Mosolygarázs-Fitnesz és Mozgásfejlesztés gyerekeknek.

Mosolygarázs-Fitnesz és Mozgásfejlesztés gyerekeknek. Gyógypedagógus-Szomatopedagógus,
Pedagógus. Dance-aerobic oktató (csoportos instruktor) ( gyerek- felnőtt). Közgazdász, pedagógus. Azt gondolom ez mindent elmond.

Mozgásterapeuta, KMT mozgásfejlesztő, Bosu kids tréner, Táncoktató, Diagnosztika. Bemutatkozás: Németh Zita vagyok két gyermek édesanyja. Kislányom születése után, minden időmet az anyaságnak szenteltem, imádtam minden percét. Kislányom időre érkezett problémamentes babavárás volt, még is óvodáskorában vettem észre, hogy a mozgásában vannak hiányosságok ezt pedig nem más, mint az idegrendszer éretlensége okozza. Felkerestem a számára legalkalmasabb fejlesztési lehetőségeket, és iskolába kerülésekor nagyban segítettem az ő beilleszkedését, érettségét ahhoz, hogy ő problémamentesen élje meg az elé gördülő nehézségeket, ami az iskolaérettség megkövetel. Most ő az, aki imàd iskolába jàrni, kivàló sportoló, kiegyensúlyozott szuper kislàny😊

Ekkor már érett bennem az a dolog, hogy hogyan tudnék segíteni a hasonló vagy rosszabb helyzetből induló gyermekeknek. Ekkor jött az a megvalósítás, hogy átképzem magamat. Csoportos fitnesz oktatókènt màr jól ismertem az anatómiàt, az idegrendszer működését, a szervrendszerünket a gimnasztikát de mèg többet akartam tudni a gyermekek egészséges fejlődésèről.Így erre fektettem hangsúlyt. Képeztem magamat, és azóta is folyamatosan ezt teszem, mert tapasztalom, mennyire hiányos a gyermekek mozgásismerete, hány gyermek szorul fejlesztésre. Gyermek komplex fejlesztőként, KMT terapeutakènt, Bosu kids egyensúly trénerkènt, modern táncoktatókènt összegyúrva a tudásomat, a gyermekek Fejlesztésére fordítom tudásomat. Az idegrendszerük erősítése, mozgásos gyakorlatokon keresztül, segíteni tud a különböző idegrendszer okozta elakadásokban, nagyban segíti , fejleszti azokat a képességeket , amelyek előremenetelt hoznak az ő kis életükben. Ha elakadas van, azzal foglalkozni kell. Az alapok megerősítése, a mozgás fontossága, szeretete, a fejlesztendő terület felismerése és támogatása meg hozza a sikert, mert csak biztos alapokra tudunk építkezni. Azóta megszületett 2.gyermekem, akinek mozgasfejlődèsèt már én koordinálom sikerrel. Talán a legnagyobb megerősítés az, hogy gyermekeim minden csoportos mozgásos óráimon ott vannak önszántukból és nagyon szeretik minden percét.

Szept.18- án 17h- tól NYÍLT dance-aerobic óra a Bárczi Géza Általános iskolában, Békásmegyeren a kis tornateremben.Várun...
16/09/2026

Szept.18- án 17h- tól NYÍLT dance-aerobic óra a Bárczi Géza Általános iskolában, Békásmegyeren a kis tornateremben.
Várunk minden érdeklődőt nagy szeretettel.
Gyere ismerd meg ezt a könnyen elsajátítható táncformát, ami a gimnasztika alaplépéseire épül, miközben fejlesztő hatású is.
Az óra látogatása INGYENES! Hozz váltócipőt és kulacsot!
Találkozunk pénteken!

Szept.07Újra Dance-aerobic a Bárczi iskolában.Már nagyon vártam a kezdést!
08/09/2026

Szept.07
Újra Dance-aerobic a Bárczi iskolában.
Már nagyon vártam a kezdést!

Ne feledjétek!Szept.18-a NYÍLT NAP!!!!Mindenkit varunk szeretettel egy kis mozgásra a Bárczi Géza Általános iskolába.Kez...
08/09/2026

Ne feledjétek!
Szept.18-a NYÍLT NAP!!!!
Mindenkit varunk szeretettel egy kis mozgásra a Bárczi Géza Általános iskolába.
Kezdés: 17h kis tornaterem.
Az óra látogatás INGYENES.
Hozz váltócipőt és kulacsot!
Megosztásokat köszönöm!

Köszönöm a megosztásokat!A jelentkezés folyamatos...
28/08/2026

Köszönöm a megosztásokat!
A jelentkezés folyamatos...

Szept.18.-àn 17h.
Várunk minden érdeklődőt szeretettel Békásmegyer Bárczi Géza Általános iskola.
Megosztásokat köszönöm.
1. Óra: szept.07.hétfő 16:15.

Szeptember 07- től indulnak a Dance-aerobic foglalkozások a Bárczi Géza Általános iskolában.Jelentkezés folyamatos...NYÍ...
27/08/2026

Szeptember 07- től indulnak a Dance-aerobic foglalkozások a Bárczi Géza Általános iskolában.
Jelentkezés folyamatos...
NYÍLT NAP szept.18.
Várunk mindenkit szeretettel. Az óra ekkor INGYENES.
Gyere nézz meg minket és ha tetszik CSATLAKOZZ!

Szept.18.-àn 17h.
Várunk minden érdeklődőt szeretettel Békásmegyer Bárczi Géza Általános iskola.
Megosztásokat köszönöm.
1. Óra: szept.07.hétfő 16:15.

20/08/2026

Gyógypedagógus-Szomatopedagógus,
Pedagógus.
Dance-aerobic oktató (csoportos instruktor) ( gyerek- felnőtt).
Mozgásterapeuta, KMT mozgásfejlesztő, Bosu kids tréner, Táncoktató, Diagnosztika.

19/08/2026

Varunk mindenkit szeretettel!!!

Gyógypedagógus-Szomatopedagógus,
Pedagógus.
Dance-aerobic oktató (csoportos instruktor) ( gyerek- felnőtt).
Mozgásterapeuta, KMT mozgásfejlesztő, Bosu kids tréner, Táncoktató, Diagnosztika.

Szept.18.-àn 17h.Várunk minden érdeklődőt szeretettel Békásmegyer Bárczi Géza Általános iskola.Megosztásokat köszönöm.1....
18/08/2026

Szept.18.-àn 17h.
Várunk minden érdeklődőt szeretettel Békásmegyer Bárczi Géza Általános iskola.
Megosztásokat köszönöm.
1. Óra: szept.07.hétfő 16:15.

Cím

MÉLY Utca
Óbuda
1038

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Mosolygarázs-Fitnesz és Mozgásfejlesztés gyerekeknek. új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Mosolygarázs-Fitnesz és Mozgásfejlesztés gyerekeknek. számára:

Parancsikonok

Megosztás