Aleszja Popova Klasszikus Balett Táncstúdió

Aleszja Popova Klasszikus Balett Táncstúdió Aleszja Popova és Vladimir Arhangelski Táncstúdió a magyar és nemzetközi klasszikus balett értékeire épülő iskola. De mindkét esetben örömét leli benne!

Történelmi társastánc, klasszikus balett, és modern balett alapjaira hagyatkozva.

5 éves kortól várjuk minden táncot, balettet szerető gyermek jelentkezését! Táncstúdiónk fejleszti a koordinációt, helyes testtartást, ritmus érzéket és mindent, ami elengedhetetlen egy gyermek testi, lelki harmonikus fejlődéséhez. A tánc az egyik legősibb művészeti ág, mellyel nagyon sok ember találkozik élete során, vagy úgy, hogy kívülállóként csodálja, vagy önmaga részese lehet. A táncművészet rendkívül összetett, hiszen a tánc során egy időben hat Ránk a zene dallama, a ritmus, a precízebbnél precízebb mozdulatok, és ezeknek a költői egybekapcsolódása. Csodálatos találkozások jönnek létre az alkotók, a közreműködők és a nézők között. Ilyenkor a lelkünk legmélyebb részeit érinti meg az előadás, katartikus élményt okozva sok embernek. A romantikus balett módszerét a férfimesterek alkották meg, a repülés, és a tündéries lebegés illúzióját keltő lassú ugrások, és a hosszan kitartott spiccpózok létrejöttében a nők kerültek előtérbe, és a férfipartnerek, az örök nőiesség eszményének szolgálatában önként vállalták másodrendű feladatukat.

„Senki sem tudott közömbös maradni csodás lebegése láttán, de míg hódolói azt a hitet igyekeztek kelteni a közönségben, hogy ez a tehetség mindent a természetnek köszönhet, addig mi, művészek, szokatlan technikáján ámultunk el. Magával vitt bennünket a föld fölé. Sírni szerettem volna gyönyörű táncát látva. Személyében- úgy tűnt fel nekem – magát Terpszikhorét látom.” (Auguste Bournonville: Terpszikhoré a tánc múzsája a görög mitológiában)

A tánccal való foglalkozás mind a fizikai erőnlétet mind a lelki erőnlétet erősíti és ellenállóvá teszi. Fejleszti az akaraterőt, kitartást, szépségérzetet, a kultúra (zene, tánc) iránti szeretetet, felkelti más művészeti ágak iránti érdeklődést. Megtanítja az önmagukban való hitet, fejleszti az improvizációs készséget ezzel együtt a fantáziát. Szeretnénk, ha lehetőség nyílna arra, hogy színpadon is megmutathassák gyermekeik, és minden nálunk tanuló, az évadon belül tanultakat, kedves, vidámsággal egybekötött koreográfiákkal. Felnőttek jelentkezését is sok szeretettel várjuk, mert sosem késő elkezdeni. A foglalkozás a klasszikus balett alapjait veszi figyelembe, ami minden tánc alapjait képzi. Lehetőség nyílik még balettversenyek felkészítésére, előzetes egyeztetés során.

15/09/2026

A tavalyi bébicsoportosaink mára ilyen ügyes kiscsoportosokká cseperedtek! ❤️
Öröm látni, mennyit fejlődtek, milyen szépen dolgoznak, és milyen magabiztosan teszik meg az újabb és újabb balettlépéseket.
🤍🤍🤍🤍🤍🤍
Nagyon büszkék vagyunk rájuk!

Köszönet nektek, ti voltatok a legaktívabbak ezen a héten, és ezzel felkerültetek a heti aktivitási listámra! 🎉 Katalin ...
14/09/2026

Köszönet nektek, ti voltatok a legaktívabbak ezen a héten, és ezzel felkerültetek a heti aktivitási listámra! 🎉 Katalin Lázárné, Lili Olajos, Balogh Eszter, Gizi Spirkóné, Kozma Orsolya Anna, Barnabásné Utasi, Anna Hoj Iynescnert, Krisztina Solymosi, Judit Vinnai, Katalin Csakvari, Éva Varga, Valentina Bondarenko, Zsófia Mészáros

Ma Bébi csoport‼️‼️‼️‼️‼️🩷🩷🩷🩷🩷🩷🩷🩷🩷🩷🩷🩷🩷
09/09/2026

Ma Bébi csoport‼️‼️‼️‼️‼️🩷🩷🩷🩷🩷🩷🩷🩷🩷🩷🩷🩷🩷

Szombatonként..... 🩷🤍🩷
08/09/2026

Szombatonként..... 🩷🤍🩷

07/09/2026

Ma elindult az új évad stúdiónkban!

Reggel 10 órakor első felnőtt csoportunk megtette az új tanév első balettlépéseit, ezzel hivatalosan is kezdetét vette a 2026/27-es balettévad az Aleszja és Vladimir Klasszikus Balett Stúdióban. 🤍🤍🤍🤍🤍🤍

Nagy örömmel várjuk régi és új növendékeinket, gyermekeket és felnőtteket egyaránt!
A csatlakozás továbbra is nyitott, szeretettel várunk minden érdeklődőt óráinkra. 🩰🩷

🌐 Információ és jelentkezés: aleszjatanc.org
📞 Telefon: +36 70 577 03 52

A TÁNC MINDENKIÉ!

02/09/2026

Cím

Huszti útca 34
Óbuda
1033

Nyitvatartási idő

Hétfő 09:30 - 12:00
15:30 - 20:00
Kedd 15:30 - 21:00
Szerda 15:30 - 21:00
Csütörtök 15:30 - 21:00
Péntek 15:30 - 21:00
Szombat 09:00 - 19:00

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Aleszja Popova Klasszikus Balett Táncstúdió új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Aleszja Popova Klasszikus Balett Táncstúdió számára:

Megosztás

Kategória