07/06/2021
Kedves Balatonberényi SE szurkolók!
Női csapatunk a bajnokság második helyén álló, komoly játékerőt képviselő Kaposvári Rákóczi BFLA csapatát látta vendégül. Csapatunk célja a tisztességes helytállás volt, de a szívünk mélyén egy bajnoki pontban is reménykedtünk. A mérkőzést nagy várakozás előzte meg a nézők részéről, mert sokan voltak kíváncsiak jónevű ellenfelünk játékára és arra, hogy csapatunk mire lesz képes ellenük.
Viszti Zoltán edző egy nagyon jól felkészített, motivált és elszánt csapatot küldött pályára. A lányok olyanok voltak, mint egy bátor kiscsikó, elöl csíptek, haraptak, hátul rúgtak, de csak a sportszerűség határain belül!
A mérkőzés jó iramú játékot hozott, a két csapat közötti tudásbeli különbséget csapatunk lelkesedéssel kompenzálta. A mérkőzésen a két csapat játékosai nem kímélték önmagukat és egymást sem, szikrázóan kemény összecsapásokat láthattunk. Az első félidő nagy részében mezőnyjáték folyt, igazi gólszerzési lehetőség egyik együttes előtt sem adódott. A csapatok döntetlen eredménnyel vonultak a szünetre.
A második félidőben, a nagy iram hatására kezdtek fáradni a csapatok és egyre több volt már a pontatlanság a játékban. A kapuk előtt felváltva alakultak ki helyzetek. Az idő múlásával a vendégek egyre idegesebbek lettek, hogy nem tudnak gólt szerezni, mivel nekik nagyon kellett a három pont, hogy még versenyben tudjanak maradni a bajnoki címért. A mérkőzés végére teljesen kifutották magukat játékosaink, a szívük még vitte előre őket, de a lábak már nehezen engedelmeskedtek. Sajnos a mérkőzés 57. percében egy középen eladott labdából a vendégek ellentámadást vezettek, amit góllal tudtak befejezni 0-1!
A mérkőzésből hátralevő időben még sikerült helyzeteket kialakítanunk, de gólt nem tudtunk szerezni.
A meccset ugyan a vendégek nyerték, de a látottak alapján csapatunk rászolgált volna az egy pontra mert teljesen egyenrangú ellenfelei voltunk neves ellenfelünknek.
Minden dícséret megilleti a csapat tagjait, hiszen nagyon odatették magukat a mérkőzésen.
Szép volt lányok!
Csapatunk vasárnap folytatja bajnoki szereplését hazai pályán, a Barcs ellen.
Hajrá Berény!
https://adatbank.mlsz.hu/match/54/15/22664/12/1605904.html