Zuglói Kinizsi Sportegyesület

Zuglói Kinizsi Sportegyesület Zuglói Kinizsi Sportegyesület A Zuglói Kinizsi Sportegyesületet 1992 nyarán alapította id. Solymosi Csaba, akinek fia ifj. osztályú bajnokságot megnyerte.

Solymosi Csaba az ekkor felbomló Danuvia SE kötelékeiben, az általa irányított serdülő csapat játékosa volt. A Danuvia SE megszünése idejében elhatározta, hogy nem engedheti az évek óta sikeres utánpótlás csapatát szétszéledni, ezért néhány barátjával megalapította a Zuglói Kinizsi Sportegyesületet (Z.K.S.E).A csapat hivatalos színe a zöld-fehér, beceneve a zöld sólymok lett, utalva az alapítók kö

zötti FTC szimpátiára.
1992 nyarától a ZKSE kötelékeiben futballozhattak tovább a gyermekek, illetve az első évben már felnőtt és öregfiúk csapatot is indított az egyesület a budapesti bajnokságokban. Ekkor még az egyesület hivatalos hazai pályája a Kövér Lajos utcai sporttelep volt. Az egyesületnél folyó hatékony munkát jól jellemzi, hogy az utánpótlás csapataiból 3 korosztályos válogatott játékos került ki és a csapatok a korosztályaikon belül a kiemelt bajnokságok állandó résztvevői esetenként bajnokai voltak. Sajnos a zuglói önkormányzat komolyabb beruházásokat szándékozott végrehajtani a Kövér Lajos utcai sporttelepen, így egyesületünknek mennie kellett. Szerencsére az akkor használaton kívüli, a zuglói Pillangó utcában található Sütőipari pályát az egyesület rendelkezésére bocsátották (1992-2000). Egyesületünk folyamatosan bővült ezekben az időszakokban 2 serdülő, 2 ifi, 2 felnőtt és 1 öregfiúk csapattal rendelkezett. A Felnőtt csapat eközben rögtön az alakulás évében az 1992/1993-as bajnoki idényben a BLSZ IV. Később a BLSZ II. és III. osztályaiban szerepelt. Az akkoriban még aktív LÁNG SK csapata fuzionált az Angelland csapatával és átigazolta egyesületünktől az akkori felnőtt csapat nagy részét, akik ez után egészen az NBIII-ig és Budapest kupa győzelemig juttatták az akkor már LÁNG SK-Angelland csapatát. Körülbelül 8 év után a sors úgy hozta, hogy az egyesület életében egy újabb korszaknak kellett lezárulnia. Az időközben sporttelepünk mellé építkező TESCO kiszemelte magának a sporttelepet, ahova hosszú huzavona után végül egy parkolót épített. Ennek köszönhetően sporttelep nélkül maradtunk. A következmények sajnos radikális változásokban mutatkoztak meg, miszerint minden utánpótlás csapatunkat meg kellett szüntetnünk és egyedül a felnőtt csapat maradt meg, ami ekkor a BLSZ III. osztályában szerepelt. Az azóta eltelt időszakban volt hogy a Népstadion szoborkertjében edzett a csapat, volt hogy a Terebesi úton található pályát béreltük mérkőzésekre. Az elmúlt 3 évben hazai pályaként béreljük a Lantos Mihály úti sporttelepet, ahol heti két alkalommal tartunk edzéseket és minden hazai mérkőzésünket itt játsszuk. A felnőtt csapatunk a 2010/2011-es szezonban veretlenül nyerte meg a BLSZ III. bajnokságot és ennek köszönhetően feljutott a BLSZ II. osztályába. Itt egy idényt eltöltve a gyengébb szereplésnek és a BLSZ átszervezésének köszönhetően visszasorolták a csapatot a BLSZ IV. A 2012/2013-as idényben csapatunk a 18. forduló után még az első helyen állt, ám a sérülésekkel és hiányzásokkal teli utolsó 8 forduló botlásainak köszönhetően végül az 5. helyen zárt. Jelenleg csapatunkban vegyesen találhatók kimondottan fiatal és már rutinosabb játékosok is. Van volt NBI-es játékosunk az FTC-től, vannak korábban NBII és NBIII-ban futballozó játékosaink és nagy számban saját nevelésű játékosok, köztük korábbi korosztályos válogatott.

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy egykori játékosunk, Gergely Tamás, az éjszaka folyamán, 49 éves korában elhunyt. 🖤Őszinr...
26/11/2024

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy egykori játékosunk, Gergely Tamás, az éjszaka folyamán, 49 éves korában elhunyt. 🖤
Őszinre Részvétünk a gyászoló családnak. 😭🖤
Nyugodjék békében!

Kérjük támogassa egyesületünket adója 1 százalékával!ZKSE adószám: 18045879142Köszönjük! 😀 ⚽️
19/03/2024

Kérjük támogassa egyesületünket adója 1 százalékával!

ZKSE adószám: 18045879142

Köszönjük! 😀 ⚽️

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy egykori játékostársunk, barátunk, a Kinizsi család örökös tagja, Fodor Zoltán, életén...
23/12/2023

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy egykori játékostársunk, barátunk, a Kinizsi család örökös tagja, Fodor Zoltán, életének 52. évében elhunyt. 😭
Nyugodj békében Fodi, sosem feledünk!! 🖤🖤

TNT 2023Ezüstérem✌️✌️✌️✌️
26/02/2023

TNT 2023
Ezüstérem✌️✌️✌️✌️

15/04/2022
08/03/2022

Boldog nőnapot kívánunk a hölgyeknek! 😀🌷🌹

Valamit Isten éltesse a Zoltánokat! 🍾

Áldott, békés Karácsonyt kívánunk mindenkinek!!
24/12/2021

Áldott, békés Karácsonyt kívánunk mindenkinek!!

Szomorú hírt kaptunk. 😢 😭Varga Diána (Musu), női csapatunk korábbi labdarúgója, életének 41. évében, rövid, súlyos beteg...
13/09/2021

Szomorú hírt kaptunk. 😢 😭
Varga Diána (Musu), női csapatunk korábbi labdarúgója, életének 41. évében, rövid, súlyos betegség után elhunyt.

Emlékét megőrizzük...
Nyugodjon békében 🖤🖤🖤

02/12/2020
20/09/2020

Csapatunk a 3. fordulóban, szoros mérkőzésen 4-3-ra (3-2) győzedelmeskedett a Siketek SC ellen!

- Knapp Z. : 2
- Mészáros D. : 1
- Bagó K. : 1

Szép volt fiúk!

Cím

Könyves Kálmán Krt. 28
Budapest
1097

Nyitvatartási idő

Hétfő 10:00 - 18:00
Kedd 10:00 - 18:00
Szerda 10:00 - 18:00
Csütörtök 10:00 - 18:00
Péntek 10:00 - 18:00

Telefonszám

+36304571714

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Zuglói Kinizsi Sportegyesület új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás

Kategória