Bajóti Öreg-kő sziklamászó hely

Bajóti Öreg-kő sziklamászó hely Magyarország egyik legkedveltebb sziklamászó helyének információs oldala. Hefty Gyula Andor - Dr. Vigyázó János Sziklamászóiskolák Budapest környékén 1913.

Első írásos említés:

"A Duna mellett hatalmas falakban törik le észak és kelet felé a bajóti Öregkő, szép fal- és kéménymászást nyujtva." Magyarország szikláin /1992/

GERECSE ÉS VÉRTES

A két hegység mászóiskoláit a hetvenes évek óta használják a dorogi, tatabányai és fehérvári klubok mászói. A természetes sziklák és a szilárd, felhagyott kőfejtők kiépítése jelenleg is folyik. A Gerecse előterében fekvő Bajót méltatlanul elfeledett, pedig az egyik legnagyobb hazai mászóhely. .. . Hegymászó 1996/1:

A Gerecse ÉK-i körzetében a bajóti Öreg-kő mészkőfalai, táblái s a mászóiskola védjegye a Jankovich-barlang az utóbbi két évben a hazai mászók egyre közkedveltebb hétvégi programja. A hely a 70-es években és a 80-as évek elején élte első virágkorát. A barlang útjait ekkor még terepnivel, viszont kint a fal kalasszikusait(szírt, Életút, stb.)szabadon mászták. A kő falait ez időtájban hegymászó találkozót, sőt még mászóversenyt is megéltek. Ezután hosszú csend következett, elmaradtak a mászók, az ékek helyét a repedésekben szép lassan a gaz váltotta fel. A bent hagyott szögek pusztulásuk jeleként rozsdafoltot hagyva enyésztek. A hosszú csend után a hegyet helyi mászók ébresztették fel csipkerózsika álmából. Napok, hetek teltek a fal takarításával a repedésekből eltűnt a gaz, a párkányokról a föld és a moha, a mozgó kövek végső nyughelyükre, a falak alá távoztak. Közben már a fejekben születtek az út tervek, s végre '94 tavaszánaz első utak. A táblán és a falon az utak jelentős része még ez évben elkészült. A barlang utjainak első megmászása még jelenleg is folyik. Az utak egy része felújítás, a régi kalasszikus út újramászása. A mászhatóság szempontjait figyelembe véve, minden mászó talál képességeinek és stílusának megfelelő utat.... .

🔷 Bár még csak egy hét telt el azóta, hogy megnyílt a jelentkezés a Kéktúrázás Napjára,  már több mint 2200-an jelentkez...
16/09/2026

🔷 Bár még csak egy hét telt el azóta, hogy megnyílt a jelentkezés a Kéktúrázás Napjára, már több mint 2200-an jelentkeztek a 143 túraszakasz valamelyikére.
Érdemes kiválasztani a szakaszod és minél hamarabb jelentkezni, mert a népszerű szakaszokra a helyek gyorsan fogynak!

Bár még csak egy hét telt el a jelentkezés indulása óta, már több mint 2200-an jelentkeztek a 143 túraszakasz valamelyikére. Válaszd ki a szakaszod, és jelentkezz még ma!

Már lehet regisztrálni az idei Kéktúrázás napi túrákra!
09/09/2026

Már lehet regisztrálni az idei Kéktúrázás napi túrákra!

Szeptember 9-én reggel 9 órakor nyílik a jelentkezés a Kéktúrázás Napjára. Az MTSZ népszerű rendezvényén a résztvevők 143 szakaszon, egy nap alatt járják be a teljes KÉKTÚRÁT.

Pár perc rongálás, egy teljes nap munka – a Szalay-barlang tisztítása.
01/09/2026

Pár perc rongálás, egy teljes nap munka – a Szalay-barlang tisztítása.

Nyd de videoer og den musik, du holder af, upload originalt indhold, og del det hele med venner, familie og verden på YouTube.

Néhány szégyenfolttal kevesebb.Beszámoló hamarosan.
27/08/2026

Néhány szégyenfolttal kevesebb.
Beszámoló hamarosan.

Hamarosan elindul az év legnagyobb túrájának regisztrációja. Addig is lehet tervezni, ki melyik szakaszt szeretné végigj...
26/08/2026

Hamarosan elindul az év legnagyobb túrájának regisztrációja. Addig is lehet tervezni, ki melyik szakaszt szeretné végigjárni.

08/08/2026

Perge Ferenc és a BSE hegymászói.

Másfélmillió lépés Magyarországon

Tisztelt Mindenki!Meglett a kötél és a többi eltűnt dolog is. Nagy köszönet a megosztásokért. Amint a hölgy visszakapja ...
28/07/2026

Tisztelt Mindenki!

Meglett a kötél és a többi eltűnt dolog is.
Nagy köszönet a megosztásokért. Amint a hölgy visszakapja dolgait, nyugvópontra ér a történet!

🦅🦉🪺Fokozottan védett ragadozó madarak fészkelési eredményei a Gerecsei Tájvédelmi Körzetből , 2026
27/07/2026

🦅🦉🪺Fokozottan védett ragadozó madarak fészkelési eredményei a Gerecsei Tájvédelmi Körzetből , 2026

25/07/2026

Változtatás nélkül osztom meg egy hölgy levelét.

Hello! I would like to kindly ask if it would be possible to share my message with video about my missing rope and climbing equipment on your page🙏:

Last Friday, I spent an amazing day climbing in Bajot - great weather, beautiful rock, and, most importantly, wonderful people. Since I was belaying climbers who were still learning, I left my pink rope fixed on the route overnight.

When I came back on Saturday, the rope was gone. The carabiner and the quickdraw from the anchor were gone as well. I really hope someone took it with good intentions - maybe for safety reasons(?), or to store it somewhere safe; unfortunately, I haven't seen any information posted here or heard anything through the local climbing community, and I'm starting to lose hope that I'll ever get it back.

It's hard for me to believe that one climber would steal another climber's gear. Did someone really climb the route just so that another climber wouldn't be able to?

This rope means far more to me than its monetary value - it has great sentimental value. If you know anything about it, or if you were the person who picked it up, I would be incredibly grateful if you could get in touch. I truly hope this is all just a misunderstanding.

stay safe and climb on ❤️ alice

translated to hungarian: Sziasztok! Szeretném megkérdezni, hogy meg tudnátok-e osztani az oldalatokon ezt a videóval együtt közzétett üzenetemet az eltűnt kötelemről és mászófelszerelésemről. 🙏

Múlt pénteken egy csodálatos napot töltöttem mászással Bajóton – gyönyörű idő, fantasztikus szikla és, ami a legfontosabb, nagyszerű emberek társaságában. Mivel olyan mászókat biztosítottam, akik még tanulták a biztosítást, a rózsaszín kötelemet egy éjszakára a falon hagytam.

Amikor szombaton visszatértem, a kötél már nem volt ott. A standban hagyott karabiner és expressz is eltűnt.

Őszintén remélem, hogy valaki jó szándékkal vitte el – talán biztonsági okokból, vagy azért, hogy megőrizze, amíg vissza nem jövök. Sajnos azonban sem itt a csoportban, sem a helyi mászóközösségben nem találtam semmilyen információt róla, és kezdem elveszíteni a reményt, hogy valaha is visszakapom.

Nehéz elhinni, hogy egy mászó ellopná egy másik mászó felszerelését. Tényleg csak azért vette le valaki a kötelet, hogy egy másik mászó ne tudjon azon az úton mászni?

Ez a kötél számomra sokkal többet jelent a pénzbeli értékénél – nagyon fontos érzelmi értéke van számomra. Ha bármit tudtok róla, vagy ha esetleg ti voltatok azok, akik elvitték, nagyon hálás lennék, ha felvennétek velem a kapcsolatot. Őszintén remélem, hogy ez csak egy félreértés.

Vigyázzatok magatokra, és jó mászást kívánok! ❤️

Alice

Ebéd után... .
05/07/2026

Ebéd után... .

Cím

Bajót
2533

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Bajóti Öreg-kő sziklamászó hely új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás