Oszterman Ménes és Lovas Sportegyesület

Oszterman Ménes és Lovas Sportegyesület Lókiképzés, bértartás, valamint kisbéri-félvérek és magyar sportlovak tenyésztése. Ki vagyok én? Oszterman Zita, 1994.06.27-én születtem.

Lovak közelébe először 1998-ban kerültem, ugyanis nagyszüleimnek mindig is voltak lovai. Már ekkor nagyon szerettem a közelükben lenni és lesni minden mozdulatukat. Komolyabban 2006-ban kezdtem el lovagolgatni, egyedül, aminek következtében rengetegszer estem-keltem,de sosem adtam fel, mindig törekedtem arra,hogy egyre jobb és jobb legyek. Majd a szüleim belátták,hogy ide edző kell, így hébe-hóba már edző felügyelete mellett lovagoltam. 2012-ben sikeres rajtengedély vizsgát tettem díjugratásban. 2013-ban nyertem felvételt Keszthelyre, a Pannon Egyetemre,ahol egyszerre két szakot is végeztem. Először 2014-ben sikeres lovastúra-vezetőit, majd 2015-ben állattenyésztői-mérnök asszisztensként(ménesgazda) végeztem. Az egyetem elvégzése után, lovastudásom kibővült, de lovaglásilag még mindig nem tartottam elég jónak magam. Így elkezdtem mindenféle edzőhöz járni,hogy fejlődjek. 2018-ban csatlakoztam az Országos Polgárőr Szövetséghez, ahol Baján, Dallos Gyula, a legstílusosabban lovagló polgárőrnek válaszott, majd szintén ebben az évben bekerültem az OPSZ 4 fős versenycsapatába, ahol a Nemzetközi Lovasrendőr versenyen vettem részt, ahol én kaptam a legeredményesebb polgárőr címet. Ezen a ponton úgy döntöttem,hogy az ország legjobbjaitól szeretnék tanulni, sajnos a távolság miatt a rendszeres edzések nem kivitelezhetőek, ezért edzőtáborokba kezdtem el járni. Többek között az elmúlt években olyan neves szakemberek irányítása alatt lovagoltam, mint Dallos Gyula, Tuska Pál, Sallay Sándor és Molnár Tamás. Milyen kiképzési elvek szerint képzek lovakat? Az utóbbi években sokféle kiképzési technikát láttam és tapasztaltam, így alkottam meg a sajátomat. Minden lovat először kapicánnal kezdek el képezni, ezáltal alakítom ki az átengedő, laza tarkót valamint az ütemes és lendületes lépést és ügetést. Segédszár ellenes vagyok, így lovaimat ezek segítsége nélkül képzem. Természetesen vannak kivételes esetek, de igyekszem mellőzni őket. Lovaimat a klasszikus elvek alapján képzem, szemelőtt tartva a kiképzési skálát. Milyen lovak kiképzését vállalom és milyen szintre? Vállalom teljesen nyers lovak belovaglását, hobbi és versenyszintre, elrontott lovak átlovaglását. Jelenelg díjlovaglásban L szintig, díjugratásban pedig 90 cmig. Mennyi idő alatt képzek ki lovakat? Megbeszélés kérdése, de teljesen nyers lovat 2 hónap alatt képzek ki úgy,hogy stablian 3 jármódban irányítható legyen. Versenyszintre több időre van szükség,hogy kialakuljon és megerősödjenek hozzá az izmok, illetve a ló se legyen túl kérve. A fokozatosság híve vagyok, így "rohanni" nem fogok.

23/07/2026

A jómúltkorában Debrecenben voltunk versenyen, ahol is többen szóvá tették,hogy milyen kövérek a lovak, amiket vittünk.
Mondtam, azért,mert legelőn vannak.
Majd kérdezi a hölgy, hol van már itt legelő? Itt mindenhol ki van égve a fű.
Jelentem nálunk😊 itt még van olyan rész ahol zöld a fű 😊
A videó a mai napon, azaz 2026.07.23-án készült.

17/07/2026
25/06/2026

Legelő minőség 2026. Június 25.

12/05/2026

A méncsikók játszanak

11/05/2026

Legelő minőség 2026. Május II

11/05/2026

Legelő minőség 😊 2026 május

A múlt hétvégén az egyesület lovasai Debrecenben a GSH Team-nél versenyeztek 😊Barbara Koleszár és Maxim Lótusz(Maxim Mar...
09/05/2026

A múlt hétvégén az egyesület lovasai Debrecenben a GSH Team-nél versenyeztek 😊
Barbara Koleszár és Maxim Lótusz(Maxim Mars x Gilmore xx) most először léptek együtt pályára. Ahol is a 70-75 cmes ideális időre kiírt versenyszámot sikerült megnyerniük 🥇🏆 😊 az ideális időtől való eltérésük 0,54 mp volt 😊 80-85 cmen is rajthoz álltak, itt viszont sajnos becsúszott 8 hibapont, de betudjuk ezt annak,hogy ez a ló ideig csak gyerekekkel versenyzett kisebb számokban és rutintalan volt, ezen a magasságon. A verőhibák is a rossz elugrási pontok miatt voltak, de bizakodóak vagyunk és dolgozunk tovább🙏💪
Zita Oszterman Kingsroad Bella-Rose-al(Kingsroad x Claudio's Son) versenyzett az ideális időre kiírt 90 cm-es versenyszámban, ahol az eltérése 1,03 mp volt, ez a 6. helyre🎗️ volt elég. A 100 cmes nyitott versenyszámban egy gyors lovaglással a 37 indulóból 🥉 helyen végzett 😊

Köszönjük szépen a segítőknek is a hétvégét ♥️

📷: Császár Fotó

09/05/2026

A ménkűk a nekik lerekesztett részen 😊

Cím

Bécsi út 63
Aszaló
3841

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 18:00
Kedd 08:00 - 18:00
Szerda 08:00 - 18:00
Csütörtök 08:00 - 18:00
Péntek 08:00 - 18:00
Szombat 09:00 - 18:00
Vasárnap 09:00 - 18:00

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Oszterman Ménes és Lovas Sportegyesület új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Oszterman Ménes és Lovas Sportegyesület számára:

Parancsikonok

Megosztás