Vívómúzeum

16/06/2026

Isten éltesse a ma 79 éves Szolnoki Máriát!
Mária a BVSC és a Honvéd versenyzőjeként kezdte pályafutását, majd 18 évesen az Újpesti Dózsához igazolt, ahol egész sportkarrierje során kiemelkedő eredményekkel öregbítette saját és klubja hírnevét.
Országos bajnokságokon egyéniben és csapatban összesen hét bajnoki címet szerzett. A Bajnokcsapatok Európa-kupájában egy arany-, három ezüst- és két bronzéremmel gazdagította sikereinek sorát.
Világbajnokságokon is maradandót alkotott: 1973-ban Göteborgban a dobogó legfelső fokára állhatott, míg Bécsben, Grenoble-ban és Budapesten ezüstérmet szerzett, Havannában pedig bronzérmes lett.
Az 1972-es müncheni olimpián a magyar tőrcsapat tagjaként ezüstérmet nyert, és a csapat mind a hat mérkőzésén pástra lépett.
1979-ben befejezte aktív sportolói pályafutását, átadva a stafétát a fiatalabb generációnak. Rövid ideig edzőként is dolgozott, majd visszavonult, és azóta nyugdíjas éveit szerető családja körében tölti. Különösen nagy örömet jelentenek számára az unokáival együtt töltött pillanatok.
Köszönjük, hogy mindvégig hű maradtál a lila-fehér színekhez, és sikereiddel a világ számos pontján öregbítetted klubunk hírnevét!
Isten éltessen még sokáig, jó egészségben és boldogságban!
Nagyon boldog születésnapot kívánunk!

14/06/2026

149 éve született Toller Antal pécsi vívómester, a Zrínyi Miklós Hadapródiskolában Tersztyánszky Ödön és Piller György egyéni és csapat olimpiai bajnok kardvívók első mestere.

1875. június 13-án született a felvidéki Gidrafán, gyermekkorában alig tudott magyarul, mégis a legtüzesebb érzelmű magyarrá lett.

A bécsújhelyi vívóakadémián 1900-ban végzett. Ezt követően katonai vívómesterként a pécsi Zrínyi Miklós Magyar Királyi Hadapród iskolában, majd az I. világháború után a Reáliskolában, 33 éven keresztül tanította a hadapródoknak a vívás művészetének fundamentumát.

Több ezer jövendő katonatisztet ismertetett meg a vívás alapjaival, Terstyánszky Ödönnek és Jekelfalussy-Piller Györgynek évekig volt vívótanára.

A pécsi és kőszegi vívóegyletekben is sok száz tanítványával szerettette meg e csodálatos sporttal.

69 éves korában, 1944 decemberében hunyt el, Pécsett a Központi-temetőben nyugszik.

(Ferdinandy Györgyi)
vivomuzeum.hu

14/06/2026

117 éve, 1909. június 12-én született Dunay Pál, a magyar párbajtőrvívás első Európa- (nem hivatalos világ)bajnoka (1934), 2x-es olimpiai 5. helyezett (1936, 1948), 14x-es országos bajnok.

Budapesten született vívó családban, hiszen édesapja, Dunay Bertalan kora egyik legnevesebb vívója volt, olimpikon, aki 43 éves korában, az I. világháború után 1920-ben újraindult magyar bajnoki sorozatban egyéni kardbajnokságot nyert. Testvére, András is kiváló vívónak számított, 2x-es országos bajnok csapattag. Mindhárman Leszák Károly vívómester tanítványai voltak.

Dunay Pál beteges gyermek volt, 17 éven át krónikus középfülgyulladás kínozta, majd szívizomgyulladása volt, ennek ellenére hamar kiütközött a tehetsége, sorra nyerte az ifjúsági versenyeket.

1933-tól 15 éven keresztül mindhárom fegyvernemben válogatott volt. Pályafutása alatt összesen 14 országos bajnoki címet szerzett: 5 párbajtőr (1 egyéni), 6 tőr (2 egyéni), 3 kard. Részt vett az 1936-os berlini olimpián, majd a világháború miatti hosszú kihagyás után, 1948-ban Londonban tagja volt az 5. helyezett tőr (Bay Béla, Gerevich Aladár, Dunay Pál, Hatz József, Palócz Endre, Maszlay Lajos) és a szintén 5. párbajtőr (Balthazár Lajos, Bay Béla, Dunay Pál, Hennyei Imre, Mikla Béla, Rerrich Béla) csapatnak.

Az apró termetű, balkezes, tréfára mindig kész, örökmozgó vívó a kor legnagyobb világversenyei közé tartozó főiskolai világbajnokságokon is halmozta az érmeket: 2 arany-, 1 ezüst- és 4 bronzérmet nyert.

Sporttörténeti sikerét 1934-ben, 25 éves korában érte el, pedig kora tavasszal súlyos autóbalesetet szenvedett, több bordája is eltört. Ennek ellenére a júniusi varsói Európa-bajnokságon (abban az időben még nem rendeztek világbajnokságokat) párbajtőr egyéniben higgadt, pontos vívással, óriási meglepetésre magabiztos győzelmet aratott. Győzelme a magyar vívószakembereket is meglepte, hiszen a fénykorát élő magyar kard és női tőrvívás mögött a párbajtőr szakág még nem volt sem túl népszerű, sem elég támogatott.

A varsói EB-n a magyar csapat Dunayn kívül még 4 aranyérmet nyert: Elek Ilona, Kabos Endre, a női tőr csapat (Bogen Erna, Dany Margit, Elek Ilona, Elek Margit, Horváth Kató, Vargha Ilus) és a kardcsapat (Erdélyi Jenő, Gerevich Aladár, Kabos Endre, Piller György, Rajcsányi László, Rajczy Imre.)

Dunay Pál úttörő győzelme világversenyen évtizedekig nem talált követőre, a következő győzelmet, az első világbajnoki címet 1953-ban szerezte Sákovics József.

Az aktív sportolást 1954-ben fejezte be, ezt követően gépészmérnökként dolgozott az angolul és németül tökéletesen beszélő volt katonatiszt.

1960-ban az NSZK-ban kapott vívómesteri állást (fizetése 10.000 forint volt, míg idehaza egy miniszter 6.000 forintot keresett), egy-két havonta járt haza bogárhátújával. 1964-ben az egyiptomi vívóválogatott vezetőedzője lett, ekkor már családjával, fiatal feleségével és gyermekeivel, Teklával és Bercivel költözött.

Nyugdíjazása után az NSZK-ban, Németországban élt, 84 éves korában, 1993. július 17-én hunyt el, Oberasbachban nyugszik.

A fotókat köszönjük a Dunay családnak.

(Ferdinandy Györgyi)
vivomuzeum.hu

12/06/2026

40 éve, 1986. június 11-én hunyt el Szabó János vívómester, a nagykanizsai, keszthelyi és a kisújszállási vívószakosztály megalapítója, a szolnoki vívószakosztály megújítója, Marton István olimpiai 4. helyezett, 8x-os országos bajnok tőrvívó nevelőedzője.

Veszprém megyében, Kemenesszentpéteren látta meg a napvilágot 1907-ben, majd szombathelyi tanulmányai után katonaként Nyíregyházára került.

A Magyar Királyi Toldi Miklós Honvéd Sporttanár és Vívómester Képző Intézetben – a híres SPOTI-ban – tanult, Borsody László tanítványaként. Sportolóként is eredményes volt, de főként edzőként volt kimagasló. A II. világháború és a hadifogság után több kelet-magyarországi városban oktatott, sokáig Szolnokon edzősködött.

Kisújszálláson részt vett az 1956-os forradalomban, ő tartotta a kapcsolatot a fővárosi Forradalmi Tanáccsal. A forradalom leverése után Keszthelyre menekült, egy ideig lakatosként dolgozott, majd vívást oktatott Keszthelyen és Tapolcán, első mestere volt Marton István 8x-os magyar bajnok, olimpiai 4. helyezett tőrvívónak.

1959-ben a VTST hívására Nagykanizsán szervezett vívótanfolyamot, nagy lelkesedéssel vetette bele magát a munkába, agitált, majd november 15-én 135 fiúval és lánnyal megkezdte az edzéseket az Építőkben, később a városi tanács kultúrtermében.

Nyugdíjba vonulásáig, 1970-ig tanított Nagykanizsán, megalapozva és felvirágoztatva a ma már korosztályos válogatottak sorát adó Nagykanizsai NTE vívószakosztályát.

Egyik tanítványa így jellemezte: „Katona volt, tehát ő katonásan, kitartóan, erejét nem kímélve trenírozta az embereket, úgy a gyerekeket, a felnőtteket egyaránt.”

1977. januárjától haláláig Kisújszálláson edzősködött, ahol emlékét és relikviáit, köztük vívóruháját ma is őrzik.

Szabó János vívómester 1986. június 11-én hunyt el, halála előtt néhány nappal még tanítványaival részt vett egy úttörő bajnokságon. 2017 áprilisában, születésének 110 éves évfordulóján Keszthelyen, 2019-ben Nagykanizsán avattak emléktáblát tiszteletére.

Köszönjük Pocsai Péternek a segítséget.

(Ferdinandy Györgyi)
vivomuzeum.hu

10/06/2026

Június 9-én ünnepelte 72. születésnapját Kovács Edit 3x-os olimpiai bronzérmes, világbajnok, 3x-os VB ezüst- és 2x-es VB bronzérmes, 9x-es országos bajnok tőrvívónő, 10 évig a Magyar Vívó Szövetség főtitkára.
Isten éltesse sokáig jó egészségben!

08/06/2026

116 éve született Vargha Ilus világbajnok, 2x-es vb ezüstérmes, olimpia 7. helyezett, 3x-os országos bajnok tőrvívónő, vívóedző, iparművész.

1910. június 8-án született Budapesten, de gyermek és ifjúkorát Kassán töltötte. Itt kezdett vívni, Szlovákia, Kassa és Szilézia sokszoros bajnoka volt, emellett remek síversenyző.

18 évesen került a fővárosba. Kezdetben Santelli volt a mestere, majd 1939-től dr. Gerentsérnél iskolázott. Legjobb eredményei: a berlini olimpián (1936) 41 indulóból 7. helyezést szerzett, a párizsi világbajnokságon (1937) a győztes női tőrvívócsapat, a hágai (1948) és a stockholmi világbajnokságon (1951) a 2. helyezett női tőrvívócsapat tagja.

Korábban a varsói (1934) s a lausanne-i (1935) Európa-bajnokságon (azokban az időkben még nem rendeztek vívó világbajnokságokat) szintén tagja volt az aranyérmes női tőrcsapatnak, a San Remó-i Európa-bajnokságon (1936) ezüstérmet szereztek, 3 alkalommal (1938-39, 1948) pedig országos csapatbajnok is volt.

„Bámulatos idegrendszere, csodás pengevezetése, biztosan ülő egyenes szúrásai segítik a legnehezebb helyzetekben is” - írták a korabeli lapok. „Kitűnő csapattag volt, az együttes befejező embere, az ostor vége, csattanós hegye. Az utolsó lehetőség, a döntő asszó súlyos terhét viselő. A nemzeti színekért mintha lankadatlanabbul harcolt volna, mint egyéni babérokért.”

1934 és 1951 között 52x volt válogatott, olyan, Tari Gizella nyomdokaiba lépő különleges képességű vívónőkkel vívott egy csapatban, mint Elek Ilona, Elek Margit, Bogáthy-Bogen Erna, Dany Margit, Horváth Kató. Legnagyobb egyéni sikerét talán a berlini olimpián érte el, ahol 7. helyezést szerzett, az 1937 évi, első ízben megrendezett női tőr csapat világbajnokságon győztes magyar válogatottban pedig Elek Csibi és Vargha Ilus volt a csapat fő erőssége: Elek Ilona minden csörtéjét megnyerte, a vakbélirritációval, lázasan küzdő Vargha Ilus pedig tizenkét asszója közül tizenegyben – a híres Ellen Preist és Adamst is megverve – győzött.

Az 1937. évi világbajnokság után kivették a vakbelét, és mivel úgy érezte, a csapat világbajnoki győzelmét nem értékelték eléggé az illetékesek, abba akarta hagyni a vívást. Santelli erre így reagált: „Kerem, nem szabad lépni vissza. Te vagy igazi vívó, fiataloknak tanulni kell, látni kell vívni nagyot, hogy tanulni.” Gerentsér mester pedig ezt jósolta: „Maguk addig vívnak, amíg élnek, …”.

Így is történt, 1951-ig, 41 éves koráig erősítette a magyar válogatottat. Ugyanakkor már szövetségi edzőként heti egy alakalommal edzést tartott a legtehetségesebbnek tartott 12 ifjúsági vívónőnek, és élete végéig foglalkozott fáradhatatlanul a fiatalokkal a Semmelweis utcai OSC teremben. Edzőként ugyanolyan szorgalmas és lelkiismeretes volt, mint vívóként, tanítványairól a versenyeken jegyzeteket készített, hogy a következő edzésen ki tudják javítani a hibákat.

1973. április 19-én, tragikus körülmények között halt meg: az azokban az időkben divatos nylon otthonkában főzött, amikor a műanyag ruha lángra kapott, és olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy néhány heti szenvedés után elhunyt.

Csodálatos trófeáit, pazar vívótörténeti kincseit végrendeletében az OSC-re hagyta. 1973-tól 2000-ig az OSC évente I. osztályú női tőrversenyt rendezett az emlékére.

Források: Magyar Életrajzi Lexikon, Syposs Zoltán: A budapesti egyetemi vívósport fél évszázada 1930-1980, Arcanum Digitalis Tudománytár

(Ferdinandy Györgyi)
vivomuzeum.hu

30/05/2026

Szlovenszky István temetése

Szlovenszky István temetése💔

27/05/2026

124 éve született Hátszegi (Hatz) Ottó 2x-es EB ezüst- és EB bronzérmes tőrvívó, 2x-es olimpikon, 11x-es országos bajnok, vívómester, katonatiszt, diplomata, hírszerző, Hatz József (Szepi bácsi) fivére.

Monarchiabeli katonacsalád gyermekeként születetett 1902. május 26-án a boszniai Branjevoban, apja Hatz Adolf, anyja Reimann Anna, akik mind a négy fiúgyermeküket katonának szánták. Öccse, Hatz József szintén olimpikon tőrvívó, majd kiváló vívómester lett, többek között Rejtő Ildikó és Fülöp Mihály mestere.

Hátszegi Ottó 1924-ben végzett a Ludovika Akadémián, majd 1928-ban a M. Kir. Toldi Miklós Sporttanár és Vívómesterképző Intézetben szerzett oklevelet.

Vívását a nyugodtság, pompás tempóérzék és hibátlan pengevezetés jellemezte. 1928-tól 1937-ig volt válogatott, részt vett az 1928-as amszterdami és az 1936-os berlini olimpián. Legjobb eredménye az 1931. és 1933. évi Európa-bajnoki tőrcsapat ezüst-, és az 1929. évi EB bronzérem, 1932-34 között 3 egyéni tőrbajnoki, illetve 1930-1936-ig 6 csapatbajnoki cím. Két alkalommal országos bajnok párbajtőr csapatnak is tagja volt.

1932-től a Magyar Honvédség vezérkarában kapott különböző beosztásokat, majd katonai diplomáciai pályára lépett: 1941-ben Szófiába és Ankarába akkreditálták, mint katonai attasé. Gyorsan jó kapcsolatot alakított ki külföldi kollégáival, köztük az angol hírszerzés tagjaival is. Egyiküktől küldeményeket is átvett a Magyarországon tartózkodó lengyel menekültek részére, sőt arra is vállalkozott, hogy Budapestről érkező lengyel leveleket továbbítson az angolok részére. Erről a tevékenységéről a biztonság kedvéért tájékoztatta a német hírszerzés emberét is…

1943 őszén a Kállay-kormány kiugrási kísérletének lett főszereplője. Bonyolult kettős játszmába kezdett, felvette a kapcsolatot az angolokkal, de erről értesítette a németeket is. A kiugrási kísérlet után hazarendelték, majd a Gestapo letartóztatta, de mivel felettesei és a német illetékesek is igazolták a kettős játszma tényét, szabadon engedték.

A VII. hadtest vezérkari főnökévé nevezték ki, mely addigra már erői nagy részét elveszítette. Kémelhárítói elfogtak egy szovjet parlamentert, akivel tárgyalásokat kezdett a hadtest átállásáról. A németek azonban elvették tőle a szovjet tisztet, és mivel tartott attól, hogy a hadifoglyot vallomásra bírják, másnap átrepült a szovjetekhez és magával vitte a hadtest és a solti hídfő erődítési rajzait. A nyilasok emiatt édesanyját és menyasszonyát letartóztatták, mindketten a ravensbrücki koncentrációs táborban haltak meg.

Hátszeghy Ottót az átállás után a németek ellen felálló 1. magyar hadosztály élére nevezték ki, ennek ellenére 1945. április 5-én az NKVD letartóztatta. Moszkvába szállították, ahol katonai attaséi tevékenysége miatt 25 évi kényszermunkára ítélték. 7 év elteltével az ítéletet hírszerzői tevékenységére tekintettel 15 évre enyhítettek és Szibériába szállították. 1955-ben, a döntés újabb felülvizsgálata után szabadon bocsátották, de még 5 hónap telt el, míg hazatérhetett.

1956-tól 1959-ig a Bp. Elektromos, 1963-65-ig a Dynamo Eisenach vívómestere volt.

1977. július 21-én hunyt el Budapesten, a Kerepesi úti temetőben nyugszik.

1990-ben posztumusz vezérőrnaggyá léptették elő.

A képeket köszönjük Bognár Gábornak!

(Ferdinandy Györgyi)
vivomuzeum.hu

27/05/2026

81 éve született Marót Péter olimpiai ezüst- és bronzérmes, világbajnok, 3x-os VB ezüst- és 2x-es VB bronzérmes, 11x-es országos bajnok kardvívó, vívómester.

1945. május 27-én született Miskolcon, édesapja dr. Marót László, édesanyja Csabay Ilona. Budapesten, a Terézvárosban gyerekeskedett, délutánonként a Városligetben focizott. Apja a MÁV-nál volt jogtanácsos, így 11 éves korában, 1956-ban a BVSC-ben kezdett vívni, első mestere Nagy Árpád volt. Tőrözőnek indult, Bay Béla lett a mestere, 1964-ben ifjúsági tőrbajnokságot nyert. 1965-ben azonban már kardban nyerte meg az ifjúsági világbajnokságot az előző évi győztes, Nagy Zsolt és Vlagyimir Nazlimov előtt.

1969-ben átigazolt a Vasasba, Enyedi Siegfriednél készült. 1970-ben egyéni 6. helyezéssel és csapat ezüsttel debütál felnőtt világbajnokságon, 1977-ben csapat bronzzal búcsúzott. A müncheni olimpián egyéniben ezüst, csapatban bronzérmet nyert, 1973-ban pedig oszlopos tagja volt a világbajnok magyar kardcsapatnak. Enyedi 1974-ben „disszidált”, ezt követően Mendelényi Tamás, majd Batizi Sándor volt a mestere.

Macska, ahogy mindenki hívta, művésze volt a kardvívásnak, virtuóz mozdulatok, hihetetlen gyorsaság jellemezte a vívását. Bohém volt a páston és azon kívül is, a magyar vívósport egyik legszínesebb egyénisége. Talán kevesen tudják, hogy a TF vívómester szakán szerzett diploma után 1968-tól 2 évet elvégzett az ELTE pszichológia szakán…

Visszavonulását követően edzőként dolgozott a Vasasban, a Bp. Honvédban és a BVSC-ben is, mindeközben vállalkozóként Budapest akkor legnépszerűbb szórakozóhelyét, a Panoráma éttermet vezette.

1984-ben váratlanul Kőszegre költözött, megvásárolt egy romos épületet, felújította és megnyitotta a Kóbor Macska Szállodát. Néhány év múlva eladta, Gödöllőre költözött, ahol betegségéig, illetve haláláig edzőként segített.

2016-ban agyvérzést kapott, lebénult a teljes jobb oldala. A bajt tetézte, hogy néhány hónappal később combnyaktörést szenvedett, ettől kezdve tolókocsiban - szerény körülmények között - élt.

2020-ban, 10 nappal 75. születésnapja előtt utasként autóbaleset érte, több bordája eltört, légmelle lett, 2 hétig lélegeztető gépen volt. Még magához tért, úgy tűnt, jobban lesz, de tüdőgyulladást kapott, a szíve és a tüdeje nem bírta a terhelést. 2020. június 7-én hunyt el, a Farkasréti-temetőben nyugszik.

Művésze volt a kardvívásnak, szerencsés, aki még láthatta briliáns vívást.

(Ferdinandy Györgyi)
vivomuzeum.hu