22/08/2026
Amikor egy helyzetben nincs fékem, valójában nincs kontrollom
A ló irányításában (és most mindegy, hogy ezt vezetésnek, javaslatnak, kontrollnak nevezzük-e) patásunk lassítása, akár megállítása pont ugyanolyan fontos, ha nem fontosabb, mint az, hogy kimozgassuk. Néha túl sokat koncentrálunk arra, hogy „menni, menni, menni”, pedig minden az állással kezdődik, és a lépésen pont ugyanúgy érdemes és hasznos dolgozni, mint a vágtán, mert nem az a fontos, hogy a vágta látványosabb, hanem az, hogy átélhessük vele az „együtt” érzést, amikor pont ugyanannyira részei vagyunk egymásnak, mint a kezem vagy a lábam 😊
Előfordul, hogy lovunk „idegből” old meg feladatokat, azaz nem igazán átengedően reagál a kéréseinkre, hanem csak le akarja tudni, túl akar esni rajta. Lehet ez egy futószár, egy ugrás, vagy egy lószállítóra felmenés. Aki már átélte, tudja milyen, mikor a lóban „nincs fék”, és szerintem ezen igazán megéri dolgozni. Legközelebb, ha lószállítózást gyakoroltok, próbáld ki, hogy nem felrohansz, hanem valahol megállítod menet közben, majd újra elindultok. Lefelé is, akkor megy jól, ha el tudom indítani hátrafelé a lovam, de a folyamat nem megy végbe automatikusan, hanem bármikor meg tudom kérni arra, hogy álljon meg, majd újra előre vagy hátra mozduljon.
Néha úgy érzem 1-1 helyzetben, hogy olyanok vagyunk, mint labda a lejtőn: csak megyünk az egyre hívó örvénnyel, és gyakran elfelejtjük feltenni a kérdést, meg van-e még a kapcsolat. Nyugodtan álljunk meg, nyugodjunk meg, lélegezzünk, és térjünk vissza egymáshoz megint 😊
