13/10/2026
Nem rég az egyik tanítványom, aki azt vette a fejébe, hogy 5km-en szeretne gyorsulni (futott már egyébként több félmaratont, sőt a gerincműtétje előtt maratont is), megkérdezte tőlem, nem érzem-e "gagyinak", hogy őt csak 5km-re készítem, miközben mindenki más ennél hosszabb távokon versenyez.
Először elcsodálkoztam, és visszakérdeztem, hogy az ugye megvan, hogy én most nyertem triatlon AG sprint vb-t? Nem ironmant, sprintet. Az akkor gagyi...?🤷🏻♀️
Már nagyon régóta bennem van egy csomó gondolat ezzel kapcsolatban, és most úgy néz ki, ez a beszélgetés volt a katalizátor, hogy ezekből valamennyit leírjak.
Nem tudnám megmondani, mióta van ez, hogy ennyire a távok bűvöletében élünk, de mostanra nagyon elszaladt a világgal a ló. Mindenki ironmanre meg ultrára készül, a maraton már smafu, ami annál rövidebb, az pláne.
Mert ha az ember azt mondja (vagy posztolja), hogy futott mittudomén egy 43 perces 10 km-t, az egy laikusnak nem mond az égvilágon semmit. 10km. Jó, hát több, mint amennyit ő tudna futni, de nem az a táv, ami hűha. Hogy a 43 perc mit jelent, az adott nemű, korú, felkészültségű embernek az jó vagy átlagos vagy gyenge, arról fogalma se lesz.
Na de ha futott 100km-t, ugye!! Hát az mindjárt más, az " kocsival is sok"- onnantól tökéletesen mindegy is, hogy az mennyi idő alatt történt, hogy futómozgást esetleg csak nyomokban tartalmazott, az SZÁZ KILOMÉTER, érted.🤌🏻
A görög csávó 42-től felrúgta a pacskert, a kolléga meg százat futott!!👏🏻👏🏻👏🏻
Érdekes, hogy egy olimpián senkinek nem jut eszébe, hogy a 100 gyorsot nyerni gagyi, vagy kevésbé lenne értékes, mint a 10km nyílt víz.
Vagy hogy Femke Bol 800 métere ne érne annyit, mint Sifan Hassan maratonja.
Ez valahogy csak az amatőrök esetében ment így félre.
Pedig azután, hogy valaki lefutotta mondjuk élete első 30 perces 5km-ét, nem kellene szükségszerűen a 10km-nek (majd félmaratonnak, maratonnak, ultrának) jönnie. Lehet futni következőre 28 perces 5km-t is, meg 25-öt is (meg bármennyit is), és azután nekimenni a 10-nek.
Amikor idegen emberek megtudják, hogy triatlonozom, sokszor az első kérdés az, hogy akkor te ironman-eket csinálsz?
Nem, nem csinálok ironman-eket, sőt már középtávot se nagyon.
Sprinten és röviden versenyzek, illetve vàltòban/mix vàltòban, ahol meg szupersprint a tàv.
És nem gondolom, hogy ezek önmagukban kevesebbet érnének, mint egy ironman vagy egy ultra- és ezt azért merem ennyire biztosan állítani, mert azokat a távokat is kipróbáltam.
Az első triatlon versenyem egy nagyatádi ironman volt (van rá néhány mentségem, de amúgy igen, agybaj- pláne ha elmesélem a hogyanját), majd teljesítettem három dupla ironmant is, ezek után köszöntem szépen, nem kértem ezeket többet.
Az nem volt már kérdés, hogy meg tudom-e csinálni. Meg tudom, vállalható idővel.
Az sem volt kérdés, hogy én ezeknek egy megveszekedett pillanatát sem élvezem.
Itt jöhet a logikus kérdés, hogy akkor mégis minek csináltam ilyeneket, ráadásul többet is, és a válasz pontosan az lesz, amivel szerintem nem vagyok egyedül:
hogy tudniillik akkor még azt gondoltam, hogy ezzel én magamnak vagy a világnak bármit bizonyítok, hogy én ezáltal több leszek, hős leszek, fingom sincs, mi leszek- de elárulhatom, hogy nem lettem.
Én egyébként egy igazi anti-ultrás vagyok, a fent említett versenyekre kevesebb felkészüléssel álltam oda, mint amit rendes ember egy rövid távra csinál- hogy miért, annak két nagyon egyszerű oka van: nem volt több időm és nem volt több kedvem.
Az ominózus nagyatàdi ironmant kölcsön bringás ruhában, egy össztelós montival, taposópedállal hoztam le. A depokban akkurátusan átöltöztem, úgy rémlik, futàs előtt még zuhanyoztam is, és bringán minden frissítőponton megálltam, mert azt mondták, mindenhol egyek, az fontos.
A felkészülésem heti 3* 10km futásból (2 szigetkör) állt, meg az említett montival közlekedtem időnként a lovardába, illetve egyszer elmentem a barátnőmmel, tekertünk 70km-t, amibe majdnem belehaltam, fél napig a plafont fixíroztam utána. Heti egyszer úsztam egy órát.
Ezzel a "szakszerű" edzésmunkával sikerült 13 óra 2 perc alatt célba érnem, utána kb. 5 napig alig tudtam járni, de mindenki seggreült tőle, hogy ájronmen vagyok.
A duplákra ennél annyival voltam felkészültebb, hogy volt már rendes kerékpárom, és spinning oktatóként heti 6 óra bringás edzésem, meg időnként egy-egy hosszabb futásom a barátaimmal.
Egyen negyedik lettem (két kerékpáros eltévedéssel buktam a vb bronzot), kettőt megnyertem- egy vb-t és egy vk-t.
Tudtam, hogy végig saját tempóban kell menni, meg folyamatosan enni-inni, és akkor jò esèllyel célba fogok érni- és így is történt.
Na most a helyzet az, hogy mikor ezeket a versenyeket teljesítettem, gyengébben úsztam, gyengébben bringáztam, és gyengébben futottam, mint most- amikor a "gagyi" rövid meg sprint távokon indulok.
A másik tény, hogy ezekből a versenyekből számomra az egyetlen élvezhető momentum az az 5-10perc volt, amikor az utolsó körre szembefordítottak, és a nemzeti zászlóval a kezemben lepacsiztam a még kintlévőkkel (ultrákon így szokás), majd befutottam.
Pár perc vs 24+ óra...
Nem voltam felkészülve. Fogalmam sem volt a frissítésről, félórával gyengébb maratont tudtam akkor, mint most. Se a vízben, se a bringán nem tudtam azt, amit most.
Még csak büszke se vagyok ezekre.
Önmagában a teljesítés rég nem érdekel, nem motivál.
Kipróbáltam, nem érzem úgy, hogy óriási dolgot adott volna az életemhez, az edzettségemhez, a személyiségemhez, semmihez.
Nyilván akkor ennek volt itt az ideje, valamiért szükségem volt ezekre, hogy bizonyítsam magamnak a nemtudommit, ma már nincs rá szükségem, hogy olyasmit csináljak, amit nem élvezek- márpedig 10-20-30 órákat a pályán lenni, ezt egész biztosra állíthatom, hogy nem élvezem.
Ha ironmanre akarnék készülni (nem akarok), annak úgy lenne számomra értelme, hogy olyan eredmény szülessen belőle, amivel elégedett tudok lenni, ezzel pedig több probléma is van.
Az első kapásból, hogy ez heti kb. 20 edzésóra. Netto. Brutto ez inkább 25+.
Nincs ennyi időm, de ha lenne se szeretném ezt mind edzésre fordítani.
Főleg azért nem, mert nem bírom a monotonitást. Ha választani kell, előbb futok meg egy ing-gatya résztávot, mint két óra egyenletes könnyűt.
Nekem egy futóedzés mondjuk 15-20km-ig élvezhető (20 fok alatt, mert afölött még eddig se, 30 fölött meg semeddig se), egy bringa normàl esetben maximum 3 óráig.
Már a maraton előtti utolsó hosszú futásoktól is rosszul vagyok, napokkal előtte sajnálom magam, hogy ki kell mennem 30-35-öt kalimpálni, dögunalom.
Dehogy vágyom én 4-5 órákat bringázni meg még arra másfelet ráfutni.
Nyáron, 35 fokban, pláne.
Ez engem nem vonz, nem motivál, nem szórakoztat.
Eleve azért triatlonozom, mert nem szeretem minden nap ugyanazt csinálni.
Nagyon szeretek futni, de ha heti hatszor kéne futnom, az első hét végére utálnám az egészet (kipróbáltam, utáltam).
A lényeg, amiért ezt elmeséltem, hogy nem, nem "gagyi", ha nem távot akarsz növelni, hanem gyorsulni szeretnél vagy erősödni vagy szebben futni- tökmindegy, bármiben is javulni, fejlődni.
A 49 perces 10km-ed nem ér kevesebbet, mint az ismerősöd 4 óra 10 perces maratonja vagy 12 órás 100km-e.
A minőség szerintem minden esetben előbbre való, mint a mennyiség- legyen szó bármiről.
A minőségre lehet építeni a mennyiséget, nem pedig a hiányosságokra meg a légüres térbe.
Futás esetében ez az én értelmezésemben hatékony, könnyed mozgás, stabil állóképességi alap, ezekből adódóan pedig értelmes tempó.
Ha ezek megvannak, máris kevesebb a kudarc, a szenvedéspornó meg a sérülés.
Azt a távot, azt a versenyt, azt a célt kell megtalálni,
-amelynek esetében nem csak maga az esemény, de az ahhoz vezető út is motivál.
Magyarul a felkészülés- mert arra fog sokkal több időd és energiád elmenni, mint magára a versenyre.
-amire a tested alkalmas- erről nem nagyon beszélnek, de nem, nem mindenkinek a teste szeretne maratont futni, és semmi baj nincs ezzel.
-ami az idődbe belefér, összeegyeztethető az életeddel, nem jár olyan lemondásokkal és konfliktusokkal, amiket később megbánsz.
Ha ezekből minden teljesül, akkor jó esély van rá, hogy sokáig örömet fog neked okozni a futás/triatlon/bármi, amit választottál.
