12/09/2026
Egy újabb vendégsiker, ezúttal a Szőlőskörön! 🍇
Reni háromgyermekes édesanyaként, szinte minden nap reggel 6-kor kezdi nálunk az edzést. A kitartó munka pedig most egy újabb szép eredményben mutatkozott meg: teljesítette a Szőlőskör 19 km-es távját. 🏃🏽♀️➡️
A verseny útvonala Szőlőskör–Tótvázsony–Pécsely felé vezetett, majd vissza Szőlőskörre, az egyik legnagyobb kihívást pedig a Gellához vezető, közel 5 km hosszú, 8%-os emelkedő jelentette.
Ahogy ő fogalmazott:
„Indulás előtt féltem, hogy fogok tudni majd feljönni, ha törik, ha szakad, valahogy felcammogok. 😅 Így utólag nagyon jó érzés, hogy még ezt is meg tudtam csinálni. 🥰”
És megcsinálta! 👏🏼 A női mezőnyben a 4. helyen végzett, mindezt úgy, hogy ezúttal nem tűzött ki konkrét időcélt magának:
„Nem tűztem ki konkrét időt, és talán ezért is élveztem nagyon ezt a futamot. 🥰”
A motivációban pedig nagy szerepet játszottak a gyermekei is, akik elkísérték a versenyre:
„Nagyon motivált, hogy elkísértek a gyerekeim, jó érzés jó példát mutatni.”
Mi pedig edzőként pontosan ezt látjuk benne nap mint nap: a kitartást, a következetességet és azt, hogy akkor is felkel és elindul, amikor még sokan alszanak. ❤️
Nagyon büszkék vagyunk rád! 👏🏼 Báder Renáta
Következő állomás: Tihany, 12 km terepfutás!