23/09/2025
Az elme dolgaiban az élvezet és a fájdalom reakcióinak pusztán szokásból fakadó viszonylagosságát nem nehéz észrevenni. A bennünk lévő idegi lény ezekben a dolgokban hozzászokott egy bizonyos állandósághoz, az abszolút érvényűség hamis benyomásához. Számára a győzelem, a siker, a becsület és mindenféle szerencse önmagában kellemes dolgok, és szükségképpen örömöt kell kelteniük, ahogy a cukornak édesnek kell lennie; a vereség, a kudarc, a csalódás, a szégyen és mindenféle balszerencse önmagában kellemetlen dolgok, és szükségképpen szomorúságot kell kelteniük, ahogy a fehér ürömnek keserűnek kell lennie. Az ilyen válaszok megváltoztatása számára a ténytől való eltérés, rendellenes és beteges dolog; hiszen az idegi lény a szokás rabszolgája, s önmagában véve a Természet egy olyan eszköze, amely az ember élethez való viszonyaiban a reakció állandóságát, a tapasztalat azonosságát és a változatlan sémát rögzíti. A mentális lény viszont szabad, mert a Természetnek az az eszköze, amelyet a rugalmasságra, a változásra és a fejlődésre talált ki; csak addig van alávetve, amíg úgy dönt, hogy alávetett marad, az egyik mentális szokásban időzik ahelyett, hogy egy másikban időzne, vagy amíg megengedi, hogy idegi eszköze uralja őt. Nem köteles bánkódni vereség, szégyen vagy veszteség miatt: tökéletes közömbösséggel is fogadhatja ezeket, sőt akár tökéletes örömmel is. Ezért az ember felismeri: minél kevésbé engedi, hogy idegei és teste uralják őt, minél inkább visszahúzódik fizikai és vitális részeinek bonyodalmaiból, annál nagyobb a szabadsága. A világgal való érintkezésekre adott válaszainak urává válik, és többé nem marad a külső hatások rabszolgája.
Sri Aurobindo
