsit ránk ijesztett az ellenfél, hiszen egy megdobott ütőnek, és két jól helyezett ütésnek köszönhetően 2-0-s vezetést szereztek. Piros Ádám azonban összekapta magát, és ezt az inninget 3 strike outtal zárta. A fordulás után a fiúk rögtön beindították a hengert, és 4 ponttal válaszoltak, innen pedig már nem is engedték ki az irányítást a kezükből. Ádám több ütést már nem engedélyezett a litvánoknak, kiosztott viszont további 5 K-t. Ütésben pedig továbbra is agresszíven támadták a labdát a srácok, és a base-futásban is jól használták ki a sok védelmi hibát. A 3. játékrésztől már csak az volt a kérdés, hogy hány inningben sikerül a leléptetés. Ádámot öccse, Bálint váltotta a dombon, aki szintén pont nélkül hozta le a 4. inninget, az outfield remek munkájának is köszönhetően. Laffer Benedek walk off hitjével pedig az inning végén meg is lett a 15 pont különbség, ezzel le is zártuk a meccset. Támadásban a magyarok 14 base hitig jutottak, az egész csapat kiegyensúlyozott ütése mellett is kiemelendő Ketema Dalton, és a Házi ikrek, Zajzon és Zsombor teljesítménye.
Ennél nyilvánvalóan nagyobb kihívás várja a csapatot holnap, a házigazdák ellen. A mérkőzés 17.00-kor kezdődik, kövessétek a baseballstats.eu oldalon!
Hajrá magyarok!

09/07/2018

Gy. Szabó Csilla –utanpotlassport.hu Olaszország győzelmével zárult Óbudán a baseballosok U12-es Európa-bajnoksága. Sikerükkel nemcsak a kontinens legjobbjának járó címet hódították el, de kiharcolták a jövő évi, Tajvanon sorra kerülő világbajnokságon való részvétel jog...

"Úgy dobsz mint egy lány"
30/05/2018

"Úgy dobsz mint egy lány"

Join in on the fun convo with the 9GAG community

Csapatunk a szombati edzés felvezetéseként szemetet szedett és takarított a pálya körül, ahol edzeni szoktunk. Mégiscsak...
29/04/2018

Csapatunk a szombati edzés felvezetéseként szemetet szedett és takarított a pálya körül, ahol edzeni szoktunk. Mégiscsak jobb érzés tiszta környezetben sportolni. Köszönet mindenkinek, aki ott volt és segített!

Cím

Budapest
1172

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni CrossRoad Angels Baseball Team új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése CrossRoad Angels Baseball Team számára:

Parancsikonok

Megosztás