28/05/2026
Második nap a Szlovák Paradicsomban:
A Hernád-áttörés és a Kolostor-szakadék kerülője!
Kora reggel nem fogadott kegyébe az időjárás a Káposztafalvi-hegységben: csapadékos, esős időre ébredtünk. Az előrejelzéseket fürkészve, de töretlen kedvvel vágtunk neki a nap kalandjának. Autónkkal a Čingov-i parkolóban álltunk meg, alig pár kilométerre Iglótól, ahol kifizettük az 5 eurós napidíjat, majd még javában esőben indultunk el az aszfaltúton, a sárga jelzéseket követve.
Szerencsére a természet hamar megkönyörült rajtunk. Pár perc elteltével, a völgyben a Hernád partján a kék jelzésű ösvényen haladva, az esőfelhők tovább álltak. Igazi, hamisítatlan kirándulóidő kerekedett.
Hamarosan elértük a folyóhoz közeli „Pod Tomásovskym vyhladom” útjelző táblát. Innen jobbra, továbbra is a kék jelzésű ösvényen folytattuk az utat, amely eleinte hullámvasútszerűen, magasan a folyó felett vezetett, majd leereszkedett a partra. Ahogy a sziklák egyre hatalmasabbá váltak, úgy mélyült körülöttünk a szurdok is. Egy vashídon különösebb nehézség nélkül keltünk át a folyó túlpartjára, de tudtuk, hogy az igazi próbatétel még csak most következik. Nem telt bele sok idő, és a parton haladva megpillantottuk az első akadályokat, egy lánccal biztosított sziklatálcás szakaszt.
Ez azonban még csak ízelítő volt abból a vadregényes világból, ami ránk várt. A sziklafalba vert fémtálcákon lépkedve, a láncokba kapaszkodva haladtunk, miközben alattunk a Hernád rohanó vize zúgott. Néhol egészen homorítanunk kellett a testünket, hogy a hasas sziklakiszögelléseken túlessünk. Mivel ez a szakasz mindkét irányból járható, fokozottan figyelnünk kellett, mert a szűk tálcákon szemből érkező túrázókkal találkozni meglehetősen kellemetlen és trükkös mutatvány.
Több izgalmas, adrenalinnal teli szakasz után az ösvény végre megszelídült. Egy széles kőhídon átkelve értünk el a Létánfalvi malom pihenőjéhez. Itt érdemes volt kifújni magunkat, mert a kalandoknak korántsem volt vége. Némi pihenő után maradtunk a kék jelzésen, és egy billegő, himbálózó függőhídon keltünk át. Innen az út újra magasra, 20-30 méterrel a folyó fölé vezetett, ahol ismét találkoztunk régi ismerőseinkkel, a fémtálcákkal. Újabb koncentrációt igénylő részek, majd egy következő függőhíd következett. A Hernád kanyarulatait követve, kisebb mélységek felett átívelő sziklafaltálcákon egyensúlyozva végül elértük utunk eddigi leghosszabb függőhídját.
Eredetileg úgy terveztük, hogy innen bemerészkedünk a Kolostor-szakadék vadregényes létrái közé, de az induláskori bizonytalan időjárás miatt végül úgy döntöttünk, hogy nem kockáztatunk. Tartottunk tőle, hogy egy hirtelen jött újabb zápor életveszélyesen csúszóssá tenné a függőleges vaslétrákat a szűk szurdokban, így a Kolostor-szakadékot most kihagytuk, és a biztonságosabb utat választva kapaszkodtunk fel a fennsíkra.
Hamarosan fel is értünk, ahol az erdő sűrűjét egy szépséges, füves rét váltotta fel. Jobb kéz felé az egykori karthauzi kolostor, Menedékkő romjai magasodtak, mögöttük pedig a Magas-Tátra égbetörő, havas csúcsai nyújtottak festői hátteret.
A fennsíkon szinte minden túrázó a helyi étterem, a „hütte” felé vette az irányt. Hétvége és jó idő lévén garantált volt a telt ház, de sikerült helyet találnunk a gyönyörű kilátást nyújtó teraszon. Megérdemelten kortyolgattuk a csapolt sört, még ha a hegyi árakat rendesen meg is kérték érte.
Miután kellőképpen kipihentük magunkat, a sárga és kék jelzésen indultunk el kelet felé. A meseszép füves plató szélén a sárga jelzés jobbra elágazott, mi azonban maradtunk a kék ösvényen. Elhaladtunk a rádiótorony mellett, majd megkezdtük a menetelést az Ördög-gerincen (Čertova sihoť, 822 m). Az erdei ösvény eleinte szintben haladt, majd enyhe lejtésbe kezdett, miközben csodás kilátás nyílt északra, majd déli irányba, a Fehér-patak völgyére.
A gerincen haladva azonban beigazolódott az aggodalmunk, és ismét utolért bennünket az eső. Először csak gyengén szemerkélt, majd egy erőteljes zápor zúdult a nyakunkba, ami egészen a Hernád völgyéig kísért minket. Ekkor lélekben meg is paskoltuk a saját vállunkat, hogy milyen jól döntöttünk, amikor nem mentünk be a Kolostor-szakadékba. Az ösvény a végére igazán embert és térdízületet próbáló, meredek ereszkedővé vált, ahol több helyen láncok segítették a csúszós talajon való lejutást. Itt tett jó szolgálatot a stabil, bokát tartó túrabakancs.
A kemény, térdpróbáló szakasz végén végre leértünk a Fehér-patak völgyébe, nem messze attól a ponttól, ahol az a Hernádba ömlik. Az út jobbra kanyarodott a folyó partjára. Átkeltünk a hídon, elértük a túlparton becsatlakozó zöld jelzést, majd balra fordulva a kék jelzésű, immár kényelmes, széles erdei úton haladtunk tovább. A hangulatos gyalogút végig a Hernád jobb partján vezetett. Bő félórás kényelmes sétával értünk vissza a Čingov melletti, már jól ismert elágazáshoz, ahonnan mindössze 10 perc alatt elérhető volt a parkoló. Ott, mintha a természet meg akarta volna koronázni a napot, ismét a késő délutáni napsütés sugarai fogadtak bennünket.
