09/10/2025
Levél azoknak, akiket az igazság is érdekel az RTK ügyében:
Kedves Sporttársak és Rákosmentiek!
2025. október 8-án a XVII. kerületi Rákosmenti Testedző Kör átadta Rákosmente Önkormányzatának az általa a másodfokú bírósági ítéletig kezelt és fenntartott sporttelepet, miután minden jogi lehetőséget kimerített az – álláspontja szerint – jogszerűtlen azonnali szerződésbontás megtámadására.
Az elnökség sajnálattal vette tudomásul, hogy egy nagy múltú, a rákosmentiek tudatában aktívan jelen lévő egyesületet ilyen méltánytalan és megalázó módon kényszerít***ek a kezelésében lévő – és bevételeit jelentős mértékben biztosító – terület átadására.
Bár az elnökség nem kívánja tovább rombolni kapcsolatát Rákosmente Önkormányzatával, a közösségi médiában megjelent valótlan hírek miatt szükségesnek tartjuk a tények tisztázását.
Nem igaz, hogy Rákosmente Önkormányzata bármikor is partneri kapcsolat kialakítására törekedett volna egyesületünkkel! Éppen ellenkezőleg: az elmúlt 12 évben minden eszközével az egyesület ellehetetlenítését tűzte zászlajára.
Egyesületünk több alkalommal – esetenként több százmillió forintos értékű – beruházásokat kívánt megvalósítani a sporttelepen, amelyeket az Önkormányzat minden egyes esetben megakadályozott. Megdöbbentő döntéseik közül csak kettőt kívánunk kiemelni: a Népstadionból leszerelt lelátói székeket – amelyekre egyesületünk sikeresen pályázott, és több száz széket kapott volna – nem engedték átadásra részünkre. Csupán egyetlen aláírás kellett volna az Önkormányzat részéről, de ezt is elkaszálták. Illetve említhetnénk még a Gyeplapda Szövetség kb 300 millió Ft értékű fejlesztését is, aminek keretében több műfüves pálya, öltözők, energetikai- és területfjelesztés valósult volna meg az RTK területén a Szövetség költségére, de az Önkormányzat nem járult hozzá a részletesen kidolgozott fejlesztési tervekhez. Így dolgozik a saját lakosai érdekében egy tisztességes Polgármesteri Hivatal?
Nem igaz, hogy egyesületünk ne lett volna hajlandó a jogerős bírósági ítélet után a sporttelepet átadni! Erre vonatkozó tárgyalási javaslatunkat bemutattuk. Az egyesületünk sportolói a 2025/2026-os szezonban is több szakosztályban versenyeznek: utánpótlás korosztályban, felnőtt és senior kategóriákban egyaránt. Kértük Rákosmente Önkormányzatát, hogy egy megállapodás keretében továbbra is használhassuk a területet, de Rákosmente Önkormányzata javaslatunkat lesöpörte az asztalról, és végrehajtási eljárást kezdeményezett.
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy ezeket a versenyzőket semmibe vegyék, és ködös ígéretek mögé bújva lehetetlenítsék el a versenyzési lehetőségeiket! Az elnökség továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy sportolóink számára biztosított legyen a versenyzés lehetősége!
A bírósági ítélet végrehajtását végül nem közös megállapodás, hanem bírósági végrehajtó közreműködése t***e lehetővé. Ez is jól mutatja a ‘partneri szándék’ valós mélységét.
A XVII. kerületi Rákosmenti Testedző Kör elnöksége megdöbbenéssel és határozottan visszautasítja azokat a csúsztatásokat és féligazságokat, amelyeket Horváth Tamás polgármester a közösségi médiában – fényképekkel illusztrálva – tett közzé. A képek egy része (az omladozó vakolatról) olyan területeket mutat be, amelyeket az egyesület már évekkel ezelőtt, egy korábbi jogi eljárás során átadott az Önkormányzatnak. Az elmúlt években ezen a területen az Önkormányzat semmilyen kertészeti vagy karbantartási munkát nem végzett.
Akik az elmúlt években a sporttelepen jártak vagy ott sportoltak, pontosan tudják, hogy mindig rend és tisztaság fogadta őket. Anyagi lehetőségeinkhez mérten az egész sporttelepet folyamatosan rendben tartottuk – beleértve az Önkormányzat tulajdonában lévő területeket is. A tulajdonos Rákosmente Önkormányzat a jogerős bírósági ítélet után sem tett semmilyen lépést a sporttelep üzemeltetésének segítésére az átadásig, pedig jogos érdeke, sőt kötelessége lett volna segíteni az egyesületet a rendezett környezet fenntartásában. Ehelyett fenyegető ügyvédi levelekkel próbálta nyomás alá helyezni egyesületünket, amit az átadáskor a jogi képviselőjük útján tanúsított teljes tiszteletlenséggel párosítottak. Külön megjegyezzük, hogy a sporttelep egyes részeit azután tartottuk karban, miután Rákosmente Önkormányzata határozattal kötelezett rá, melyet később kénytelen volt visszavonni, mivel tulajdonosként a másodfokú bírósági ítélet után már az ő kötelessége lett volna ezeket a munkákat elvégezni.
A közösségi médiában megjelent fényképek ezért éppen hogy nem egyesületünket, hanem Rákosmente Önkormányzat elmulasztott felelősségét tanúsítják: semmilyen érdemi karbantartás, állagmegőrzés nem történt a részükről. Horváth Tamás polgármester kijelentéseivel ellentétben a sporttelep jelenlegi állapotáért kizárólag Rákosmente Önkormányzata felelős. Hiszen az Önkormányzat akadályozta az Egyesület működését és fejlesztését, valamint az Önkormányzat mulasztotta el a képeken is látható, számukra már több éve visszaadott terület és épületek karbantartását.
Néhány képet csatolunk az Egyesület által önerőből felújított, karbantartott öltözőkről, pályákról is. (Nem állítjuk, hogy minden tökéletes volt a sporttelepen, de ezt igen, hogy rengeteg munkát tettünk bele CSAK saját erőforrásból, az Önkormányzat minden féle akadályozása ellenére is.)
Őszintén kívánjuk, hogy a sporttelep olyan törődést kapjon a jövőben, amilyet nekünk sosem sikerült kiharcolnunk, illetve, hogy az igazság az RTK egy évtizede tartó akadályozásáról eljusson a kerületi lakossághoz!
Sportbaráti üdvözlettel, XVII. kerületi Rákosmenti Testedző Kör Elnökség