05/09/2026
Ötvenéves a HENOSZ, éves találkozó Bánkon
Pénteken a Horgászegyesületek Nógrád Megyei Szövetségének hagyományos éves bánki találkozóján vettünk részt, ahol egyesületünket Ignácz Olivér elnök és Kővári József képviselte.
Az idei rendezvény különleges jelentőséggel bírt, hiszen a HENOSZ ebben az évben ünnepli megalakulásának 50. évfordulóját. A találkozót Kapás Imre ügyvezető elnök nyitotta meg, majd Dr. Urbányi Béla, a MOHOSZ/OMSZK főigazgatója mutatkozott be a jelenlévő nógrádi horgászegyesületek képviselőinek.
A közel egyórás előadás során Főigazgató Úr beszámolt a magyar horgásztársadalmat érintő aktuális kérdésekről, változásokról és a közeljövő fontosabb feladatairól. Az előadást követő fórumon a jelenlévőknek lehetőségük nyílt kérdéseik feltevésére, amelyekre Dr. Urbányi Béla egyenként és részletesen válaszolt. A közel háromórás, mindvégig jó hangulatú szakmai fórum így számos aktuális kérdés megvitatására és közvetlen eszmecserére is lehetőséget biztosított.
Számunkra a bemutatkozás egyik legmeghatóbb pillanata volt, amikor Dr. Urbányi Béla elődjéről, egyesületünk korábbi elnökéről, Dr. Dérer Istvánról is megemlékezett. Méltatta munkásságát, a magyar horgászatért végzett több évtizedes tevékenységét és azt a szakmai örökséget, amelyet maga után hagyott. Jóleső érzés volt ismét megtapasztalni, hogy István munkájára és személyére nemcsak Maconkán, hanem a magyar horgásztársadalom országos közösségében is tisztelettel és megbecsüléssel emlékeznek.
A szakmai programot követően került sor a HENOSZ megalakulásának 50. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésre. Egyesületünk nevében Ignácz Olivér elnök egy külön erre az alkalomra készített, maconkai motívumokkal díszített kupával köszöntötte a jubiláló szövetség vezetőségét. A HENOSZ pedig valamennyi jelen lévő tagegyesület képviselőjét egy-egy reprezentatív jubileumi ajándékcsomaggal lepte meg, emléket állítva az öt évtizedes közös múltnak.
A találkozó közös vacsorával, majd jó hangulatú, kötetlen baráti beszélgetéssel zárult.
Köszönjük a HENOSZ vezetőségének a meghívást és a szívélyes vendéglátást, egyben gratulálunk a Szövetség fennállásának 50. évfordulójához!
Dr. Urbányi Béla főigazgató úrnak új tisztségében eredményes munkát, kitartást és sok sikert kívánunk! Bízunk abban, hogy vezetésével tovább erősödik a MOHOSZ és a magyar horgásztársadalom közötti kapcsolat, a horgászszervezetekkel folytatott nyílt szakmai párbeszéd és az az együttműködés, amely közös érdekeink képviseletének és a magyar horgászat további fejlődésének egyik legfontosabb alapja.
BSHE