A Békéscsaba 1912 Előre SE (korábbi nevein Előre MTE, Törekvés SE, Békéscsabai Előre Spartacus, Békéscsabai Előre FC, Előre FC Békéscsaba) az elmúlt évszázad során mindig is a viharsarok vezető sportegyesülete és futballklubja volt. A labdarúgó szakosztály hosszú évekig az NB.I stabil résztvevője volt (1974 és 1998 között), legkomolyabb eredménye az MNK megnyerése (1988), illetve az 1993/94-es baj
noki szezonban elért 3. Később több alkalommal esett ki és jutott újra az élvonalba a csapat, utoljára 2015/2016-ban. Az Előre többi szakosztálya 1991 után az önállósodás útjára lépett, így ezt követően szervezeti felépítését tekintve labdarúgóklubnak tekinthető. A nagy hagyományokkal rendelkező 104 éves klub fennállása során több válogatott játékost illetve neves edzőt adott a magyar labdarúgásnak, és mindig kiemelkedő utánpótlás-neveléséről volt híres. Általános iskolai labdarúgó osztályok működtek már
1988 óta, amelynek eredményeképpen számtalan saját nevelésű játékos került a felnőtt csapatba, a profi labdarúgásba illetve a korosztályos válogatottakba. Jelenleg Délkelet-Magyarország legnagyobb futballfellegvára, több mint 500 igazolt utánpótlás-labdarúgóval. A csapat otthona: Kórház utcai stadion, az Utánpótlás-központ (4-es Honvéd utca), pedig 2013 óta segíti az fiatalok képzését. A klub színe: lila-fehér.
2013-ban a BÉKÉSCSABA UFC és az BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE összeolvadásából alakult a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia.