Külker Evezős Klub Óbuda

Külker Evezős Klub Óbuda Klubunk sportolási és kikapcsolódási lehetőséget kínál minden 10-100 év közötti érdeklődő számára. Vannak edzőink akik folyton az evezősöket figyelik.

Remek felnött es masters versenyzőink mellett szeretettel várjuk a gyerekeket, veteránokat, túrázókat, hobbistákat és a Dunát szerető evezősöket. A Külker Evezős Klub, egy családias hely, amit a tagok második otthonuknak tekinthetnek. A hozzánk betérőknek lehetőséget adunk az evezés kipróbálására. Ez a sport egy minden izmot megmozgató sport, mely a testet, a lelket és a jellemet egyszerre neveli. A klub tagjai közt vannak fiatal gyerekek, akiknek még segíteni kell levinni a lapátot, mert olyan picik, hogy nem bírják el, bár lelkesen cipelik azokat, vannak kamaszok, akiktől zeng a telep, fröcskölik egymást, nyaranta a stégről lökdösik be a másikat a vízbe, kezdik megízlelni a versenyzés nyújtotta izgalmat és kihívást, egyiküknél-másikuknál már látszik, hogy komoly babérokra törhetnek majd. Vannak fiatalok, akik már több világversenyen jártak és minden alkalommal a klub hírnevét öregbítik fantasztikus teljesítményükkel. Aztán vannak felnőtt tagjaink is akikkel ritkán találkozunk mert sokat dolgoznak/tanulnak, vagy épp a családjukkal vannak de ha akad egy kis idejük sietnek, hogy evezhessenek, mert ez a szerelem nem múlik el soha. Sok veterán tagunk van, akik szívesen túráznak hosszúkat a hétvégeken, valamint sokszor segítenek a különböző eseményeken. Ha kell a stégről pásztázzák a gyerekek mozgását, vagy épp motorcsónakból adják az utasításokat, ha kell, biciklivel kísérik az edzést. Van egy elnökünk akit mindenki ismer és szeret és akihez mindenki rohan, ha problémája akad, mert Tibi bácsi mindenre tudja a megoldást. Szóval.... van egy nagy családunk ami évről-évre újabb családtagokkal bővül. Mindegy, hogy kicsi vagy nagy, fiú vagy lány a klub mindenkit szeretettel vár aki szeretné kipróbálni ezt a fantasztikus sportágat, ahol az ember és a természet találkozik. Itt megélhetjük életünk legjobb pillanatait, vagy épp a legkeményebb fizikai megpróbáltatásunkat, átléphetünk a határainkon, találhatunk egy új életstílust. Várunk minden érdeklődőt szeretettel! Külker Evezős Klub

Marci duplázása Brandenburgban!Ma ért véget az idei Ifjúsági Európa-bajnokság a németországi Brandenburg városában. Klub...
24/05/2026

Marci duplázása Brandenburgban!

Ma ért véget az idei Ifjúsági Európa-bajnokság a németországi Brandenburg városában.
Klubunk feltörekvő tehetsége Márton Mezősi két versenyszámban is rajthoz állt.
Fő versenyszámban, a férfi Ifjúsági kormányos nélküli kettesben, párjával Makai Samuval (GYAC) álltak rajthoz.
A fiúk remek versenyzéssel az előfutamukból 12 csapat közül egyenes ágon, a második helyen jutottak be az "A" döntőbe, ahol az 5. helyet szerezték meg, egy nagyon kiélezett mezőnyben!
Marci ezután két lapátra váltva a versenyen először debütáló Ifjúsági vegyes kétpárevezősben is rajthoz állt Szögi Katával (CSEK). Szoros versenyben az 5. helyen érték el, így Marci két értékes pontszerző hellyel zárta az idei síkvizi EB-jét!

Gratulálunk Marcinak és edzőjének Lőrincz Attilának a szép eredményhez és sok sikert kívánunk szezon további nemzetközi versenyeihez!

Hajrá Marci!
Hajrá Külker!

📷 Czucz

🇭🇷Croatia Open - ZágrábA hétvégén Zágráb adott otthont a Croatia Open nemzetközi evezős versenynek, ahol egyesületünk ké...
15/04/2026

🇭🇷Croatia Open - Zágráb

A hétvégén Zágráb adott otthont a Croatia Open nemzetközi evezős versenynek, ahol egyesületünk két egysége is rajthoz állt.

🥇 Férfi ifjúsági kormányos nélküli kettes:
Mezősi Márton – Makai Samu (GYAC) 1. hely
🚣‍♀️ Női egypárevezős:
Zsiros Janka 10. hely

Közben egyesületünk másik versenyzője, Nagy Botond Szolnokon vett részt edzőtáborban, ahol többféle egységben is kipróbálhatták magukat a sportolók a felkészülés részeként.

A zágrábi verseny inkább tájékoztató jellegű megmérettetés volt, az igazi tét azonban most következik: a fiúk a hétvégén a válogatott egységekért szállnak vízre.

Szurkolunk nekik!💪
Hajrá Külker!🚣‍♂️🔥

Szeles szezonfolytatás🌬Szombaton Csepelen került megrendezésre a szezon második vízi versenye, a Tavaszi Hosszútávú Vers...
24/03/2026

Szeles szezonfolytatás🌬

Szombaton Csepelen került megrendezésre a szezon második vízi versenye, a Tavaszi Hosszútávú Verseny. Versenyzőinknek nemcsak az ellenfelekkel, hanem az élénk széllel is meg kellett küzdeniük a 6 km-es távon🌊💪

Női felnőtt 1x
🥉 Zsios Janka – 3. hely
💪 Szili Dorina – 8. hely

Férfi ifi 2-
🥇 Mezősi Márton – Makai Samu (GYAC) – 1. hely
🥉 Nagy Botond – Varga Milán (Szolnok) – 3. hely

💙 Büszkék vagyunk minden egységünkre, és már nagyon várjuk a következő megmérettetést!

Hajrá Külker!🔥

Napsütéses vízi szezonnyitás!🚣‍♀🌞Igazi tavaszi, napsütéses időben indult el az idei evezős szezon a hétvégén megrendezet...
17/03/2026

Napsütéses vízi szezonnyitás!🚣‍♀🌞

Igazi tavaszi, napsütéses időben indult el az idei evezős szezon a hétvégén megrendezett 34. gr. Széchenyi István Emlékverseny és 14. Nemzetközi Budapest Kupa keretében.

A regattán három egységgel álltunk rajthoz:

🔹 Női nyílt – felnőtt egyetemi 4x- 🥈2.hely
Dóczy Nóra, Kas Natália, Benda Orsolya, Szili Dorina

🔹Női Master C 4x+ (Külker–Mosonmagyaróvár versenyegyesülés)
Jakab Judit, Parányi Gabriella, Gyetvai Éva, Csiba Lászlóné 🥈2.hely

🔹Női Master B–C–D 8+ (Külker–Szeged versenyegyesülés)
Petrovszki Edit, Herédi-Molnár Mónika, Szabari Péterné Tímea, Szász Kornélia, Császi Dóra, Simon Szabina, Szlávy Ágnes, Tóth Krisztina 🏅4.hely

Büszkék vagyunk versenyzőink teljesítményére, nagy lelkesedéssel várjuk a folytatást!🚀
Hajrá Külker!💪

Ergométer világbajnoki döntő a Külker társalgóból!Ma este egy újdonságnak lehettek szemtanúi.Klubunk versenyzője Janka Z...
28/02/2026

Ergométer világbajnoki döntő a Külker társalgóból!

Ma este egy újdonságnak lehettek szemtanúi.
Klubunk versenyzője Janka Zsiros és csapattársa Preil Vivien (Budapest Evezős Egyesület) ma este a World Rowing Concept2 Virtuális Világbajnokságának döntőjében állnak rajthoz, női1000 méteres sprintváltóban.
Az esemény különlegessége, hogy a versenyzők a virtuális térben mérik össze erejüket, miközben mindenki a saját helyszínén marad. Jankáék az előfutam során a második legjobb időt teljesítették, nagy csatában a francia párossal, így akár az aranyra is esélyesek lehetnek. De figyelni kell a többiekre is, hiszen többek között a brit és kínai páros is az érmekért fognak csatázni.
A versenyt élőben követhetitek és szurkolhattok szintén a virtuális térben 20:04 -es rajttal az alábbi linken:

https://worldrowing.com/event/2026-world-rowing-virtual-indoor-championships-presented-by-concept2/

A futam rendkívül gyors lesz, ezért érdemes pár perccel hamarabb bekapcsolódni. Hajrá lányok!

The 2026 World Rowing Virtual Indoor Championships, presented by Concept2 will take place on two weekends: Saturday 21/Sunday 22 February 2026, and Saturday 28 February 2026.

Kedves Külkeresek! A Duna zajlik Budapesten. Ez veszélyezteti a stégünket. Holnap szombaton (2026-01-10) a stég partra h...
09/01/2026

Kedves Külkeresek! A Duna zajlik Budapesten. Ez veszélyezteti a stégünket. Holnap szombaton (2026-01-10) a stég partra húzásához szükség van rátok pontban 11 órakor.

Tiborral utána sífutni lehet, kezdők a kertben, haladók végig a sétányon.

Mindenkit várunk!

Kép 2017 Rizsavi Tamás

Cím

Szent János Utca 7
Budapest
1039

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Külker Evezős Klub Óbuda új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Külker Evezős Klub Óbuda számára:

Parancsikonok

Megosztás