11/10/2022
SpAR Maraton
2022.10.09.
3:56:60
Hol is kezdjem? Kb. fél évvel ezelőtt megkérdezte elindulunk-e ezen a versenyen? Akkor még nem tudtam választ adni. Ahogy alakult az év és a kitűzött célok, hamar világossá vált, hogy ez a verseny bizony bekerül a versenynaptáramba. Jelenleg elsősorban az állóképességemen dolgozom, így a múlt héten futott “laza” 30 km után nem volt tervben egy erős maraton teljesítése, viszont a teljesítés mindenképpen.
A verseny kezdete előtt sajnos/nem sajnos a mosdó kört a kihelyezett helyeken már esélyem se lett volna megjátszani (aki volt valaha futóversenyen, tudja mi megy ott🤣), mert a hajamat bizony be kellett fonni!! 😂 Így Áron javaslatára egy általa ismert, picit távolabbi helyre igyekeztünk (8 perccel a rajt előtt). Természetesen nem értem vissza a rajtra😅 (nem is én lennék), így már csak a hömpölygő tömeget láttam, ahogy elrajtolnak. Több se kellett, Áronnal ahogy odaértünk, mivel nem tudtam bejutni ezért a rajtvonal előtt 50 m-re lévő kordonon átpasszírozott😃. Jó remek, menni kell, de az órám persze pont akkor nem talált GPS jelet, szóval araszoltam a rajtvonal felé, miközben mellettem mindenki elfutott, majd mikor hátra fordultam észrevettem, hogy pont mögöttem már megállítják a következő zónából indulókat, szóval én voltam az utolsó, ezért sürgősen el kellett indulnom, mert kezdett kínossá válni a sztori😃. Oké, óra beállítva, zene működik, minden rendben, jön a kövi probléma: melyik zónában vagyok?😃 Hol vannak a többiek akikkel együtt kellett volna futnom? Pár km után rájöttem, hogy ez a terv valószínűleg füstbe ment, mivel a 2. km-nél levő cheering team-mel se találkoztam, így esélyem se volt megkérdezni.
Oké, akkor nincs más hátra: előre, koncentráljunk a versenyre. Éreztem, hogy egy viszonylag gyorsabb tempó is kényelmes, annak ellenére, hogy folyamatosan emelkedett a hőmérséklet és elég sokszor volt szembeszél. 20 környéken már ennek a kettőnek a kombóját kezdtem érezni, nem is nagyon tetszett, ez a két dolog, ami nagyon sokszor meg tud enni, de még mindig úgy voltam, hadd szóljon, mert a 2. felében a versenynek úgy is lassulni fogok. 22 után valami történt… folytatás kommentben