23/05/2026
✨ 5 éves lett a Crossfox 🤍
Tegnap a Hármashatár-hegyen ünnepeltük meg a Crossfox születésnapját a tanítványainkkal és az edző kollégáimmal.
Sütögettünk, tüzet gyújtottunk, tortáztunk, beszélgettünk, nevettünk, együtt néztük a naplementét, és közben többször is azon kaptam magam, hogy csak megállok egy pillanatra, körbenézek, és próbálom felfogni, hogy ez az egész tényleg létezik.
Nagyon hálás vagyok mindenkinek, akivel az edzéseken keresztül találkozhattam.
Minden edzés, minden beszélgetés, minden közös fejlődés hozzátett ahhoz, amit ma Crossfoxnak hívunk.
Úgy érzem, a Crossfox most számomra egyfajta kiteljesedése mindannak, amibe az elmúlt 10+ évben az energiámat, a figyelmemet, a tudásomat és a szívemet beletettem, nem csak szakmailag, hanem emberileg is.
Nekem ez soha sem csak az edzésről szólt, hanem arról, hogy milyen közeget teremtünk egymásnak.
Milyen érzés megérkezni a terembe, milyen emberek vesznek körül minket, és hogy tudunk-e valóban kapcsolódni egymáshoz.
Tegnap pontosan ezt éreztem.
Imádom azt, amit felépítettünk együtt. 🤍
Köszönöm mindenkinek, aki valaha része volt ennek az útnak, és annak is, aki most csatlakozik hozzánk.
Nagyon sokat jelent. ✨
Ági