14/09/2026
❗️U12 - ADAMIK FERENC EMLÉKTORNA❗️
💙💛Szeptember 12-én, szombaton az U12-es gyermek csapatunk a Kecskeméti Mercedes-Benz Nemzeti Kosárlabda Akadèmia által, immár 5. alkalommal megrendezésre kerülő Adamik Ferenc emléktornán vehetett rèszt. Lányaink a B csoportban szerepeltek, ahol az ellenfeleink a Mercedes-KA U12 Csillagok, illetve a Nagykőrösi Sólymok csapata volt.
Először a hazai gárda, utána pedig egyből a Nagykőrösi alakulat ellen léphettünk pályára. Mindkét mérkőzésen elég gyorsan a kezünkbe vettük az irányítást és a negyedek alatt egyre jobban növeltük a két csapat közötti pontkülönbséget. Ügyesen mentek az indítások, kipasszoltuk a 2-1-es helyzeteket és a lepattanózásban is nagyrészt mi jeleskedtünk jobban. Lányaink végig, mindkét mérkőzésen jól teljesítettek, így a győztes meccsek jutalmaként aranyèremmel a nyakukban utazhattak haza.
⛹️♀️Bajai NKK - Mercedes-KA U12 Csillagok 81-32
⛹️♀️Nagykőrösi Sólymok- Bajai NKK 74-24
Keret tagjai: Angyal Dorka, Balogh Tünde, Eichamer Zsófia, Gyurity Lilla, Ikotics Csenge, Jàmbor Anna, Rudas Kornélia, Sétáló Zoé, Szollár Emily, Tóth Luca, Varga Anna, Vörös Dóra
💬Hilcz Alexa, edző: A felkészülési időszakunk után fontos szerepe volt ennek a rangos tornának, hiszen a gyerekek most tapasztalhatták meg először és élesben az új szabályokat és az 5-5 elleni játékot. Kettő hasznos mérkőzést játszhattunk, ahol a lányok egy igazán jó teljesítménnyel mutatkoztak be. Külön örömmel töltött el, hogy a fiatalabb játékosok is bátran vállalkoztak és kivették a részüket a pontszerzésben. A sok jó mellett persze akadt mindkét mérkőzésen támadásbeli, illetve védekezésbeli hibáink is, így lesz még mit kijavítanunk a 2 hét múlva kezdődő bajnokságunk előtt. Gratulálok ismét a csajoknak, extra teljesítmény volt! A Kecskemétnek innen is szeretnénk megköszönni a meghívást és a szuper szervezést!