Vincze Erika személyi edző

Vincze Erika személyi edző A Te célod az én célom, segítek, hogy elégedett légy önmagaddal! Vincze Erika vagyok, több mint tíz éve dolgozom személyi edzőként.

Az évek során tapasztaltam, hogy sokaknak komoly kihívást jelent a kritikus testrészekről való fogyás és feszesítés, ezért elvégeztem egy kozmetikai képzést is, hogy bővítsem tudásomat ezen a területen. Ma már gépi testkezelésekkel, például rádiófrekvenciás kezeléssel és HIEM géppel is dolgozom, melyek célzottan segítenek a nehezen formálható területeken. Stúdiómban megtalálhatò a legmodernebb technológiával működő Infraslimx gép is, mely segít a fogyásban, és feszesíti a bőrt az infravörös sugaraknak, a kollagén lámpának, és vákuum technológiának köszönhetően. Edzéseim során kombinálom a súlyzós és a TRX edzéseket, valamint a kardió mozgást, így vendégeim nemcsak fogyni tudnak, hanem izmot is építhetnek és állóképességüket is növelhetik. Biológikai tanulmányaimnak köszönhetően az elhízás lelki okait is segítek feltárni, hogy holisztikus módon támogathassam vendégeim fejlődését. Vendégeimet havi rendszerességgel mérem, figyelve a testsúlyt, testzsírt, izomtömeget, zsigeri zsírt és körméreteket. Fotókkal dokumentáljuk az eredményeket, hogy a változás látványosan nyomon követhető legyen. Igény szerint az étkezés kontrollálásában is segítek. Teljesen privát környezetben, saját stúdiómban, a F**t & Nett Stúdióban várom mindenkit, aki személyre szabott edzésprogramra vágyik.

🌿 A hosszú, aktív élet nem egyetlen „titkon” múlik.Sokszor az egészséges életmód hallatán rögtön az étkezésre vagy a moz...
18/09/2026

🌿 A hosszú, aktív élet nem egyetlen „titkon” múlik.
Sokszor az egészséges életmód hallatán rögtön az étkezésre vagy a mozgásra gondolunk. Pedig ennél jóval többről van szó.
Ahhoz, hogy ne csak sokáig éljünk, hanem minél tovább energikusak, önállóak és aktívak maradjunk, négy területre érdemes rendszeresen figyelmet fordítanunk:
🧠 Mentális egészség
Legyenek céljaink, emberi kapcsolataink, olyan dolgok az életünkben, amelyek örömet és értelmet adnak a mindennapoknak.
💪 Mozgás és erő
Nem csupán azért mozgunk, hogy „formában legyünk”. Az erő, az egyensúly és az állóképesség megőrzése a későbbi önállóságunkat is támogatja.
🥗 Táplálkozás
Nem a tökéletesség a cél. Sokkal fontosabb egy olyan változatos, tápláló étkezési mód kialakítása, amelyet hosszú távon is fenn tudunk tartani.
😴 Regeneráció
Az alvás és a pihenés nem elvesztegetett idő. A szervezetünknek szüksége van rá ahhoz, hogy megfelelően működjön és alkalmazkodjon a terheléshez.
És talán ez a legfontosabb:
Nem kell holnaptól mindent egyszerre megváltoztatnod. ❤️
Válassz ki ma egyetlen apró dolgot.
Egy séta.
Egy táplálóbb étkezés.
Egy korábbi lefekvés.
Egy beszélgetés valakivel, aki fontos neked.
Néhány perc mozgás.
Az egészségünket nem néhány tökéletes nap építi, hanem azok a szokások, amelyekhez újra és újra visszatérünk. 🌱
Ha ma csak EGY dolgot tehetnél a jövőbeli önmagadért, mi lenne az?
Írd meg kommentben. 👇
Hátha a válaszoddal valaki másnak is adsz egy jó ötletet. ❤️

🌿 A jövőbeli önmagadnak is építed a mai életedGondolj bele egy pillanatra:Amit ma teszel, azzal valójában a jövőbeli önm...
17/09/2026

🌿 A jövőbeli önmagadnak is építed a mai életed
Gondolj bele egy pillanatra:
Amit ma teszel, azzal valójában a jövőbeli önmagaddal bánsz.
Nem kell tökéletesnek lenned.
Nem kell egyik napról a másikra mindent megváltoztatnod.
És főleg: soha nem késő elkezdeni.
A hosszú, jó élet nem egyetlen nagy döntésen múlik, hanem azokon az apró dolgokon, amelyeket újra és újra megteszünk.
🌱 Ma sétálsz egyet.
🌱 Ma pihensz, amikor arra van szükséged.
🌱 Ma olyan ételt választasz, ami táplál.
🌱 Ma teszel valamit az erődért és a mozgásodért.
🌱 Ma kialakítasz egy rutint, ami támogat.
🌱 Ma nem azt kérdezed, hogy „Mihez van kedvem?”, hanem néha azt is: „Mi szolgálja a jövőbeli énemet?”
És van még valami fontos:
Nem az számít, hogy tegnap mit nem tettél meg. Hanem az, hogy mit kezdesz a mai nappal.
Lehet, hogy most 30, 50, 70 vagy akár 80 éves vagy. A változtatás lehetősége nem jár le egy bizonyos életkorban.
Ne csak célokat tűzz ki magad elé.
Építs olyan identitást, amilyen emberként a jövőben is szeretnél élni.
Például ne csak azt mondd:
„Többet szeretnék mozogni.”
Hanem:
„Én olyan ember vagyok, aki vigyáz a testére, mert szeretné hosszú ideig aktívan élni az életét.”
A kérdés tehát nem mindig az, hogy:
„Mit kellene ma megtennem?”
Hanem:
👉 „Mit köszönne meg nekem a 80 éves önmagam?”
Kezdd egyetlen apró lépéssel.
A jövőbeli önmagad hálás lesz érte. 🌿
Te mit szeretnél, hogy a jövőbeli önmagad megköszönjön neked? Írd meg kommentben

Aki még nem járt a F**t & Nett Stúdióban, és szeretnè kipróbálni az edzéseket, test kezelést, itt a remek alkalom! Várla...
16/09/2026

Aki még nem járt a F**t & Nett Stúdióban, és szeretnè kipróbálni az edzéseket, test kezelést, itt a remek alkalom!
Várlak szeretettel találjuk meg milyen edzès illik hozzád!

Maderoterápiás kezelés aF**t & Nett Stúdioban, most bevezető áron! 🥳"📣 Kedvezmény az első 5 vendégemnek! ✨Szeretnéd kipr...
10/09/2026

Maderoterápiás kezelés a
F**t & Nett Stúdioban, most bevezető áron! 🥳

"📣 Kedvezmény az első 5 vendégemnek! ✨

Szeretnéd kipróbálni a maderoterápiás kezelést kedvezményes áron?!
Most az első 5 bejelentkezőnek egy kezelés:
15 000 Ft/ alkalom helyett mindössze 10 000 Ft / alkalom.
A kedvezmény csak 5 vendég számára, és csak az első alkalom érhető el ezért az árért!

A bérlet kedvezmények változatlan áron vannak!
Az 5 alkalmas 5-ik féláron,10 alkalmas 10-ik ingyen vásárolható meg.
Érdemes minél hamarabb időpontot foglalnod. 🌿

📩 Jelentkezés és időpontfoglalás privát üzenetben.
Várlak szeretettel!
Budai Teodóra"

🌿 ÚJ SZOLGÁLTATÁS A F**T & NETT STÚDIÓBAN! 🌿Örömmel mutatom be Nektek a maderoterápiát, amely mostantól a F**t & Nett St...
01/09/2026

🌿 ÚJ SZOLGÁLTATÁS A F**T & NETT STÚDIÓBAN! 🌿
Örömmel mutatom be Nektek a maderoterápiát, amely mostantól a F**t & Nett Stúdióban is elérhető! 🤎
A maderoterápia egy természetes, fából készült eszközökkel végzett masszázstechnika, amely kellemes kiegészítője lehet az edzésnek és a tudatos életmódnak.
✨ Segíthet a nyirok- és vérkeringés támogatásában
✨ Frissítő, relaxáló élményt nyújt
✨ Hozzájárulhat a bőr feszesebb, simább érzetéhez
✨ Kiegészítheti a testformálással kapcsolatos céljaidat
Ha szeretnéd az edzéseidet egy kis extra törődéssel is kiegészíteni, szeretettel várunk a F**t & Nett Stúdióban! 💚
📅 Időpontfoglalás: +36 70 367 1205
Ne csak eddz magadért – szánj időt a regenerálódásra és a feltöltődésre is! 🌿✨

Új edzőnk bemutatkozik! 🐾Nem számolja az ismétléseket, nem javítja a technikát, de 100%-kal növeli az edzés élményét. ❤️...
18/06/2026

Új edzőnk bemutatkozik! 🐾
Nem számolja az ismétléseket, nem javítja a technikát, de 100%-kal növeli az edzés élményét. ❤️🐶
Szerintünk maradhat! 😍

25/03/2026

🥊 Kickbox a F**t & Nett Stúdióban! 💪
30 perc pörgős kickbox, majd 30 perc intenzív súlyzós köredzés – a tökéletes kombináció, ha formába akarsz lendülni!
Ez a biztos választás, hogy magabiztosan és energikusan vágj neki a nyárnak. 🔥
Ne csak álmodj a formáról – dolgozz meg érte velünk! 😉

🔥 FEBRUÁRI AKCIÓ a F**t & Nett Stúdióban! 🔥💚 Miért imádják vendégeink az InfraslimX-et?Az InfraslimX az egyik leghatékon...
28/01/2026

🔥 FEBRUÁRI AKCIÓ a F**t & Nett Stúdióban! 🔥
💚 Miért imádják vendégeink az InfraslimX-et?
Az InfraslimX az egyik leghatékonyabb alakformáló edzésünk 💪
👉 Infravörös fény segítségével felgyorsítja az anyagcserét
👉 Segít a zsírégetésben és a narancsbőr csökkentésében
👉 Kíméli az ízületeket, mégis intenzív
👉 Edzés közben akár több száz kalóriát is elégethetsz
✨ FEBRUÁRBAN EXTRA AJÁNDÉK! ✨
🎁 MINDEN INFRASLIMX BÉRLET MELLÉ AJÁNDÉK HIEMT KEZELÉST ADUNK!
💥 Mi az a HIEMT kezelés és miért érdemes kipróbálni?
A HIEMT (High Intensity Electromagnetic Training)
👉 mélyen dolgoztatja meg az izmokat
👉 egyszerre segít izmot építeni és zsírt csökkenteni
👉 egy kezelés alatt akár több tízezer izomösszehúzódást végez a tested
👉 látványos eredmény hason, fenéken, combon.
📌 InfraslimX + HIEMT = gyorsabb, látványosabb eredmények
⏳ A februári akció csak korlátozott ideig elérhető!
📩 Írj üzenetet vagy foglalj időpontot még ma!
💚 F**t & Nett Stúdió – ahol az eredmény számít

Sziasztok!Sokan kérdeztétek, hogy lesz-e áremelés… Nos: igen is, meg nem is 😄Februártól a bérletárak nem változnak, visz...
26/01/2026

Sziasztok!
Sokan kérdeztétek, hogy lesz-e áremelés… Nos: igen is, meg nem is 😄
Februártól a bérletárak nem változnak, viszont a lejárati időt szigorúbban veszem.
👉 A havi bérlet maximum 5 hétig érvényes.
A napijegyek ára ellenben emelkedik:
• Páros, csoportos edzés: 5000 Ft → 6000 Ft
• Személyi edzés: 7500 Ft → 8500 Ft
Remélem, érzitek a gyengéd motivációt 💪😁
Találkozunk edzésen!

Cím

Szénégető Utca 6
Érd
2030

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 19:00
Kedd 08:00 - 19:00
Szerda 08:00 - 19:00
Csütörtök 08:00 - 19:00
Péntek 08:00 - 19:00
Szombat 09:00 - 15:00

Telefonszám

+36305080923

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Vincze Erika személyi edző új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Vincze Erika személyi edző számára:

Parancsikonok

Megosztás

Kategória