31/07/2026
Van-e klímaszorongásom? És ha igen, miért nincs? És hogy jön ide a futás?
2014-2016 körül éltem át az első komolyabb klímaszorongásos időszakomat. Nehéz volt erről beszélni, mert általában ugyanazokat a válaszokat kaptam:
"Ezt nem te fogod megoldani, fölösleges agyalni rajta."
"Eddig is vót valahogy, most is maj' lesz valahogy."
"Ezzel még nem kell foglalkozni, majd megoldja a technológia."
"Régen is volt meleg nyár."
Pedig hát minél több időt töltünk a szabadban, annál jobban érezzük a saját bőrünkön, hogy mi történik körülöttünk. Futóként, túrázóként, kutyasétáltatóként vagy egyszerűen csak olyan emberként, aki sokat van kint, nehéz nem észre venni a változásokat, de persze lehet homokba dugni a fejeket, ez is egy közkedvelt stratégia.
Sokszor azt érzem, hogy akik a napjaik nagy részét légkondicionált lakásban, autóban és irodában töltik, kevésbé találkoznak ezzel a valósággal. Egészen más szeretni a nyarat, ha bármikor árnyékba vagy hűtött helyre lehet húzódni.
Aztán az évek során sikerült valamennyire lecsendesítenem magamban ezt a szorongást. De persze nem azért, mert elmúlt, hanem mert rájöttem, hogy nem lehet minden nap ezen rágódni. De attól még ott volt a felszín alatt.
Szerintem teljesen természetes rosszul érezni magunkat, amikor azt látjuk, hogy valami értékes sérül körülöttünk, és mi tehetetlenül nézzük végig. Az elmúlt évek eseményei, az egyre gyakoribb hőhullámok, aszályok és erdőtüzek pedig rendre emlékeztetnek arra, hogy a klímaváltozás nem egy távoli jövőkép, hanem a jelenünk.
Ez nem egy "én megmondtam" poszt, sokkal inkább arról szól, hogy talán ideje végre komolyan venni azt, amire a szakemberek évtizedek óta figyelmeztetnek. Mert van veszítenivalónk, és nem is kevés.
És hogy jön ide a futás?
Úgy, hogy ezt sem lehet kivonni a természet törvényei alól.
Nem én döntöm el, hogy egy 36 fokos napon ideális-e három órát futni. A hőség eldönti helyettem. Ha túl meleg van, rövidítek, átszervezek vagy kihagyok egy edzést. Nem azért, mert gyenge vagyok, hanem mert a biológiával nem lehet baszakodni.
Futóként szerintem felelősségünk is van. Példát mutathatunk abban, hogy az egészségünk nem másodlagos a teljesítményhez képest. A déli tűző napon futni, vagy frissítés nélkül elindulni nem vagányság és nem keménység, hanem egy rossz döntés.
Ha rám nem hallgattok, akkor had idézzem Tadej Pogacart: "Ha rajtam múlna, teljesen átalakítanám a versenynaptárat. Júliusban és augusztusban nem rendeznék versenyeket forró éghajlatú régiókban."
De amitől igazán félek, az nem az, hogy ezt a nyarat valahogy túléljük. Hanem az, hogy amint megérkezik az első hűvösebb hét, mindent elfelejtünk. Ugyanúgy, ahogy sokan elfelejtették a Covid tanulságait is.
Azt mondjuk magunknak, hogy "idén extrém volt az időjárás", és megyünk tovább ugyanazon az úton. Pedig egyre kevésbé úgy tűnik, hogy ez egy rendkívüli nyár. Inkább úgy, hogy ez az új normális.
Nektek mi segít ilyenkor a legtöbbet?
Az, ha tesztek valami kézzelfoghatót, például locsoljátok a fákat, segítetek az állatoknak vagy tudatosabban éltek? Vagy épp az, ha kikapcsoltok egy kicsit, és néztek egy jó őszi-téli filmet, hogy ne ezen kattogjatok egész nap?
Osszuk meg, amink van. 🤗
