Benkő Tamás, MLSZ Pest vármegyei igazgató

Benkő Tamás, MLSZ Pest vármegyei igazgató A labdarúgás mindennapi történései korra, nemre és egyéb hovatartozásra való tekintet nélkül Mindig elszomorít, ha ilyen véleményt hallok. szeptember 29.)

Szeretett sportágamhoz és hivatásomhoz való viszonyomat Bill Shankly fogalmazta meg »helyettem«: „Vannak, akik azt hiszik, a futball olyannyira fontos, hogy úgyszólván élet-halál kérdése. Biztosíthatok mindenkit: a futball sokkal, de sokkal fontosabb.”
[William „Bill” Shankly (Glenbuck, 1913. szeptember 2. – Liverpool, 1981. a Liverpool FC legendás vezetőedzője 1959 és 1974 között, egyben egyike a legsikeresebb és legelismertebb brit labdarúgó menedzsereknek – https://hu.wikipedia.org/wiki/Bill_Shankly]

1976-ban születtem, 2004 októbere óta dolgozhatom a magyar labdarúgásért az 1901-ben alapított Magyar Labdarúgó Szövetség mindenkori Pest megyei szervezetében: 2010. december 31-ig a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség főtitkáraként, 2011. január elseje óta az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság igazgatójaként.

1983 ősze és 1994 februárja között az utánpótlás (Külker SC, BVSC, Újpesti TE), 1994 márciusa és 2004 ősze között az amatőr felnőtt (Monori SE, Dömsöd SE, Kistarcsai SE, Nagykáta SE, Dunakeszi Kinizsi SC) labdarúgásban töltöttem aktívan – csodálatos terepen: focipályán labdával, csapattársakkal, edzésen és mérkőzéseken – az időmet.

1994 elején az akkor alig néhány hónapja indított Budapesti Foci című sporthetilap külső munkatársa, 1996 őszén főszerkesztő-helyettese lettem. 2000 nyarától – immár Budapesti Futball 7 néven – az újság főszerkesztőjévé neveztek ki. 1996 márciusában társalapító-főszerkesztője voltam a Sportszeletnek, amely kezdetben Kistarcsa és környéke sportlapja, 2003 májusában Pest megye amatőr és utánpótlás labdarúgással foglalkozó sporthetilapja lett. 2001 szeptembere és 2006 májusa között Adamcsek András gyerekkori barátommal, kollégámmal alapító laptulajdonosokként önálló nyomtatott fórumot biztosítottunk az országos kiemelt, valamint a Pest megyei és a budapesti utánpótlás labdarúgás számára az Utánpótlás Futball 7 című hetilapban. Ez a kiadvány 2004 és 2006 között a Magyar Labdarúgó Liga (akkoriban ez a szervezet szervezte az országos kiemelt labdarúgó-bajnokságokat) hivatalos utánpótlás tájékoztatójaként jelent meg, vagyis az újságban közölt eredmények és tabella alapján hirdettek győztest ezekben a pontvadászatokban. (Ne felejtsük: 2007 előtt jóformán csak az NB I-es és az NB II-es felnőtt férfi bajnokságokat lehetett az MLSZ-adatbankon nyomon követni.) 2006 májusától 2019 nyaráig a Sportszelet immár a közép-magyarországi régió amatőr felnőtt és utánpótlás labdarúgásának fórumaként jelent meg.

Versenyszervezési munkamegbeszélés “elcsúszott műszakban” 17:30-tól játékvezető-küldési és versenybizottsági feladatok ö...
16/09/2026

Versenyszervezési munkamegbeszélés “elcsúszott műszakban” 17:30-tól játékvezető-küldési és versenybizottsági feladatok összehangolt egyeztetésével.

Temérdek versenyt, rengeteg mérkőzést szervezünk mindkét szakágban, és így feladat, felelősség is jócskán jut az egyes szakterületeken dolgozó kollégákra.

Köszönöm a kései órákban is elhivatott, közös gondolkodáson, együttműködésen alapuló munkát; 20:45-kor sikerült hazaküldenem a sporttársakat – ilyen sokáig még én is csak ritkán maradok bent.

Hajrá, Pest vármegyei amatőr futball és futsal!

🙏⚽️💛💙🤝

Tegnap az utolsó meccs után (Pest – Kanári-szigetek 1–2) még közös ebéd a CSAPATTAL (játékosok, stáb, menedzsment) a szá...
09/09/2026

Tegnap az utolsó meccs után (Pest – Kanári-szigetek 1–2) még közös ebéd a CSAPATTAL (játékosok, stáb, menedzsment) a szállodában, a végén felszólalások az öröm, a tisztelet, a büszkeség, a köszönet – és a 80. percig győzelemre álló utolsó meccs elvesztése miatti érthető csalódottság… – jegyében (sorrendben jómagam, Finta Péter igazgató kollegám, Vincze Gábor, Kenesei Krisztián, Megyesi László, Bonica Sebastian), majd átölelős búcsúzás.

A csapat és a stáb repülővel (varsói átszállással), négyen pedig a csapattal kapcsolatos logisztikát szolgáló kisbusszal 15:20-kor indultunk el Rigából haza.

Litvániában kis kerülővel útba ejtettük a Keresztek Hegye katolikus zarándokhelyet, majd irány a szülőföld. 7:33-ra Dunakeszin voltunk, 9:00-re pedig már az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóságon, Peti akkor még útban Veszprémbe.

Az UEFA Regions’ Cup 5. csoportja selejtezőtornája kapcsán a Pest vármegyei amatőrválogatottal Rigában töltött nyolc nap számos nagyszerű sportbaráti kapcsolattal, felemelő és megható pillanatokkal, euforikus elemekkel, jó sztorikkal, feszült meccsjelenetekkel és sok jó poénnal gyarapította a Pest vármegyei küldöttség mind a 28 tagját.

Vagyis olyan nagyszerű közösségi élményekkel, amelyeket ez a fantasztikus sportág ajándékozni képes azoknak, akik becsülettel elvégzik a szükséges munkát (ki-ki a maga “posztján”, területén), korrekt módon (fegyelmezetten, odaadón, alázattal) állnak a feladatokhoz és a közösség valamennyi tagjához, vagyis egymáshoz, és méltó módon képviselik klubjukat, a Pest vármegyei amatőr labdarúgást és – nemzetközi turnéról lévén szó – az országot, a nemzetet.

Rigában – és az addig vezető közel 11 hónapos úton Tápiószentmártontól Telkin keresztül mindvégig – valamennyi Pest vármegyei résztvevő (játékos, edző, csapatvezető, masszőr, igazgatósági munkatárs, csapatmenedzserek) ezzel az attitűddel rendelkezett.

Köszönet és elismerés mindenkinek!

Hiszem, hogy két év múlva meglesz a továbbjutás is, amelyhez tegnap mindössze 10 perc hiányzott…

Aki teheti, kövesse a Pest vármegyei amatőrválogatott spanyol riválisa elleni rigai mérkőzését, amely magyar idő szerint...
08/09/2026

Aki teheti, kövesse a Pest vármegyei amatőrválogatott spanyol riválisa elleni rigai mérkőzését, amely magyar idő szerint 10:00 órakor veszi kezdetét.

Szurkoljunk minél többen a magyar – és benne ezúttal az amatőr – labdarúgás sikeréért!

Hajrá, magyarok; hajrá, Pest! 🙏🇭🇺❤️⚽️

Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.

Vincze Gábor, a Pest vármegyei amatőrválogatott vezetőedzője tegnap, szeptember 7-én ünnepelte kereken 50. születésnapjá...
07/09/2026

Vincze Gábor, a Pest vármegyei amatőrválogatott vezetőedzője tegnap, szeptember 7-én ünnepelte kereken 50. születésnapját.

A CSAPAT – a keret és a stáb tagjai, igazgatósági munkatársaim, valamint jómagam – nevében a hétfő esti játékosértekezlet, majd vacsora után köszöntöttem egy, a PVAV eddigi szereplésének állomásait megörökítő, a rigai delegáció valamennyi résztvevője által aláírt tabló átadásával, a teremben tartózkodók vastapsától kísérve.

Az ünnepeltet köszöntő, az edzőkollégáival közösen a vezetésével kialakított amatőrválogatott eddigi szereplését is méltató gondolataim között örömmel és büszkén említettem meg, hogy a játékosok önállóan, a vezetőségtől függetlenül készültek arra, hogy mesterüket meglepjék, felköszöntsék születésnapja alkalmából. Így történt, hogy szombaton – a lettek elleni nap estéjén – jól sikerült meglepetés-vacsorát szerveztek Riga egyik elegáns éttermében.

Természetesen a csapat nevében is átadott emléktablót már a kiutazás előtt elkészítettük, hogy ha már ide, a válogatott rigai UEFA-tornájára, a közösen eltöltött időre esik ez a kerek évszám, akkor arra mi is készüljünk egy aprósággal.

Az ajándék mellé két tortát is kapott az ünnepelt, amelyet ő maga szeletelt fel, és kínálta meg vele a jelenlevőket.

Isten éltessen, Gábor!

A spanyolok keddi legyőzése csoportelsőséget érneA Pest vármegyei amatőrválogatott szeptember 2-án 2–0-ra legyőzte az iz...
07/09/2026

A spanyolok keddi legyőzése csoportelsőséget érne

A Pest vármegyei amatőrválogatott szeptember 2-án 2–0-ra legyőzte az izraeli Hapoel Beit Shean Mesilot együttesét (mindkét találatunkat Barabás Ádám szerezte), majd három nappal később a házigazda lett Zemgale tartományi amatőrválogatott ellen – kétszer is egyenlítve – 2–2-s döntetlent játszott (Török Noel lőtte a mieink góljait).

Eközben a csoportfavorit spanyolok – akik a Kanári-szigeteki szövetségi amatőrválogatott révén képviseltetik magukat Rigában – előbb szerdán a házigazda letteket 2–0-ra, majd vasárnap izraeli ellenlábasukat 4–0-ra múlták felül.

Kedden – a selejtezőtorna záró napján, szeptember 8-án – itteni idő szerint délelőtt 11:00 órakor kerül sor a Pest vármegyei amatőrválogatott – Kanári-szigeteki szövetségi amatőrválogatott mérkőzésre, amelyen eldől, melyik együttes jut tovább Európa legjobb 8 amatőrválogatottja közé. (A torna záró találkozóján 17:00 órakor a lettek és az izraeliek lépnek pályára: a házigazdák 1, utóbbiak 0 pontosak.)

Nem vár könnyed babazsúr a Pest vármegyeiekre, ugyanakkor találunk kedvező előjeleket: a spanyolok mindkét összecsapásán voltak helyzetei az ellenfélnek még gólnélküli állásnál, ám azok kimaradtak, majd a spanyolok „büntettek” és onnantól már nyugodtan játszhatták saját magabiztos, sokpasszos, kreatív játékukat. Az még nem derült ki, miként játszanak hátrányban – nagyon jó lenne, ha erre éppen a mi mérkőzésünkön kaphatnánk választ; főleg úgy, hogy a PVAV eddig amikor vezetést szerzett, akkor meg is nyerte az adott meccset. Piros lapja miatt ráadásul nem léphet pályára ellenünk az ibériaiak 9-ese, Hiromi Gonzalez, aki a lettek elleni második spanyol gólt szerezte.
És végezetül: a PVAV tavaly december óta eddig játszott 8 találkozóján 5 győzelmet és 3 döntetlent ért el, még senki nem tudta megverni; két ízben hátrányból hozta nagy elszántsággal ikszre a meccset. Ezen eredmények mögött komoly teljesítmény, taktikai felkészültség, karakteres játékosok, szenvedély és nagy ambíció húzódnak meg. Négy évvel ezelőtt a spanyolországi Vigóban hasonlóan alakult a selejtezőtorna, és a Pest – Galícia (1–1) utolsó mérkőzésen dőlt el a továbbjutás, amelyhez akkor egy gólunk hiányzott.
A csoportban a helyzet most ugyanez: ha egy góllal többet szerzünk, mint a Kanári-szigetekiek, akkor Pest vármegye jut Európa legjobb nyolc amatőrválogatottja közé.

Hát akkor most nekünk legyen nyolc!
Hajrá, magyarok; hajrá, Pest!!!

🇭🇺💛💙❤️🙏

Finta Péter Veszprém vármegyei igazgató kollégámmal a Pest vármegyei delegáció tagjaként Rigában vagyunk, és a helyszínen segítjük a CSAPATot, szurkolva a magyar amatőr labdarúgás sikeréért – csakúgy, mint négy éve Spanyolországban (akkor is a PVAV) és két éve San Marinoban (akkor a MLSZ Baranya Vármegyei Igazgatóság szereplését követve) is.

Az alábbi két linken igazgató kollégám a Sportszelet Online rendelkezésére bocsátott remek fotói tekinthetők meg albumba rendezve:
A 2. meccs előtti PVAV-edzés (Riga, 2026.09.04.)
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.2010321656961314&type=3

PVAV – Zemgale 2–2 (Riga, 2026.09.05.)
https://www.facebook.com/media/set/?vanity=sportszelet.online&set=a.2010578570268956

🎬⚽️

És íme két YouTube-link:
A meccset az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság YouTube-csatornáján élőben közvetítette, amely az alábbi linken visszanézhető:
https://www.youtube.com/live/GkGXmAVQfAI?si=RqZXvUfZc_eJLuDb

Kisfilm a Pest VAV – Zemgale (2–2) mérkőzésről (2026.09.05.)
https://youtu.be/9TR9Rb1hKIM

Pest (vár)megyei amatőrfutball-történelem: igazgatóságunk 16:00 órától élőben közvetíti a Pest vármegyei amatőrválogatot...
05/09/2026

Pest (vár)megyei amatőrfutball-történelem: igazgatóságunk 16:00 órától élőben közvetíti a Pest vármegyei amatőrválogatottnak az UEFA Regions’ Cup 5. selejtezőcsoportjában soron következő második mérkőzését a házigazda Zemgale lett tartományi amatőrválogatott ellen.

Íme a link: szurkoljunk együtt a magyarok, a Pest megyeiek sikeréért!

Hajrá, magyarok; hajrá, Pest!

🙏⚽️🇭🇺💛💙❤️🙏

Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.

Délelőtti csapatértekezlet a ma 17:00 (otthoni idő szerint 16:00) órakor kezdődő PVAV – Zemgale tartományi amatőrválogat...
05/09/2026

Délelőtti csapatértekezlet a ma 17:00 (otthoni idő szerint 16:00) órakor kezdődő PVAV – Zemgale tartományi amatőrválogatott (lett) mérkőzés előtt a szállodában.

A mieink szerdán délelőtt 2–0-ra nyertek az izraeli Hapoel Beit Shean Mesilot (klub)csapata ellen.

Hajrá, magyarok; hajrá, Pest megye!!!
🇭🇺💛💙❤️🙏🤝⚽️

Tápiószentmártonból Telkin keresztül RigábaA Pest vármegyei amatőrválogatott 2026. szeptember 2. és 8. között Lettország...
04/09/2026

Tápiószentmártonból Telkin keresztül Rigába

A Pest vármegyei amatőrválogatott 2026. szeptember 2. és 8. között Lettország fővárosában, Rigában szerepel a 14. UEFA Regions’ Cup 5. számú selejtezőcsoportjának négycsapatos tornáján, ahol sorrendben izraeli (Hapoel Beit Shean Mesilot), lett (Zemgale régió amatőrválogatottja) és spanyol (Kanári-szigeteki szövetségi amatőrválogatott) vetélytársa ellen lép – műfüves – pályára.

Emlékezetes: a válogatott kialakításához tavaly október közepén láttunk neki Vincze Gábor, Kenesei Krisztián, Megyesi László és Paulovicz Dániel edzők felkérésével. Az öthetes kiválasztási folyamatot a szakmai stáb olyannyira jól abszolválta, hogy a Pest vármegyei amatőrválogatott a december 6-7-én Tápiószentmártonban igazgatóságunk által szervezett régiós selejtezőtornát százszázalékos teljesítményt elérve nyerte meg. Ezt követően május első két napján Telkiben, az MLSZ edzőközpontjában került sor a négycsapatos országos döntőre, amelyet két, egyaránt tizenegyespárbajjal kivívott győzelemmel ugyancsak megnyert a PVAV – kiharcolva a mostani nemzetközi megmérettetés lehetőségét.

A mieink jól kezdték a rigai turnét, amelynek nyitómeccsén szerdán 2–0-ra legyőzték az egyébként harmadosztályú klubcsapatként nevezett Hapoel Beit Shean Mesilot együttesét. (A lett és a spanyol rivális a magyar lebonyolításhoz – TAVONT, vagyis Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája – hasonlóan a nemzeti amatőrválogatottak közötti versengés győzteseként kvalifikálta magát Rigába.) A másik találkozón az eleve esélyesebbnek tartott spanyolok ugyanilyen eredményt elérve nyertek a házigazda lettek ellen.

Akárcsak négy éve (akkor szintén a Pest megyei amatőrválogatott miatt) a spanyolországi Vigóban, majd két éve Baranya vármegye legjobbjainak szurkolva San Marinoban, úgy szabadságot kivéve (bár az otthoni napi feladatokat is végezve) Finta Péter Veszprém vármegyei igazgató kollégámmal együtt ezúttal is itt lehetünk a magyar, azaz Pest vármegyei delegáció tagjaként.

Az alábbi négy linken igazgató kollégámnak a Sportszelet Online rendelkezésére bocsátott remek fotói tekinthetők meg tematikus albumokba rendezve:

A PVAV megérkezett Lettországba (Riga, 2026.08.31.)
https://www.facebook.com/share/1BsnRU4aVb/?

Az 1. meccs előtti PVAV-edzés (Riga, 2026.09.01.)
https://www.facebook.com/share/1CbfgYebgQ/?

1. félidő az izraeliek ellen (Riga, 2026.09.02.)
https://www.facebook.com/share/1EVCYbBp43/?

2. félidő az izraeliek ellen (Riga, 2026.09.02.)
https://www.facebook.com/share/1JVESd9N8b/?

02/09/2026

Elképesztően jó kezdés Lettországban: Barabás Ádám góljával fél perc után megszerezte a vezetést a Pest vármegyei amatőrválogatott a Rigában rendezett UEFA Regions’ Cup nyitó mérkőzésén izraeli riválisa ellen.

Hajrá, magyarok; hajrá, Pest! ⚽️🇭🇺💛💙

A Pest vármegyei amatőrválogatott szeptember 2. és 8. között az UEFA Region’s Cup selejtezőtornán vesz részt Lettországb...
25/08/2026

A Pest vármegyei amatőrválogatott szeptember 2. és 8. között az UEFA Region’s Cup selejtezőtornán vesz részt Lettországban.

Természetesen csak úgy, mint korábban mindig, igazgatóságunk ezúttal is biztosítja a csapat felkészítésének feltételeit, szervezi az utazást, tervezi a rigai programot.

Ma kollégáimmal napközben irodámban egyeztettük a vasárnapi, illetve hétfői – a csapat és a hatfős szakmai stáb repülővel, a felszereléseket és egyéb eszközöket szállító kisbusz vasárnap hajnalban indul – utazás előtti, valamint a kinttartózkodás alatt elvégzendő feladatainkat.

17:00 órától pedig a 18 fős utazó keret tagjai – plusz a két biztonsági tartalék – számára az utolsó itthoni foglalkozásra készülő szakmai stábbal beszéltük át az indulás előtt még szükséges teendőket és a kinti programot Vecsésen. Mire befejeztük, a játékosok is szállingózni kezdtek az edzésre.

Hajrá, Pest vármegyei amatőr labdarúgás!

💛💙⚽️

Cím

Pesti Megyeháza (Városház Utca, Magyarország)
Budapest
1052

Telefonszám

+36307742681

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Benkő Tamás, MLSZ Pest vármegyei igazgató új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Benkő Tamás, MLSZ Pest vármegyei igazgató számára:

Parancsikonok

Megosztás

Kategória