Urban Dog Training - Városi kutyázás

Urban Dog Training - Városi kutyázás Városban élsz a kutyáddal? Mi olyan tudást szeretnénk átadni, ami városi környezetben, a hé Elvünk: minden séta a kedvencünkkel egyben egy tréning is.

Röviden szeretnénk bemutatni miért hoztuk létre az Urban Dog Traininget. Kutyaiskolában trénerként eltöltött éveink alatt forrt ki a program, amit kínálunk. A városban élő szokásos kutya-gazdi problémákon túl sokszor szembesültünk azzal, hogy a már valamilyen alapképzéssel rendelkező, esetleg kutyaiskolát is megjárt gazdik az ott megszerzett tudást nem tudják sikerrel átvinni a hétköznapokba. Mi e

zen szeretnénk segíteni és olyan tapasztalatokat átadni, amiket hosszú évek alatt gyűjtöttünk a városi kutyázással kapcsolatban. Tréningjeink nem csak a kutyák neveléséről szólnak, hanem arról, hogy megpróbálunk egy olyan hasznos, gyakorlati szemléletet is továbbadni a gazdáknak, ami által egy kicsit másként fognak gondolkodni a városi kutyázásról. Szintén gyakran halljuk, látjuk, hogy otthon, illetve az iskolában mindent szépen megcsinál a kutya, de az utcán képtelenség vele közlekedni. Ez általános probléma, még olyan kutyaiskolákban végzetteknél is akik nem zárt, hanem nyitott iskolába jártak. Mi azt valljuk, hogy ott kell megoldani a problémát ahol az jelen van. Ezért a tréningeket kivisszük az utcára, hogy ott ismerjék meg tanulóink, hogy milyen problémák, nehézségek adódhatnak, mire kell odafigyelni egy-egy séta alkalmával. Foglalkozásainkon erre lehetőség nyílik akár az alapoktól is, de természetesen szívesen látunk olyan érdeklődőket, akik már jártak más iskolában és szembesültek a fenti problémával. Képzéseink csoportos ,vagy akár egyéni formában történnek olyan felkészült trénerekkel, akik hosszú évek óta városban élnek saját kedvenceikkel, így első kézből tudják megosztani tapasztalataikat. Az oktatás során természetesen betartjuk a fokozatosság elvét és nagy gonddal odafigyelünk tanulóink egyéni fejlődési szintjére is. Ezen kívül olyan érdekes, alkalmankénti és más-más helyszínen megrendezett Urban Dog Agility tréningen is részt vehettek, amin a lakókörnyezetünkben, a szabadban található eszközök, utcabútorok felhasználásával fejlesztjük kutyáitok és akár a ti képességeiteket is. Így, sokszor vicces módon építve a kutya-gazdi kapcsolatot és megmutatva, hogy egy sétát akár más tartalommal is megtölthetsz, mint azt eddig gondoltad. Amennyiben felkeltettük érdeklődésedet, vagy csak kérdésed lenne, keress minket bizalommal.

Ha kerestek valakit!Őt ajánljuk
14/02/2026

Ha kerestek valakit!
Őt ajánljuk

➡️SZOLGÁLTATÁSOK 2026-BAN:

🩵NAPKÖZI
- napközbeni felügyelet
- reggel jön, este megy haza
- otthoni környezetben
- szakember felügyel kutyuskádra
- előre egyeztetett időpontban
- rugalmas időbeosztás
- 9000 Ft/nap

🩵SZITTELÉS
- feltétel: a saját ivaros kanommal ki kell jönnie
- előtte próbanapot tartunk
- otthoni környezetben
- szakember felügyel kutyuskádra amíg te elutazol
- egyszerre csak egy kutyára vigyázok
- előre egyeztetett időpontban
- nyers, főtt, táp etetés nem gond, gyógyszereket is beadom
- reaktív/agresszív kutyát és tüzelő szukát nem tudok fogadni
- 12 000 Ft/nap

Jelentkezni:
- emailben: [email protected]
- privát üzenetben FB/INST
- a weboldalamon tudsz: www.kutyuskam.hu

Bízd szakemberre kutyuskádat amíg te dolgozol/utazol.

́ner

Ha kerestek megbizható embert.Jó szívvel ajánljuk! ❤️
26/01/2025

Ha kerestek megbizható embert.
Jó szívvel ajánljuk! ❤️

💙 HÉTKÖZNAP / HÉTVÉGÉN (H-V)
📍 BUDAPEST 1, 2, 13, 14, 5 kerület,
📍CEGLÉD
TANACSADÁS 🗣️✅
SÉTÁLTATÁS 🐕‍🦺🐾

🐾Back To School🐾Kicsit csendesebbek voltunk, az e-maileket es üzeneteket sem olyan sűrűséggel válaszoltuk meg, a szokáso...
05/09/2024

🐾Back To School🐾

Kicsit csendesebbek voltunk, az e-maileket es üzeneteket sem olyan sűrűséggel válaszoltuk meg, a szokásos nyári szabadságunkak töltöttük 🙈, köszönjük a türelmeteket, és köszönjük, hogy ennyien érdeklődtök a tanfolyamaink iránt 🫶🤩

Azért nem unatkoztunk és tervezgettük az őszi indulásokat. 🤩

Hétvégén kikerülnek az események az oldalra az induló őszi tanfolyamokról és a visszatérő csoportos edzésekről is. 🥰

Szóval stay tuned 😎

Hugó pedig már az őszi bekuckózásra gyakorol. De kommentben jöhetnek a képek még a nyaraló kiskutyákról! 🥰

🩵💙🩵 Terv: Ha Júliusban elkezded szeptemberre már végeztek is. Ősszel jöhet a középfok és karácsonyra már okos kutya ül a...
06/07/2024

🩵💙🩵 Terv:
Ha Júliusban elkezded szeptemberre már végeztek is. Ősszel jöhet a középfok és karácsonyra már okos kutya ül a fa alatt.
Jó terv? 🐾🐶🐾

UDT - Alapfokú tanfolyam (8 alkalmas), kezdés: 2024.07.27. 9 óra Ha még semmilyen alapképzettséggel nem rendelkeztek, vagy úgy érzitek, hogy hasznos lenne átismételni a már tanultakat, akkor válaszd ezt a tanfolyamunkat! Mit fogsz tanulni? - Mit és hogyan érdemes betartani otthon, a h....

Itt az idő 💪
03/07/2024

Itt az idő 💪

UDT - Alapfokú tanfolyam (8 alkalmas), kezdés: 2024.07.27. 9 óra Ha még semmilyen alapképzettséggel nem rendelkeztek, vagy úgy érzitek, hogy hasznos lenne átismételni a már tanultakat, akkor válaszd ezt a tanfolyamunkat! Mit fogsz tanulni? - Mit és hogyan érdemes betartani otthon, a h....

🩵 Hétvégén Balatonon vagy, megértjük!🩵 Na de hétköznap?🩵 szeptemberre akár okosabbak lehettek ha most beneveztek erre a ...
07/06/2024

🩵 Hétvégén Balatonon vagy, megértjük!
🩵 Na de hétköznap?
🩵 szeptemberre akár okosabbak lehettek ha most beneveztek erre a tanfolyamra.

UDT - Hétköznapi Alapfokú tanfolyam (8 alkalmas), kezdés: 2024.06.20. 18 óra Ha még semmilyen alapképzettséggel nem rendelkeztek, vagy úgy érzitek, hogy hasznos lenne átismételni a már tanultakat, ha hétvégén jöttök mentek vagy esetleg dolgozol, ezért csak a hétköznap esték sza...

Cím

Népliget, Räde Károly Sétány
Budapest
1101

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Urban Dog Training - Városi kutyázás új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Urban Dog Training - Városi kutyázás számára:

Megosztás

Kategória

Urban Dog Training

Röviden szeretnénk bemutatni miért hoztuk létre az Urban Dog Traininget. Kutyaiskolában trénerként eltöltött éveink alatt forrt ki a program, amit kínálunk. A városban élő szokásos kutya-gazdi problémákon túl sokszor szembesültünk azzal, hogy a már valamilyen alapképzéssel rendelkező, esetleg kutyaiskolát is megjárt gazdik az ott megszerzett tudást nem tudják sikerrel átvinni a hétköznapokba. Mi ezen szeretnénk segíteni és olyan tapasztalatokat átadni, amiket hosszú évek alatt gyűjtöttünk a városi kutyázással kapcsolatban. Tréningjeink nem csak a kutyák neveléséről szólnak, hanem arról, hogy megpróbálunk egy olyan hasznos, gyakorlati szemléletet is továbbadni a gazdáknak, ami által egy kicsit másként fognak gondolkodni a városi kutyázásról. Elvünk: minden séta a kedvencünkkel egyben egy tréning is. Szintén gyakran halljuk, látjuk, hogy otthon, illetve az iskolában mindent szépen megcsinál a kutya, de az utcán képtelenség vele közlekedni. Ez általános probléma, még olyan kutyaiskolákban végzetteknél is akik nem zárt, hanem nyitott iskolába jártak.

Mi azt valljuk, hogy ott kell megoldani a problémát ahol az jelen van. Ezért a tréningeket kivisszük az utcára, hogy ott ismerjék meg tanulóink, hogy milyen problémák, nehézségek adódhatnak, mire kell odafigyelni egy-egy séta alkalmával. Foglalkozásainkon erre lehetőség nyílik akár az alapoktól is, de természetesen szívesen látunk olyan érdeklődőket, akik már jártak más iskolában és szembesültek a fenti problémával. Képzéseink kis csoportos (max: 4 fő) vagy akár egyéni formában történnek olyan felkészült trénerekkel, akik hosszú évek óta városban élnek saját kedvenceikkel, így első kézből tudják megosztani tapasztalataikat. Az oktatás során természetesen betartjuk a fokozatosság elvét és nagy gonddal odafigyelünk tanulóink egyéni fejlődési szintjére is.

Ezen kívül olyan érdekes, alkalmankénti és más-más helyszínen megrendezett Urban Dog Agility tréningen is részt vehettek, amin a lakókörnyezetünkben, a szabadban található eszközök, utcabútorok felhasználásával fejlesztjük kutyáitok és akár a ti képességeiteket is. Így, sokszor vicces módon építve a kutya-gazdi kapcsolatot és megmutatva, hogy egy sétát akár más tartalommal is megtölthetsz, mint azt eddig gondoltad.

Amennyiben felkeltettük érdeklődésedet, vagy csak kérdésed lenne, keress minket bizalommal.