Táncos Törp Torna

Táncos Törp Torna A Táncos Törp Torna Zumba Kids Jr. és Gyermek aerobic alapokra épített zenés, mondókás foglalkozás 4-6 éves korú gyermekek számára.

A Táncos Törp Torna 4-6 éves óvódás korosztálynak szóló mozgásos foglalkozás, ahol a Zumba Kids Jr. és Gyerek aerobic alapokra helyezett táncos rész mellett játékos - tornán vehetnek részt a gyerekek. Célom, hogy az óvódás gyerekek az óráimon felszabadultnak- a mini, egyszerű koreográfiák által sikeresnek érezzék magunkat, önbizalommal telve térjenek haza.

Kicsit eltűntem a héten, mert táboroztattam. 😊Bár most ugyan nem Táncos Törp Torna tábor volt, hanem egy mozgásra, játék...
28/08/2026

Kicsit eltűntem a héten, mert táboroztattam. 😊Bár most ugyan nem Táncos Törp Torna tábor volt, hanem egy mozgásra, játékra, alkotásra és kézműveskedésre épülő hét, de azért természetesen táncoltunk is, szinte mindennap egy keveset. 😉

Megmondom őszintén: szuper hetünk volt! A gyerekek pedig nemcsak a játékokban, hanem a zenék terén is okoztak néhány meglepetést. Évről évre igyekszem figyelni arra, hogy éppen melyek az aktuális kedvenceik, és ezeket is belecsempészni az órákba.

Eddig például azt gondoltam, hogy a K-pop még inkább az iskolás korosztály világa… hát, tévedtem! Ahogyan abban is, hogy Shakira munkásságát talán már kevésbé ismerik. Úgy tűnik, sokkal naprakészebbnek kell lennem. 😄

Pont ezért gondolom jónak, hogy nem kész, sablonos óratervekkel dolgozom. Továbbra is hétről hétre készülök majd: válogatom a zenéket, tervezem a táncos és mozgásos feladatokat, valamint a játékokat. Így a visszatérő gyerekeknek is tudok valami frisset és új élményt adni.

Picit megcsúszva, de hamarosan érkeznek az őszi órák időpontjai is. Köszönöm, ha néhány nap múlva ismét visszanéztek az oldalra! 💜

Addig is gyertek el a nyár utolsó Táncos Törp Torna órájára:

📍 Kelenfa
📅 augusztus 31., hétfő 16:45

És most segítsetek egy kicsit a tervezésben: nálatok milyen zenék mennek most nagyot a gyerekeknél? Írjátok meg kommentben, lehet, hogy valamelyik már a következő órákon is felcsendül! 🎶

Az a bizonyos „Láttad?!” pillanat 😊Vannak olyan pillanatok az órákon, amit nem lehet betervezni.Amikor egy gyerek, aki a...
17/08/2026

Az a bizonyos „Láttad?!” pillanat 😊

Vannak olyan pillanatok az órákon, amit nem lehet betervezni.

Amikor egy gyerek, aki az elején még inkább csak figyelt, egyszer csak beáll közénk. Amikor megpróbál egy mozdulatot, amit eddig nem mert. Vagy amikor valami, ami múltkor még nem sikerült, most összejön.

És akkor rám néz.

Ismeritek azt a nézést, ugye?
„Láttad? Megcsináltam!” 💛

Na, én ezeket a pillanatokat nagyon szeretem.🥰

A Táncos Törp Tornán nem az a célom, hogy mindenki ugyanolyan szépen és pontosan csináljon mindent. Ovis korban szerintem ennél sokkal fontosabb, hogy a gyerek merjen próbálkozni.

Persze közben tanulunk mozdulatokat, követünk koreográfiákat, egyensúlyozunk, labdát dobunk, figyelünk a zenére és egymásra, játszunk olyan játékokat, amelyekben szükség van koordinációra vagy éppen gyors reagálásra.

Vagyis igen, játék közben is fejlődünk. 🙂

De nekem legalább ennyire fontos az is, ami ezekből az apró helyzetekből összeadódik: hogy a gyerekek megtapasztalják, hogy valami először még nehéz lehet, aztán később könnyebbé válik.

És lehet, hogy kívülről ez „csak” egy átugrott korong, egy megtartott egyensúly vagy néhány jól eltalált tánclépés.

Neki viszont abban a pillanatban nagy dolog.

Én pedig ott vagyok, látom. 😊

Néha egy egészen apró „Megcsináltam!” a legnagyobb siker.

Nálatok mi az, amire mostanában nagyon büszke volt a gyerkőc? 💛

🔎 Indulhat a szobor-vadászat! :)Mivel tegnap kommentben végül nem érkeztek konkrét javaslatok – bár a reakciókból láttam...
15/08/2026

🔎 Indulhat a szobor-vadászat! :)

Mivel tegnap kommentben végül nem érkeztek konkrét javaslatok – bár a reakciókból láttam, hogy tetszik nektek az ötlet –, ezért úgy döntöttem, én választok ki 5+2 Kolodkó-miniszobrot. 😄

Keressük meg őket végéig:

🐻 Micimackó
🐱 Garfield
🤥 Pinocchio
💰 Pénzseprő
🏗️ Targoncás
👑 Ferenc József
🐻 Mackó

Ha valamelyiket megtaláljátok, készítsetek róla egy képet, és töltsétek fel kommentben! Elég egy apró kéz, egy cipőorr vagy maga a megtalált szobor.

Nincs sorrend, nincs verseny, és természetesen nem kötelező mind a hetet levadászni. Ha ötöt megtaláltok év végéig, az már szuper teljesítmény! 😊

Ez most egy jó kis közös családi kaland: séta, keresgélés, felfedezés, beszélgetés és egy kis mozgás a városban.

Kíváncsi vagyok, melyik Kolodkó-szobor kerül elő elsőként! 🔎

Most kettőt megint megtaláltunk… 😊A hétvégén a gyerekekkel a rakparton sétáltunk, amikor egyszer csak ott volt előttünk ...
14/08/2026

Most kettőt megint megtaláltunk… 😊

A hétvégén a gyerekekkel a rakparton sétáltunk, amikor egyszer csak ott volt előttünk egy apró Kolodkó-szobor.

Persze innentől kezdve már nem is a séta volt az érdekes. 😄

Elkezdtünk nézelődni, keresgélni… és nem sokkal később egy másikat is megtaláltunk. A gyerekeknek igazi kincskereső érzésük lett, én pedig csak mosolyogtam, mert eszembe jutott, hogy ezt már milyen régóta szerettem volna megcsinálni velük, egy igazi Kolodkó-vadászatot, de valahogy mindig háttérbe szorult az ötlet.

Most viszont újra eszembe jutott… és szerintem ezt nem tarthatom meg magunknak. 😊

Ha esetleg még nem ismeritek, Kolodkó Mihály egy különleges szobrász, aki Budapest számos pontján apró bronz miniszobrokat rejtett el. Nem múzeumban vannak, hanem az utcákon, a rakparton, hidaknál vagy parkokban. Ezeket nem mindig könnyű megtalálni – pont ettől olyan izgalmas a keresés.

💛 És itt jött az ötletem...

Mit szólnátok hozzá, ha játszanánk egy közöset?

Kigyűjtöttem egy listát a budapesti Kolodkó-szobrokról, és arra gondoltam, válasszunk ki 5 szobrot, amit év végéig közösen "levadászunk".

📍 Melyik 5 legyen? Kommentbe fogom feltenni a listát.

Ha megtaláltátok valamelyiket, hozzátok ide kommentben egy saját fotót! 😊

Nem kérem, hogy a gyerkőc arca látszódjon a képen, sőt, ezt köszönöm is. Viszont örülnék, ha nem egy internetről lementett fotót osztanátok meg, hanem egy olyat, amit ti készítettetek a saját kis kalandotok során, ettől lesz értékes a játék!

Ki tart velem? 💛

A tartalom csupán személyes játék, nem reklám és nincs mögötte együttműködés!

Már nem kell sokat aludni, és jönnek a nyár végi Táncos Törp Torna órák! 🥰Régóta nem találkoztunk, és bevallom, már hián...
12/08/2026

Már nem kell sokat aludni, és jönnek a nyár végi Táncos Törp Torna órák! 🥰

Régóta nem találkoztunk, és bevallom, már hiányzik a közös tánc, a játék, nevetés és az a semmihez sem fogható Táncos Törp hangulat.

Augusztus végén két alkalommal is várom az ovisokat a Kelenfa Családi és Szabadidőközpontban. Lesznek könnyen követhető Zumba Kids Jr. mozdulatok, játékos torna, egyensúlyozás, eszközök és persze sok-sok mozgás. ;)

Nem az számít, ki mennyire ügyesen táncol. A legfontosabb, hogy a gyerekek örömmel mozogjanak, sikerélményeket gyűjtsenek, és közben játékosan fejlődjenek.

📅 Augusztus 24.
📅 Augusztus 31.
⏰ 16:45–17:35
📍 Kelenfa, XI. kerület

A két alkalomra külön-külön lehet jelentkezni, a szabad helyekre, Figyelj, mert a 24-i alkalomra, már csak 3 hely szabad :)
https://kelenfa.hu/ora/nyari-tancos-torp-torna

Szeretettel várom a régi kis csapatot és az újonnan érkező gyerekeket is! 🥰

Ki tart velem a nyár végi órákon? 😊

𝐌𝐢𝐞́𝐫𝐭 𝐬𝐳𝐞𝐫𝐞𝐭𝐞𝐦 𝐚𝐳𝐨𝐤𝐚𝐭 𝐚 𝐣𝐚́𝐭𝐞́𝐤𝐨𝐤𝐚𝐭, 𝐚𝐡𝐨𝐥 𝐞𝐠𝐲𝐬𝐳𝐞𝐫𝐫𝐞 𝐤𝐞𝐥𝐥 𝐦𝐨𝐳𝐨𝐠𝐧𝐢 𝐞́𝐬 𝐟𝐢𝐠𝐲𝐞𝐥𝐧𝐢? 🎶Ha valaki benézne egy Táncos Törp Torna...
11/08/2026

𝐌𝐢𝐞́𝐫𝐭 𝐬𝐳𝐞𝐫𝐞𝐭𝐞𝐦 𝐚𝐳𝐨𝐤𝐚𝐭 𝐚 𝐣𝐚́𝐭𝐞́𝐤𝐨𝐤𝐚𝐭, 𝐚𝐡𝐨𝐥 𝐞𝐠𝐲𝐬𝐳𝐞𝐫𝐫𝐞 𝐤𝐞𝐥𝐥 𝐦𝐨𝐳𝐨𝐠𝐧𝐢 𝐞́𝐬 𝐟𝐢𝐠𝐲𝐞𝐥𝐧𝐢? 🎶

Ha valaki benézne egy Táncos Törp Torna órára, lehet, hogy elsőre csak annyit látna, hogy a gyerekek futnak, táncolnak, nevetnek… aztán hirtelen irányt váltanak, megállnak, leguggolnak vagy éppen egy új feladatot kapnak. 😊

Pedig ezek a játékok mindig egy picit többről szólnak.

Amikor zenére mozognak, közben figyelniük kell rám, meghallani az instrukciókat, gyorsan reagálni és alkalmazkodni a változó helyzetekhez. Van, hogy előre indulunk, aztán hirtelen hátrafelé. Néha tapsolunk, máskor egy színt vagy egy eszközt kell megkeresni.

A gyerekek ezt egyszerűen játéknak élik meg.

Én pedig tudom, hogy közben mennyi minden történik. 🌱

Fejlődik a figyelmük, a reakcióidejük, a mozgáskoordinációjuk, és közben azt is megtapasztalják, milyen jó érzés egyre ügyesebben megoldani egy feladatot.

És talán ez benne a legjobb.

Nem azért szeretnek mozogni, mert "fejlődniük kell", hanem mert jól érzik magukat. Mire észrevennék, már bátrabban mozognak, könnyebben követik az instrukciókat, és egyre magabiztosabban próbálnak ki új dolgokat.

Én ezért szeretem ezeket a játékokat ennyire. Kívülről vidámnak és egyszerűnek tűnnek, de közben minden egyes feladatnak megvan a maga célja.

Mert a legjobb játékok azok, amelyek közben észre sem vesszük, mennyit tanulunk. 💛

💜 Milyen egy igazi Táncos Törp Kalandklub délelőtt? Gyere, megmutatom!Megérkeznek a gyerekek. Ráhangolódunk a napra. Van...
07/08/2026

💜 Milyen egy igazi Táncos Törp Kalandklub délelőtt? Gyere, megmutatom!

Megérkeznek a gyerekek. Ráhangolódunk a napra. Van, aki rögtön mesélni kezd majd, van, aki még kicsit bátortalan. Aztán elindul a zene (általában jó kis pörgős ;) )… és néhány perc múlva már együtt táncolunk, futunk, nevetünk és játszunk.

Pont úgy, ahogy a Táncos Törp Tornán mindig.

Mert a Kalandklub szíve a Táncos Törp Torna. 💜

Azaz 50 perc, amikor a gyerekek észre sem veszik, hogy közben mennyi minden történik velük. Táncolunk, mozgásos játékokat játszunk, mini koreográfiákat tanulunk (ovisokra szabva), fejlesztjük az egyensúlyt, a koordinációt és a ritmusérzéket, miközben vidámak vagyunk és sokat nevetünk.

A Kalandklubot nem úgy képzeltem el, hogy egyik program követi a másikat. Sokkal inkább egy olyan kétórás délelőtt, ahol minden természetesen kapcsolódik egymáshoz.
..és mire véget ér a Táncos Törp Torna, kellemesen kipirulva, mosolyogva pihenünk meg egy közös gyümölcsszünetre. 🍎

Aztán mindenki elfoglalja a helyét és kezdetét veszi a mesés varázslat. Ez mindig egy különleges pillanat. Ahogy előkerülnek a képek, és elkezdődik a történet, szinte érezni, ahogy lelassul körülöttünk a világ.

A mese után pedig nincs vége a kalandnak.

Kicsit színezünk-alkotunk, játszunk, beszélgetünk, és hagyjuk, hogy a történet tovább éljen a gyerekek fantáziájában.

Pont ettől lesz számomra különleges ez a komplex program.

Kéthetente egyszer szeretnék egy olyan szombat délelőttöt adni a gyerekeknek, ahol boldogan mozoghatnak, elmerülhetnek a mesék világában, új barátokat szerezhetnek, és közben egyszerűen csak... gyerekek lehetnek. 💜

Én már látom magam előtt ezeket a közös kalandokat. 😊

Te melyik részt várnád a legjobban a gyermeked helyében? A táncot, a mesét, a közös alkotást vagy a játékot? 😊

Néha elég egy jó zene… 🎶Van valami, amit nagyon szeretek a gyerekekben. 💛Nekik tényleg nincs szükségük sok mindenre ahho...
04/08/2026

Néha elég egy jó zene… 🎶

Van valami, amit nagyon szeretek a gyerekekben. 💛

Nekik tényleg nincs szükségük sok mindenre ahhoz, hogy jól érezzék magukat. Elég egy vidám zene, egy kis hely a mozgáshoz, és már indul is a tánc, az ugrálás, a futás, a nevetés.

Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy mi, felnőttek mennyire szeretjük túlbonyolítani a dolgokat.

Pedig a gyerekeknek a mozgás teljesen természetes. Nem azért táncolnak, hogy ügyesebbek legyenek. Nem azért futnak, hogy gyorsabbak legyenek. Egyszerűen azért, mert jó érzés.

Én pedig azt szeretném, hogy ezt az örömöt minél tovább megőrizzék. 🌱

A Táncos Törp Tornán ezért nem az a célom, hogy minden mozdulat tökéletes legyen. Sokkal jobban örülök annak, amikor látom, hogy egy kisgyerek felszabadultan nevet, újra és újra megpróbál valamit - akár a táncban, akár a játék/torna során-, majd büszkén néz rám, amikor sikerül, "megcsináltam".

Az órán játszunk is. De ezek a játékok sosem "csak játékok". Minden feladatnak megvan a maga célja: van, amelyik az egyensúlyt, a ritmusérzéket vagy a koordinációt támogatja, mások a figyelmet, az együttműködést vagy éppen az önbizalmat erősítik. A gyerekek ebből csak annyit éreznek, hogy jól érzik magukat. Én pedig pontosan ezt szeretem benne. 😊

Hiszem, hogy a mozgás szeretete ezekből az apró élményekből születik.

És ha egy óra végén a gyerekek kipirult arccal, mosolyogva indulnak haza, akkor tudom, hogy valami igazán jó történt azon a délutánon.

Mert a mozgás akkor a legjobb, ha örömet ad. 💛

Nálatok melyik az a dal, amire a gyermeketek azonnal táncra perdül? 🎶

💜 Végre elmesélhetem…𝐴 𝑙𝑒𝑔𝑗𝑜𝑏𝑏 𝑜̈𝑡𝑙𝑒𝑡𝑒𝑘 𝑛𝑒́ℎ𝑎 𝑒𝑔𝑦 𝑗𝑜́ 𝑏𝑒𝑠𝑧𝑒́𝑙𝑔𝑒𝑡𝑒́𝑠𝑏𝑜̋𝑙 𝑠𝑧𝑢̈𝑙𝑒𝑡𝑛𝑒𝑘. 𝑃𝑜𝑛𝑡 𝑖́𝑔𝑦 𝑘𝑒𝑧𝑑𝑜̋𝑑𝑜̈𝑡𝑡 𝑎 𝑻𝒂́𝒏𝒄𝒐𝒔 𝑻𝒐̈𝒓...
02/08/2026

💜 Végre elmesélhetem…

𝐴 𝑙𝑒𝑔𝑗𝑜𝑏𝑏 𝑜̈𝑡𝑙𝑒𝑡𝑒𝑘 𝑛𝑒́ℎ𝑎 𝑒𝑔𝑦 𝑗𝑜́ 𝑏𝑒𝑠𝑧𝑒́𝑙𝑔𝑒𝑡𝑒́𝑠𝑏𝑜̋𝑙 𝑠𝑧𝑢̈𝑙𝑒𝑡𝑛𝑒𝑘. 𝑃𝑜𝑛𝑡 𝑖́𝑔𝑦 𝑘𝑒𝑧𝑑𝑜̋𝑑𝑜̈𝑡𝑡 𝑎 𝑻𝒂́𝒏𝒄𝒐𝒔 𝑻𝒐̈𝒓𝒑 𝑲𝒂𝒍𝒂𝒏𝒅𝒌𝒍𝒖𝒃 𝑡𝑜̈𝑟𝑡𝑒́𝑛𝑒𝑡𝑒 𝑖𝑠. 🥰

Pár hete a Kaczifántban jártam Gyömrőn egy új együttműködés reményében. Elkezdtünk közösen ötletelni, még fogalmunk sem volt, hová vezet majd a beszélgetés. És egyszer csak megfogalmazódott egy gondolat, inspiráltuk egymást, majd egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy egyre inkább ugyanaz a kép rajzolódik ki előttünk.

Mi lenne, ha lenne egy olyan délelőtt, ahol a gyerekeknek nemcsak a testük mozog, hanem a képzeletük is, és elmerülhetnek a mesék világában? Ahol a tánc, a játék, az alkotás és a közös élmények természetesen kapcsolódnak össze.

Hazajöttem, és még napokig ezen járt az eszem. Fejben újra és újra összeraktam, milyen lenne az a délelőtt, amire én is szívesen vinném a gyerekeket. Egy olyan élmény, ahol felszabadultan mozoghatnak, elvarázsolódhatnak, alkothatnak, játszhatnak, és közben észrevétlenül fejlődhetnek.

Lassan összeállt Bennem a kép.

Így született meg a 𝐓𝐚́𝐧𝐜𝐨𝐬 𝐓𝐨̈𝐫𝐩 𝐊𝐚𝐥𝐚𝐧𝐝𝐤𝐥𝐮𝐛 💜

Akik követnek (ismernek), tudják, hogy a Táncos Törp Torna számomra mindig is kicsit többről szólt, mint egy mozgásos foglalkozás. Hiszek abban, hogy a játék, a közösség és az élmények együtt adják azt a közeget, ahol a gyerekek igazán önfeledtek lehetnek.

És van még valami, amit nagyon szeretek: a mesék világa. A papírszínház számomra igazi varázslat. Szeretem látni, ahogy a gyerekeket beszippantja egy történet, az illusztráció, majd a mese tovább él Bennük, a játékukban és a fantáziájukban.

A Kalandklubban ez a két világ végre találkozik.

Kéthetente szombat délelőtt, két órában.

Minden alkalom egy új kaland 💫

A plakáton már megtaláljátok a legfontosabb tudnivalókat, a következő napokban pedig megmutatom Nektek, milyen élmények várnak majd a kis kalandorokra a Kaczifántban!

Alig várom, hogy a heti órák mellett, ebbe az új és izgalmas kalandba is belevágjunk! 💜

💜 Na, most rajtatok a sor! Nektek hogy tetszik a Táncos Törp Kalandklub ötlete? Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre! 🥰

🌊☀️ A tegnapi nyári  óránk a Maminti Kuckóban igazi nyári lüktetés volt! 💜Mindig örömmel megyek oda órát tartani, mert e...
24/07/2026

🌊☀️ A tegnapi nyári óránk a Maminti Kuckóban igazi nyári lüktetés volt! 💜

Mindig örömmel megyek oda órát tartani, mert ez a hely számomra sokkal több, mint egy könyvesbolt vagy egy kávézó. Ez egy olyan hely, ahol a gyerekek, a könyvek és a közös élmények természetesen találnak egymásra. Egy igazi kuckó, ahol jó megállni egy kicsit, beszélgetni, játszani, kapcsolódni, olvasni, és ahol minden polcon új történetek várnak. A könyvek mellett rengeteg családi program és szeretetteljes hangulat fogadja az érkezőket.

Mi tegnap a gyerekekkel hullámokon ringatóztunk, lemerültünk a tenger alatti világba, sokat nevettünk, egyensúlyoztunk, koordinációs játékokat játszottunk, és persze rengeteget táncoltunk. Játék közben a gyerekek észre sem veszik, mennyi minden fejlődik: az idegrendszerük, a mozgáskoordinációjuk, a figyelmük és a testtudatuk is.

Hiszem, hogy a mozgás mellett a meséknek és a közös olvasásnak is óriási szerepe van. Egy-egy jól megválasztott könyv játékosan készíti fel a gyerekeket az új élményekre, segít beszélgetni a változásokról, és magabiztosabban várni a mondjuk az iskolakeztést, a szeptembert. Ezért is szeretek a Mamintiben órát tartani :)

Az én gyerekeim is nagy könyv rajongók :) A nyaralásra is több könyv megbújt a bőröndben 🤭
Erről is beszélgettünk a minap Ildivel és eszembe jutott, hogy ha már igazi mesekönyv-szakértővel állok szemben, kértem ajánljon pár iskolakezdést támogató mesét. Természetesen sok-sok-sok szuper közül nehéz volt a választás, de álljon most itt három:
🤍 Tamás Zsuzsa- Mimi az iskolában
🤍 Kiss Judit Ágnes - Babaróka iskolája
🤍 Czernák Eszter - Sárkánysuli

Szerintem a legjobb felkészülés, hogy sokat mozgunk, együtt mesélünk, beszélgetünk, kíváncsiak vagyunk és közösen fedezzük fel a világot. ❤️

Te milyen könyvet ajánlanál, ami nektek nagyon tetszett? 👇

Ha egy igazán családbarát helyet kerestek, ahol egy finom kávé mellett válogathattok a mesekönyvek között, miközben a gyerekek is jól érzik magukat, szívből ajánlom a Maminti Kuckó Könyvesbolt és Kávézót .

Velem pedig Augusztus 08-án találkozhattok itt a következő nyári Táncos Törp Torna órán! ☀️💜

Cím

Budapest
1119

Nyitvatartási idő

Hétfő 17:00 - 17:50

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Táncos Törp Torna új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás