02/09/2026
Munkavegzés, vagy edzésmunka
Mindig meghatározott céljuk van. Nem azért dolgozunk, hogy elfáradjuk, hanem hogy valamit elérjünk, vagy leginkább megteremtsünk. Tesszük ezt kint csakúgy, mint ahogyan bent, a belső folyamatainkban.
Gyakori probléma a munkához való megfelelő hozzáállásunk megteremtése, ami kulcsfontosságú annak eredménye szempontjából.
Van e belső hívás, elérendő cél, vagy egyszerűen a fájdalomunk elől menekülünk a munkába. Még ez sem baj, ha ezt látjuk, és folyamatosan teszünk azért, hogy a menekülés okát megszüntetve vállalást formáljunk a munkából.
Sokaknak célja maga a munkának és ahhoz tartozó erőfeszítéseknek a megszűntetése, vagyis azért dolgoznak, hogy leginkább ne, -vagy csak keveset kelljen dolgozni. Fel sem merül bennük, hogy úgy akarnak többet, hogy a kevesebb felé, a könnyítés felé fordulnak.
Így marad az állandó elégedetlenség, akkor is, ha ok-okozati szempontból teljesen a helyén van az, ahogyan éreznek, működnek és léteznek.
/Az, hogy valami a helyén van, az nem azt jelenti, hogy jó is. Helyén van az, ha a figyelmetlenségünk végett elesünk, és a vele jaró sérülés és fájdalom is a helyén való ok-okozati szempontból, még akkor is, ha nem örülünk neki./
Ahhoz, hogy szintet lépjünk életünk és munkánk során, nagyobb felelősségvállalás szükséges. Ami nagyobb figyelmet, fegyelemet, több időt és teherbírást igényel tőlünk. Minél magasabb szinten vagyunk, annál hatékonyabb munkavégzésre és nagyobb erőfeszítésre van szükség, mert ami eddig elhozott minket, az már kevés lesz. Így, az erőfeszítéseink jellegét is változtatnunk kell, új erőforrásokat keresve önmagunkban.
Olyan belső körülményeket kell teremtenünk, ami mentesít a munkáinkat gátló külső körülményektől, hogy a vállalt feladatok teljesülhessenek. Ha a munkát akadályozó belső gátakat nem oldjuk (pl. negatív érzések, bizonytalanság, a tetszik/nem tetszik hektikussága, képzelődés), akkor csúszik a figyelmünk, fegyelmünk és iránytartásunk, így nem tud akarattá formálódni.
Akik csak a "megfelelő körülmények között" szeretnének, vagy tudnak dolgozni, azok igazán nagy bajban vannak. Be kell látniuk, hogy önmaguk és a környezeti feltételek is hektikusak, vagyis a belső, vagy a külső akadályok mindig jelen vannak. Ez normális. Ezeket a haladásunk lépcsőfokaivá kell tennünk, nincs más út. A nehezítő körülményeket generátorként, egyfajta tesztként használjuk.
A körülményeken való felülemelkedést szükségszerű, az idő mindig pont megfelelő arra, hogy tegyünk valamit magunkért, vagy másért.
Egy-egy nehézséggel, vagy kritikus helyzettel való szembenezésünk ideje, a valódi vizsgánk időpontja.
2023.09.01.
Ambruzs Szabolcs
Kezdő csoportok indulnak Budakeszin és Budán
Budakeszi- Shaolin Kung-fu
https://testtudatkoz.hu/shaolin-kung-fu-es-szabad-kuzdelem-oktatas-budakeszin/
Shaolin kung-fu, https://testtudatkoz.hu/shaolin-kung-fu-oktatas/
Szabad küzdelem
https://testtudatkoz.hu/kuzdelmi-oktatas/
Női küzdelem
https://testtudatkoz.hu/noi-szabad-kuzdelem/.